Összekapcsolt világunkban ma már a gyerekeknek szánt mobiltelefonokra sem drága játékként, hanem inkább szükségszerű tárgyként tekintünk. Ennek az az oka, hogy a szülők a telefon segítségével tarthatnak kapcsolatot a gyerekkel, a gyerek a telefont használva technológiai ismeretekre tehet szert.

Miután a szülők mérlegelték, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha gyermekük kap egy okostelefont, a készülék csaknem biztosan az első helyre tolakszik a karácsonyi kívánságlistákon. Ám ha eldöntöttük is, hogy okostelefont veszünk a gyereknek, az még csak fél siker, hiszen a készüléket még kellően és biztonságosan konfigurálni kell ahhoz, hogy a gyerek használhassa.

A mobileszközökhöz kapcsolódó kiberkockázatokkal minden használónak tisztában kellene lennie – derül ki a Kaspersky informatikai fenyegetések 2020. harmadik negyedévi alakulását elemző mobileszközökre vonatkozó statisztikáiból. Az e-mailes csalások, a közösségi médiafelületeken folytatott adathalászat és a játékplatformokon elkövetett jelszólopás csak néhány példa a digitális használókra leselkedő online fenyegetések közül, és a fiataloknak sokszor nincs elegendő élettapasztalatuk ahhoz, hogy felismerjék ezeket a fenyegetéseket.

A kiberbűnözők persze a gyerekek készülékeivel sem tesznek kivételt a Kaspersky tavalyi kutatása szerint: tíz szülőből hat arról számolt be, hogy közvetlen tanúi voltak a gyereküket ért online biztonsági fenyegetésnek. A szülők ezért gondoskodni szeretnének arról, hogy megajándékozottjaik biztonságosan használhassák a készüléket.

Tanácsok a készülékek beállítására:

# Fiókkezelés a helyi törvényeknek megfelelően

Eltérő szabályok vonatkoznak a mobil operációsrendszer-fiókot engedélyező törvényes korhatárra; néhány európai országban 14 év az alsó korhatár. Kiskorúak esetén létrehozható a szülőkéhez kapcsolt külön fiók. Így ellenőrizhető a fiók, miközben a gyerek hozzáfér minden engedélyezett szolgáltatáshoz. Biztonsági okokból a szülők biztonsági értesítést is kaphatnak arról, ha valaki ismeretlen eszközről jelentkezik be a fiókba, vagy megpróbálja alaphelyzetbe állítani a jelszót.

# Családi fiókcsoport

Családi fiók beállításával kezelhetők a gyermek vásárlásai, megoszthatók egymással játékok, könyvek és tévéműsorok, ugyanakkor elkerülhetők a „szókimondó tartalmak” és a nem neki való alkalmazások.

# Az internethasználat ellenőrzése

révén a kockázatok és hátrányok okos korlátozásokkal mérsékelhetők. 

# Az okostelefon védelme a biztonsági problémák ellen

A Kaspersky Safe Kids szoftveréhez hasonló sokoldalú szülői felügyeleti megoldás nemcsak a gyerek okostelefonon és számítógépen folytatott tevékenységeinek szabályozását segíti, hanem a különféle biztonsági kockázatok és kiberfenyegetések ellen is védi.

# A gyermek biztonságban tartása a való világban

Fontos, hogy a gyerek ne szakadjon el a valóságtól, és ne az online térben töltse az összes idejét. Ha az otthonán kívül van, akkor is figyelemmel kísérhető a hollététe a GPS-nyomkövető használatával, amelynek segítségével azonosítható a tartózkodási helye egy valós idejű online térképen. Különösen hasznos funkció a készülék alacsony töltöttségi szintje esetén küldött riasztás.

A Google gyermekfiók beállításával kapcsolatban bővebb információ itt.