Hihetetlen: harminchat esztendővel ezelőtt, 1985. május 25-én jelent meg az alábbi beszámolóm a (a mai, azonos című nyomtatvánnyal közösséget aligha vállaló) Magyar Hírlapban. Abban az időben, amikor már nem volt elérhetetlenül messze, mondjuk, Ausztria (bár akkor már jó két évtized óta viszonylag rendszeresen jártam a sógorok vágyott-irigyelt országában) újat minden alkalommal sikerült fölfedeznem. Főleg olyankor, amikor nem a politikai események miatt kellett (mint legtöbbször) Bécsben megjelennem és dolgoznom, hanem egy-egy lazább, könnyedebb esemény alkalmával, mondjuk, az ország idegenforgalmát tanulmányozandó. Miként 1985 nyarának elején. Íme:
«Jókedvében teremtette isten Ausztriát! Van ebben az országban minden: gazdagon termő síkvidék, jó borokat adó dombság, falut, várost ölében ringató völgy, oda gőgösen be se tekintő havas orom, nagy folyó, fürge hegyi patak, morajló vízesés, tó és tengerszem. Ausztriában nincsenek távolságok, és Ausztriához minden nagyon közel van. És újévtől szilveszterig tartó idény: olyan ország ez, ahová egyszerre érdemes sílécet és fürdőnadrágot vinni. Az osztrák ember igen jó házigazda is! Élteti őt az idegen, akit sohase’ vesz idegenszámba. Azért szereti a külföldit, mert külföldi.
Évente mintegy százmilliárd schillinget jövedelmez az idegenforgalom Ausztriának. Az állami költségvetés hiánya majd’ ekkora. A korántsem lebecsülendő osztrák vas- és acélipar csak negyedrészt annyi értéket exportál, mint amennyi bevételhez az idegenforgalom juttatja „Gemütlichkeitslandot”, a kedélyesség, fesztelenség országát, azaz Ausztriát.
Tizennégy és fél millió külföldi járt tavaly is a Bodeni-tó és a Fertő tó között, átlagosan mintegy hat éjszakát töltve a legnagyobbrészt családi kezelésű, nem egyszer sok száz esztendős épületekben berendezett, kényes igényeket is kielégítő, szerfölött tiszta kis szállodákban, vendégházakban, panziókban, fizető vendégeket szeretettel látó és ellátó famíliáknál.
Szép időben Sopronból is látszik a 2075 méteres Schneeberg, Alsó-Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, ahová a tartomány egyik bájos községéből, Puchbergből tolat föl velünk a 88 esztendős (ez a cikk 1985-ben jelent meg!) fogaskerekű gőzöse. Óránként tízkilométeres sebességgel teszi meg a 9746 méteres utat hegymenetnek, és ötödével lassabban lefelé. Nem kell azonban mindenáron a magasba vonatozni, hogy jó levegőt szívjon az ember, és viszonylag csöndben, nyugalomban tölthesse szabadsága napjait. A klimatikus gyógyhely rangjára emelt Puchberg a maga 700-800 méterén is megannyi lehetőséget kínál a kikapcsolódásra: könnyű gyalogos és kerékpáros túrákat, horgászást, síelést fűvön, úszást, teniszezést…
A régóta vendéglős Wanzenböck család egyik ága például jó érzékkel a „vízre épített”, amikor átvette a községtől a mindaddig pangott, ma viszont jól menő gyógyszállót. Meghonosította a természetes gyógymódokat, a Kneipp-kúrát; szaunát, szoláriumot létesített, fizikoterápiás kezelést és diétás étrendet, hatásos fogyókúrát kínál. És tetemes kedvezményt októbertől áprilisig. Kifizetődő a vállalkozás? A csinos, fiatal főnökasszony válaszol, miközben keze egy pillanatig sem pihen asztalterítés közben: „Szorgalommal, hozzáértéssel, a vendég és a szakma iránti szeretettel sokra mehet az ember.” Milyen iskolát végzett? „Szakács és felszolgáló, masszőr és fürdőmesteri oklevelet szereztem. De ha kell, segítek a kozmetikusnak is…” – Falusi gyógyturizmus, osztrák módra. Vagy: kulturált, értelmes és élelmes módra?
