A névtelenek bécsi temetője az egész világon az egyetlen, amelyik folyóban talált azonosítatlan áldozatoknak állít emléket. A Duna áldozatai ugyanis többségében névtelenek, de a kegyhely gondoskodik róla, hogy ne legyenek elfeledve. (Kép: © Wien Holding)
Nincs még egy olyan sírkert a világon, amelyik csak olyan áldozatoknak állít emléket, akik egy folyóban lelték halálukat. A bécs-alberni kikötőben elterülő Friedhof der Namenlosen (Névtelenek Temetője) az 1840–1940 között a Dunába veszett embereknek állít emléket: meggyilkoltaknak, balesetek áldozatainak, öngyilkosoknak egyaránt. Sokukat az örvények és a sodrás hozott a felszínre; 1939-ig mintegy hatszáz holttestet mosott partra a víz, közülük csak keveset sikerült azonosítani. A temetőben lévő sírok egyszerű földhalmok, keret és sírkő nélkül, csupán egy kovácsoltvas kereszttel díszítve. A kegyhelyet kőfal védi az árvíz ellen, területén egy kis kápolna is helyet kapott, ahol ma is rendszeresen tartanak miséket. Minden évben a mindenszentek utáni első vasárnap emlékeznek az áldozatokra a bécsiek. A vírus miatt a szertartás az idén elmarad.
Az áldozatok kilétének felfedésében fontos szerepe volt Josef Fuchs bécsi sírásónak, aki nagy gonddal ápolta a sírokat és a rendőrség eltűnt személyekről vezetett nyilvántartása segítségével sokakat azonosítani tudott. A Fuchs család azóta is önszorgalomból ápolja a sírkertet. 1939-ben a kikötőbeli építkezések miatt a dunai áramlási viszonyok megváltoztak, így már nem mosott partra a víz több testet az Alberni kikötőnél. Ha ez mégis megtörtént, azokat már a Bécsi Központi Temetőben temették el. A Névtelenek Temetőjében 1940-ben hantoltak el valakit utoljára.
Azért, hogy az áldozatok emléke tovább éljen és a temető ne merüljön feledésbe, tavaly új közlekedési rendet vezettek be a temető közelében, a sírkert az eddiginél biztonságosabb úton, most először már közvetlenül elérhető a látogatók számára.
