(Szerző: Rab László / https://varosikurir.hu) Ha Repülős Gizi volna a járványvédekezés felelős vezetője, nagyjából akkor is az történne, mint mikor Orbán Viktor „állig felfegyverkezve” várja a járvány terjedését. Hold a Marssal és egy kedves felcsúti kirándulás Rab László 40. heti szŰrreális összefoglalójában. (Nyitó kép: Felcsút City / b1blog.hu)

Nincs mit tenni, a korona terjed, a Karamella fantomja ezt bombasztikus kijelentésekkel kommentálja, magyarul: hülyeségeket beszél. „A járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad.” Jól van, ennyire képes egy Salvinire, Strachéra, Gruevszkire esküvő jó barát, az Európai Unió sírásója. A nagy fürkészportyász, aki „állig felfegyverkezve” várja a vírust, kormányzás helyett pedig inzultációs kamuívekre hivatkozik. Hatvankét éves például az a papírfecnit állítólag visszaküldő állampolgár, akit Gergő néven anyakönyveztek egykor. De nyilván nem Magyarországon, hanem a Holdon. Mert ilyen nevet 1958-ban még nem lehetett anyakönyveztetni.

Napok óta nézegetem a nagy telesajtot, ott vonyítok esténként kint a kertben, mert nem szeretném elmulasztani a csodát: a Mars bolygó látszik jó darabig álmatlanságunk földi kísérője mellett. Lefotózom (pontosabban lefotóztatom a gyerekkel, mert van egy rendes telefonja, egy Leica kamerát (!) tettek a kütyüjébe, nem Szmena 8M-et, mint nekem volt úttörőkoromban, egyenesen egy Leicát, ott virít a koszos kínai telefonban, ami nagyjából annyit tesz, mintha a ZIL platójára hajdan föltettünk volna egy kereklámpás luxus Mercedest). Itt mutogatja magát a Mars a halott Hold mellett. A harc és a háború istene, benn a kertünkben. Mondhatom, szép.

Ezzel a friss holdkórélménnyel autózom fociapukaként szombat reggel Felcsútra, a 15 éves (Leicás) gyerekem bajnoki meccset játszik a Puskás Akadémia ellen a Vasas futballistájaként. Levágok az M7-es autópályáról, ismerős falvakon baktatok át, több riportot írtam egykor a Népszabadságban Kajászóról (Aranynál Keveháza), Tabajdról meg Alcsútdobozról, és magáról a kormányzó úr Felcsútjáról is. Emlékszem a kutyapárt óriásplakátjára („Itt űrállomás épül”), ott virított az egyik kertben a kastélyóvoda közelében, pár házra annak a nyugdíjasnak a portája előtt, aki halálra gázolta a göböljárási juhászt, Váradi Andrást.

Kávézom a stadion előtti lehajtónál, aztán leereszkedem Orbán Viktor háza előtt a hátsó parkolóba. Ott vannak lenn, a csalafinta módon megszerzett szántóföldek helyén az utánpótlás- és az edzőpályák. 2011 húsvétján is itt sertepertéltem, Ferenczi Krisztinát hoztam Felcsútra (akkor még csak épültek a lenti pályák, amelyek egyikén most a gyerek játszott), hogy megmutassam neki a pár kilométerrel fentebb lévő ranchot, a Habsburg József főherceg egykori majorsága helyén épült és épülő luxuskomplexumot. Nincs már Ferenczi Krisztina és Váradi András, szeretettel és szomorú szívvel emlékszem rájuk. Akkor húsvétkor, mikor Krisztinával itt tébláboltunk, ráköszöntünk a koromfekete pólóban, koromfekete nadrágban kukákat taszigáló Lévai Anikóra. Nem vontam le a jelenetből messzemenő következtetéseket, egy felcsúti asszony a kukáit az akadémia szeméttárolójába cibálta.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor elhaladtam a ház előtt. Ahová egy időben az ismerőseimet hordtam, hogy megnézzék, tényleg közvetlenül a felcsúti porta mellé építtette-e Orbán a Makovecz-tervezte stadiont.

Az én pénzemből épült

Mindig is tetszett nekem ez a stadion, miként az akadémia többi építménye is. Mert organikus és szép. Illeszkedik a tájba. Orbán hajléka is szép, nyugodt, megállapodott. A ház előtt végigfutó ösvény, mely a kisvasút megállójához vezet lenn a pályák végén, különösen barátságos. A kisvonat pár kilométerre lévő állomásának épületei pompásak, a jegypénztárnak otthont adó indóház előtt egy többszáz éves vadgesztenye áll, barnás-sárgás levelei alatt épp most hasadnak ki a tokházak, nagyokat koppan a földön a lehulló gesztenyebomba. Ott is megálltam, kihalt volt szombat reggel a környék.

Az állomás szintén nagyon szép, tájba, környezetbe illeszkedő. Úgy néztem erre is, azzal a megbocsájtó érzéssel, miként a stadion és az akadémia létesítményeire. Mintha a sajátom volna. Végül is az. Az én pénzemből (az adófizetők pénzéből) épült minden. Előzőleg ellopták ugyan, de ezt legalább nem jachtozták el. Hatalmuk teljes súlyával ránehezedtek az országra, és ideparancsolták a taó-milliárdokat. A gyerekem most az októberi verőfényben itt focizik, itt játszik, olyan körülmények között, olyan meseszép pályán, hogy arról a spanyol, az angol és az osztrák gyerekek is csak álmodhatnának.

Az emberek Felcsúton udvariasak, nyájasak, derűsek

Egy részük szegény ugyan, mint a templom egere, de akkor is kedves. Amikor odalépsz bárkihez az utcán vagy az akadémia területén, szívélyesen fogad, nincs nyoma semmi háborúskodásnak, politikai gyalázkodásnak. Vannak persze gyilkos történetek arról, hogyan lett kegyvesztett az akadémiaalapító fuvarozási vállalkozó (nemet mondott Orbán álmaira, szívinfarktus jutott neki osztályrészül, mindene Mészáros kezében landolt a halála után), de az idő mindent begyógyít. Erre számít ez a mi új elitünk is. Hogy majd egyszer a nép mindent elfelejt. És a végén elnézően legyint az egészre. Ez van bennem is, mert hát én is a nép része volnék. És nincs kedvem állandóan felháborodni, pattogni, véleménykedni sem már.

Van úgy, hogy csak a Holdat akarom nézegetni, meg a gyereket, amint a világszínvonalú körülmények között működő akadémia vendégeként pályára lép (és győz; de ez mellékes körülmény, ha vesztett volna, akkor is meglennének a pozitív élményeim Felcsútról).