Kiderült, hogy ki írta azt a magyar média eldurvult közegében is kirívó, „A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” című cikket az idén áprilisban, amiben a független képviselőt, a Párbeszéd társelnökét undorító, fertőzést fröcskölő lényként mutatták be. Az álnéven publikált írás így kezdődött:

„Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe. Szabó Tímea először csak megbújt a parlamenti fakazetták, parketták rései között, aztán lassan bekúszott az ülésterembe. Amikor eljött a rajzás időszaka, Szabó Tímea szót kért, és szerteszéjjel fröcskölte a baktériumait.”

Szabó Tímea most közzé tette a feljelentése után elindult rendőrségi nyomozás hivatalos eredményét. Eszerint a Zummer Fülöp álnév azt a Szikszai Pétert takarja (lásd nyitó képünket!), aki hosszú ideje vezető pozíciókban szolgál a kormányzati propagandamédiában. Itt van Szabó Tímea írása erről:

A rendőrség azonosította a Magyar Nemzet náci cikkét álnéven író kormánypropagandistát!

Pár napja megírtam, hogy pert nyertem a Magyar Nemzettel szemben az emberi méltóságot durván sértő cikk miatt. A személyiségi jogi perrel párhuzamosan feljelentést is tettem az ügyben, és úgy tűnik, a rendőrség meg is találta a kormánypropaganda lapjaiba Zummer Fülöp álnéven írogató „bátor” „újságírót”: valódi neve Szikszai Péter.

Jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot! A rendőrség nyomozása alapján ő az, aki a 21. században le meri írni, sőt az Orbán Viktor kicsit sem keresztény kormánya által finanszírozott lapban megengedik neki, hogy leírja azt egy politikai ellenfeléről, egy édesanyáról, hogy „a háttérhatalom biológiai fegyvere”. A cikkben leírt jelzőket utoljára a náci időkben használták zsidó honfitársainkra, és sajnos, tudjuk, az hova vezetett. A rendőrség továbbá megnevezte a cikk megjelenésére engedélyt adó szerkesztőt is: dr. Toót-Holló Tamást.

Az írás megjelenése után egyébként ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést, de a rendőrség elvégezte a munkáját, megtalálta az elkövetőt, és becsületsértés vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz utalta az ügyet.

Szikszai Péter neve nem ismeretlen Orbán Viktor propagandagépezetéből. A Magyar Nemzeten kívül dolgozott a HírTV-ben és az Echo TV-ben vezérigazgató-helyettesként, illetve a Magyar Időkben főszerkesztő-helyettesként is.

A rendőrségnek köszönöm a munkát, remélem, Szikszai megkapja méltó büntetését!

Én addig is folytatom az igazságtalansággal, a lopással és az elnyomással szembeni harcomat. Ettől a Szikszai-féle embertelen és gyűlölködő írások kicsit sem fognak eltántorítani.

Miért nem vállalják nevüket a mai nyilas publicisták?

(Gábor György jegyzete) Nagyjából egy hónappal ezelőtt megírtam, miért nem állok szóba a Magyar Nemzettel. Ezt ma csak megerősíteni tudom, azzal a „parányi” kiegészítéssel, hogy a keresztény-nemzeti kormány agyontámogatott, félhivatalos és a keresztény-nemzeti miniszterelnök kedvenc lapja, amely önmagát „polgári lapnak” szereti csiklandozni (bruhaha) egy echte náci (nemzetiszocialista) cikket közölt, amelyet álnévvel hozott le a heroikus bátorságáról messze földön híres szerkesztőség.

Aztán mára a rendőrség megnevezte a valódi szerzőt és a náci cikk megjelentetéséhez engedélyt adó főszerkesztőt.

Egyetlen problémám maradt az érintett cikkel. Nem az, hogy náci (nemzetiszocialista), mert az ilyen cikkekhez már hozzászokhatott a „polgári lapot” és más kormányoldali médiát fogyasztó keresztény-nemzeti, polgári olvasóközönség, beleértve a keresztény-nemzeti miniszterelnököt és a kormány valamennyi tagját. Hanem az a bajom, hogy a példaképül szolgáló egykori náci és nyilas publicisták nem álnéven uszítottak, hanem nevüket büszkén vállalva, s a náci és nyilas propagandát saját, szépen és egyre fényesebben csengő nevük alatt fejtették ki.

Ezek a nyakig beszari nagypofájú „polgárok” a keresztény-nemzeti hatalom simogató takarásában és szélárnyékában viszont álnéven teszik ugyanezt, miközben – gondolom – a szennyért járó honort a saját nevük alatt futó bt. nevére utalja a szerkesztőség könyvelője.

Amúgy pedig az álnév alatti publikálás egyértelműen jelzi, hogy a cikk szerzője, Szikszai Péter testvér pontosan tudta, hogy mit művel, s hogy miért jobb, ha a nevét felcseréli egy nem létező névre.