A koronavírus-világjárványra válaszul az uniós tagállamok az Európai Bizottság támogatásával uniós eszköztárat fejlesztettek ki.
Célja, hogy gyakorlati iránymutatást adjon a tagállamoknak a kontaktszemélyek – azaz a fertőzött személyekkel vélhetően kapcsolatba került személyek – hatékony felkutatását és figyelmeztetését szolgáló mobilalkalmazások fejlesztéséhez és használatához. Az eszköztár részét képezi annak a közös és összehangolt uniós megközelítésnek, mely a kijárási korlátozások fokozatos feloldását hivatott elősegíteni.
A kontakt-követő, vagyis a fertőzött személyekkel folytatott érintkezés nyomon követésére szolgáló alkalmazások – ha teljes mértékben megfelelnek az uniós szabályoknak és jól össze vannak hangolva – a válságkezelés mindegyik szakaszában kulcsszerepet játszhatnak. Jelentőségük azonban kiemelten nagy akkor, amikor elérkezik a közösségi kontaktusokat korlátozó intézkedések fokozatos kivezetésének ideje. Ezek az alkalmazások kiegészítő jelleggel felhasználhatók a kontakt-követés során, és segíthetnek megszakítani a fertőzési láncot.
Az eszköztár meghatározza az alkalmazásokra vonatkozó alapvető követelményeket, melyek a következők:
# teljes mértékben meg kell felelniük az uniós adatvédelmi szabályoknak;
# telepítésüknek önkéntes alapon kell történnie, és amikor már nincs szükség rájuk, el kell őket távolítani;
# törekedniük kell a magánélet védelmét szolgáló legfejlettebb technológiai megoldások alkalmazására;
# anonimizált adatokon kell alapulniuk;
# az egész unióban kölcsönösen átjárhatónak kell lenniük;
# elfogadott járványügyi iránymutatásokon kell alapulniuk, és tükrözniük kell a kiberbiztonsággal kapcsolatos bevált módszereket;
# biztonságosnak és hatékonynak kell lenniük.
A manuális kontakt-követés továbbra sem szűnik meg azoknak az érdekében, akik kisebb valószínűséggel rendelkeznek okostelefonnal. Ebbe a csoportba tartoznak az olyan különösen veszélyeztetett személyek, mint például az idősek és a fogyatékkal élő emberek. Az eszköztár későbbi, továbbfejlesztett verziói további, például információ- és tünetkövető funkciókat is tartalmazhatnak.
Szintén ma a Bizottság iránymutatást tett közzé a koronavírus-járvány elleni küzdelmet szolgáló új alkalmazásokkal kapcsolatos teljes körű adatvédelmet illetően. Mivel a kontakt-követő mobilalkalmazások eredményessége szempontjából az uniós polgárok lehető legnagyobb részvételére van szükség ahhoz, hogy az alkalmazásokban rejlő teljes potenciál kiaknázható legyen, kulcsfontosságú, hogy az európaiak teljes mértékben megbízhassanak ezekben az innovatív digitális megoldásokban, és fenntartások nélkül használhassák őket.
Az uniós adatvédelmi szabályok a legszigorúbb biztosítékokat írják elő a koronavírus-alkalmazások megbízható működése érdekében. Iránymutatásában a Bizottság tanácsokkal segíti az új alkalmazások fejlesztését, valamint az adatok nemzeti hatóságok általi felhasználását avégett, hogy a polgárok személyes adatai megfelelő védelemben részesüljenek. Az iránymutatások betartása esetén ezek az eszközök teljes mértékben hatékonyan, és az adatvédelmi szabályoknak megfelelően működtethetők, még válság idején is.
A kontaktkövető alkalmazásokra vonatkozó uniós eszköztárról szóló sajtóközlemény itt olvasható, az adatvédelmi iránymutatásról szóló sajtóközlemény pedig itt.
A kontaktkövető alkalmazásokra vonatkozó uniós eszköztár
A kontaktkövető alkalmazások működését bemutató rövid videó
A világjárvány elleni küzdelmet szolgáló alkalmazásokra vonatkozó adatvédelmi iránymutatás

