Június 12-én, pénteken délelőtt 10 órától kétkezi munkájával Molnár Áron és Szabó Győző színművész, Zala György olimpiai bronzérmes kenus, edző, Kiss Endre, a Hooligans dobosa, valamint Kőszegi András márkatanácsadó segít Némethné Pintér Csillának, Szokolya község polgármesterének, valamint a TündérPakk Közhasznú Alapítvány munkatársainak, hogy a „nagy játéknap” kezdeményezés alapján a településen ott alvós diáktábor fogadhassa a vakációzó gyerekeket.

A kezdeményezés védnöke, Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok, tőr- és kardvívó, sportvezető a Dunától mindössze öt kilométerre elterülő Szokolya, a Börzsöny gyöngyszeme  akadálymentességét is szemügyre veszi.

A nem egészen kétezer lelket számláló csodás, mesebeli falu remek kirándulóhely, ahol igen élénk a turizmus. A helybeliek állattartással és növénytermesztéssel foglalkoznak. A tábor főépülete előtt áll meg a Királyrétre közlekedő kisvonat, a telek végében pedig patak csörgedezik. Lehetőség van lovaglásra is. Az egyik közeli utcában fogyatékkal élő gyermekek számára is kialakított lovarda várja segítőkkel a sportolni vágyókat.

A szokolyai polgármester, Némethné Pintér Csilla kezdeményezésére az önkormányzati fenntartású sportlétesítmények (füves focipálya, strandröplabda pálya, nagy tornaterem) a szabad időpontokban térítésmentesen használhatók. A sport mellett – a környezettudatos szemléletmód megóvása végett – ökotábort alakítana ki a „nagy játéknap” csapata Vörös Eszter ötletgazdával az élen. Olyan régi szakmákat is megismertetnének a gyerekekkel, mint a kosárfonás, fazekasság, kovácsolás.

A jelenleg 9 helyiségből és kiszolgálóterekből álló 58 személyes létesítmény hosszú távú hasznosítására az épület teljes energetikai korszerűsítését és bővítését tervezik. A kert a későbbiekben meseházikók otthona lesz, búbos kemencével és sóházzal.

A „nagy játéknap” himnusza, az Érted… című dal neves hazai művészek előadásában itt meghallgatható.