Újsághír: A tavalyi kampány idején elhunyt Szekó József, Mohács addigi fideszes polgármestere, így a szocialista Csorbai Ferenc kihívó nélkül győzött 2019. október 13-án. A kormánypárti többségű közgyűlés feloszlatta magát, a kiírt új választást a fideszes Pávkovics Gábor nyerte. (Nyitó kép: a mohácsi eredmény két nappal ezelőtt ismert lehetett; foto: Babos Attila.)

Barátaim, keressétek Attilát, és Sanyikát! Tudom, van még idő, nektek mindig abból van a legtöbb, de Attila és Sanyika már nem annyira fiatal, egykori gyorsaságuk ma sántítás, a hajukat inkább siratják, mint mossák, talán a karjuk sem annyira erős, de ha támogatás kell, ott lesznek. Valamikor, ne számoljuk az éveket, együtt fociztunk utcánkban a legnagyobb, Békének nevezett ház udvarán, vasárnap és minden pirosbetűs ünnepen az volt a találkahelyünk, tudtuk, hogyan kell toborozni, az első érkező labdát pattogtatott, annak hangjára gyülekeztünk, gyermekként jöttünk, és fiatalemberként távoztunk. Egy délelőtt, fejelés után, megszédültem, utolsó erőmmel még szóltam Attilának és Sanyikának, hogy fogjanak meg, ők tehát megtartottak, és én 40–50 másodpercre komába estem. Élményemet gyakran mesélem, más rendes ember meghal, és soha többé nem jön vissza, de én már akkor is különcködtem, belerepültem valami napszerű dologba, még zeneszót is hallottam, szinte lebegtem, szóval csuda jó érzés volt, aztán visszatértem a valóságba, Attila és Sanyika karjaiba, mert ők, ahogy illik, tartottak, támogattak, nem tudták, hogy mi a bajom, de azt tudták, hogy mi a dolguk.

Szóval ellenzéki barátaim, ismerőseim, ajánlom őket. Figyellek benneteket, nem találjátok a helyeteket, ráadásul sportszerűtlenek vagytok, így utólag ezt be kell vallani. Amikor elájultam, akkor a többiek, még az ellenfél csapata is megállt, eszébe sem jutott senkinek a játék folytatása, nekünk, az utcában ez így volt természetes. Utólag könnyű okosnak lenni. Mohácson azon a tragikus polgármester választáson a biztos győzelmet elengedve, talán halasztást kellett volna kérni, a későbbi megmérettetést vállalni. Az emberek nem felejtettek, most, az újrázáson, azért is nyerhetett a kormányzó hatalom jelöltje: a szurkolók büntették a sportszerűtlenséget.

Tudom, nagy a tét, a pálya kétharmada már az övék, ti csak éltetek egy lehetőséggel, mert ez könnyebb volt, mint folyamatosan mozgósítani, csapatot szervezni.

Kedves barátaim, ismerőseim, mondhatjátok, hogy ők korruptak, erőszakosak, csalók, és alattomosak, de ti lusták vagytok, na jó, tehetetlenek, gyakran sírtok, olykor egymással veszekedtek, és még a leadott szavazatok ellenőrzésére sem vagytok képesek.

Szóval nem elég összefogni, megújulni, nyilatkozni, a győzelemhez ennél több kell, tehát amíg nem késő, szóljatok Attilának és Sanyikának, ők megtámasztanak benneteket, és azt is elárulják: ahhoz, hogy jöjjenek az emberek, bármennyire is macerás, a labdát pattogtatni kell…