Nővérét a másik Wanzenböck fiú vette feleségül; valamivel följebb, pontosan 800 méterrel a tenger szintje fölött laknak és dolgoznak, ha kell 18–20 órát is naponta, övék a Pisztrángos udvar nevű panzió és vendéglő. Egyszerre ötven vendég éjszakázhat náluk; a ház hátsó traktusában fedett uszoda, szauna és szolárium. Konyhájára nem fogyókúrázni jönnek a vendégek…
Még az álom megédesítésére is futja a házigazdák figyelméből: két, tízéves forma fiúk dolga az éjjeliszekrényekre „csem pészni” a bocicsoki formájú mini Milkát, mellé a rajzot, amelyen gyertyát tartó kópé kíván kellemes éjszakai nyugodalmat. Aztán ők is igyekeznek ágyba bújni, mert reggel, iskolakezdés előtt még segíteni kell a konyhára cipelni a pékárut, tejet, zöldséget, gyümölcsöt. Csak így maradhatnak versenyképesek a falu és a környék többi vendégfogadójával.
Erich Schabus, Alsó-Ausztria talán leglelkesebb idegenforgalmi szervezője az ugyancsak puchbergi Szabó cukrászdában (marcipános Karliként tisztelik az aradi származású, világot járt, ízes magyarsággal beszélő mestert) mondta el: számukra rendkívül fontos a magyar vendég! „A magyar jó vendég – hangoztatta Schabus –, mert nem garasoskodik, pénztárcájához mérten igyekszik kihasználni minden pihenési, szórakozási lehetőséget. A magyar könnyen megtalálja a közös nyelvet a házigazdákkal, szívesen visszajön legközelebbi útján is, főleg akkor, ha olyan kedvező ajánlattal találkozik, mint például ebben a házban,
Szabóéknál, ahol 150 schillingért megszállhat és még reggelit is kap a vendég. A környék 61 szállodájának, panziójának részletes ajánlatát színes, képes, magyar nyelvű katalógusban tettük közzé…”
Jó ötletet átvenni, okosan továbbfejleszteni nem szégyen. A születésnapját a tartomány falusi szállóiban, fogadóiban töltő vendégnek ünnepi meglepetés jár, miként két éjszaka után vendégigazolvány is, amellyel 10–50 százalékos kedvezménnyel utazhat, strandolhat, szaunázhat, teniszezhet, lovagolhat, libegőzhet, mehet múzeumba, sőt a badeni és a bécsi kaszinóba is.
Csalogatja és visszahívja a vendégeket az is, hogy a vendéglőkben mindig tiszta az abrosz, meleg a leves, tisztességes adag a húsétel, és a sörhab nem méretik bele a korsó tartalmába. Köszöntik a vendéget és visszaköszönnek neki: nem alázattal, borravalót váró negédséggel, hanem emberi tisztességgel, barátsággal. És persze, a mosdókban kivétel nélkül van szappan, törülköző, meleg víz, és belépéskor nem kell elájulni, mert rendszeresen takarítják a helyiségeket, önmaguk és a vendégek kényelmére csinosítják a falvakat, községeket: betonozott utat, járdát építenek, óvják mindazt, ami az övék, a közvilágítást és a nyilvános telefont is. Ne feledjük: Ausztriában nagyon sok Puchberg található!
A Semmeringen, a világhírű Panhans Hotel mellett építették föltavaly (1984-ben!) nem egészen kilenc hónap alatt Alsó-Ausztria legújabb tanszállodáját. Két, hároméves hotel-, illetve vendéglátó-ipari szakiskola kapott helyet benne; igazgatója, Heinz Boyer (ő vezeti a kremsi ötéves idegenforgalmi, illetve hároméves szállodaipari fő-, illetve szakiskolát is!) a szupermodern semmeringi létesítmény bemutatásakor megjegyzi, hogy 24 óra alatt háromcsillagos szállodává lehet átalakítani. Az egyik tanulólánytól kérdeztem: Mi a legsajátosabb ebben az iskolában? „Az, hogy a gyermekápolás alapvető tudnivalóival is megismerkedhetünk.”
Ausztria zöld szívében, Stájerországban aztán meggyőződhettem arról, hogy nem értettem félre a semmeringi diáklány válaszát. A tartományi idegenforgalmi szövetség magyar nyelvű, képes tájékoztatója ugyanis így ír: „Gyermekei vannak? Nyugodtan elhozhatja őket! A zöld szív (a tartomány fele erdő!) értük is dobog: csecsemőkért, játszadozó kicsikért, kalandot kereső kamaszokért egyaránt. Van itt minden: pólyázó- és játszószobák a vendégfogadókban, gyermekmenü, gyerekágy és éttermi gyerekszék, hozzá a legkülönfélébb kedvezmények; egésznapos síóvodák stb. Ha ki akar kapcsolódni, hozza magával a gyerekeit is. Mi vigyázunk rájuk…»
A nyitó képen Wanzenböckék „pisztrángos udvara”.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
