(Berlini tudósítónk, Pompéry Judit írja) Öt és fél évtizeddel ezelőtt, 1965-ben a Berlini Szenátus, a Berlini Ipari és Kereskedelmi Kamara (IHK), valamint a Berlini Iparegyesület (Handwerkskammer) közösen megalapította a Gewerbesiedlungs-Gesellschaft (GSG) ingatlantársaságot. (Az alábbi írás a Lakásügyi népszavazás Berlinben? című cikkünk folytatása.)
Az előzményhez tartozik, hogy az 1961-et követő években a berlini fal felhúzása után sok nagyvállalat elhagyta Nyugat-Berlint. Ezzel egyidejűleg viszont a háború után alapított kis cégek nehezen találtak bérelhető termelési üzem- és/vagy irodahelységeket.
A Német Szövetségi Alkotmány 91a §-a a regionális gazdasági struktúrafejlesztést az erre a célra előirányozott állami/szövetségi támogatással tartományi feladatként határozza meg; 1965-től folyamatosan az „állami”, helyesebben tartományi tulajdonban lévő GSG-hez került több hajdani legendás berlini konszern 1890–1925 között épült és ma jórészt műemlékvédelem alatt álló gyárépülete, telephelye, mint pl. a Telefunken, a Gebauer Höfe, az OSRAM és a berlini koronaékszer, a Királyi Porzelánmanufaktúra KPM épülete. Megvásárlásukhoz a GSG közpénzekből hatalmas támogatásokat kapott. Regionális gazdaságfejlesztés címen 580 millió (nyugat)német márka tartományi, illetve szövetségi pénz jött és további 86 millió Brüsszelből. Ennek fejében a GSG köteles volt a közpénzből kapott támogatást bizonyos mértékig továbbadni bérlőinek alacsony bérleti díj formájában. A konstrukció ismert a „Sozialer Wohnungsbau” lakáspolitikából. A kötött lakbér/bérleti díj évtizedeken keresztül kötelező erejű volt.
Négy évvel ez országegyesítés után, 1994-ben történt az első ú.n. econopark-alapkőletétel. Ezt további ingatlanvásárlások és iparipark-létesítések követték. Hovatovább lassacskán a GSG Berlin egyik – ha nem egyáltalán a – legnagyobb ipari béringatlan-tulajdonossá nőtte ki magát.
Hab a tortán, hogy egy másik kedvező paragrafus alapján minden ipari ingatlant bérbe adó ú.n. „Asset Management” mentesül az iparűzési és a hozadéki adófizetési kötelezettség alól, ha a bérlemény kiépítetlen, komfort nélküli, vagyis nincs benne sem konyha, sem mellékhelység: magyarán ha csupán a puszta falakat adják bérbe. A bérlő ezek után maga alakítja ki üzeme, irodája „belső életét” – a belső elválasztó falaktól a beépített konyhán át a saját használatú mellékhelységekig.
Az általános kótyavetye idején, 2001-ben a szenátus megvált a GSG-ben is a tulajdonától. A kiárusításkor minden addigi gazdasági ésszerűséggel ellentétben öt, azaz ötéves lakbér-bevétel volt a vételár. „Ein Schnäppchen“, ahogy mondják: alkalmi vétel. A vevő pedig a Landesbank egyik leányvállalata. A cég neve megmaradt, csak a tulajdonosi struktúra változott, de az alaposan. Miután mindez a lakosságot közvetenül nem érintette, az egész kótyavetye valahogy elkerülte a nyilvánosság figyelmét.
A hajdani OSRAM-gyártelep egyik épületében a többi között művészek is bérelnek műteremeket. A képzőművészet általában göröngyös út, a járvány csak növeli a megélhetési nehézségeket. Ehhez jött a legújabb csapás, hogy a GSG az egész épületkomplexumban 2020. december 31-vel felmondta az összes bérleményt azzal az indoklással, hogy modernizálni kívánják az objektumot, továbbá be kívánják építeni a telek foghíjait. (Úgy tűnik föl, mintha most járt volna le a kedvezményes bér biztosítását kötelező időszak.)
Csakhogy: a jelenlegi 6 €/m2 bérleti díj helyett a műemlék épületben az új bér 24€/m2 lesz, a tervezett új épületben pedig 34 €/m2. A helyreállítás, szanálás – az adókedvezmények megtartása mellett – abból állna, hogy a kövezett, vagy bedonpadlóra letesznek egy PVC-réteget és lefestik a falakat. Folyóvíz, konyha, vécé a műtermekben továbbra sem lesz, marad az emeletenként közös mellékhelység a folyósón.
Noha a Der Tagesspiegel is hírt adott róla[1], mindez eleddig elkerülte a széles közvélemény figyelmét, hisz‘ nem lakásokról van szó, miközben a dolog lagalább annyira húsba vágó, mint a lakbérpiacon elterjedt maffia-jelenségek.
Összehasonlításul: egy közelünkben lévő forgalmas főutcán 5–10 évvel ezelőtt épült irodaház utcáról nyíló üzlethelyiségében, parkolási lehetőséggel az ajtó előtt, hallásjavító készülékekkel foglalkozó, az idén áprilisban nyílt vállalkozás 8 €-t fizet m2-enként.
Foto: Wikimedia Commons
Ugyanennek a komplexumnak a másik épületében 1967 óta első ügyfélként több emeletet bérel egy befutott, világszinvonalat képviselő, prosperáló berlini középvállalat. Az évek során helységeit saját költségen maga építtette ki és át. Minden változtatást az előírásoknak megfelelően hivatalosan engedélyeztetetett a GSG-vel. A múlt 53 év alatt a kicserélt nyílászáróktól a tölgyfaparketten át a beépített konyhákig, mellékhelységekig mindez tetemes és folyamatos beruházás volt. A vállalat, ha úgy tetszik, a belsőépítészeti értéknövelés által tulajdonostárssá vált, ami természetesen nincs bejegyezve a telekkönyvbe, de jól dokumentált.
Ha most a cégnek itt megszűnnék a „lakhatása”, akkor bármilyen költözködés az azzal járó időrabló feladatoktól eltekintve, anyagi tönkremenetelt jelentene. Az irreális – hogy ne mondjam, uzsorás – új bérleti díj pedig a prosperáló vállalkozást egyenesen csődbe sodorná. Egyelőre igazgatósági szinten és ügyvédekkel folynak a tárgyalások.
