A tavalyi mélyrepülés után ismét szárnyal az új építésű lakások piaca, ami több tényező együttes hatásának köszönhető. Az áfacsökkentés és otthonteremtési támogatások hatására megélénkült a kereslet, a kivitelezési költségek folyamatos emelkedése miatt ugyanakkor egyre nehezebb „olcsó” új lakást találni. (A nyitó kép forrása: https://suedbayerische-immobilien.de)
Budapesten tavaly harmadával csökkent az új lakások forgalma és a piacra kerülő kínálat is, azonban az év elejétől ismét szárnyal az ingatlanpiac ezen ágazata. Ebben szerepet játszik az 5, illetve CSOK-kal 0 százalékos áfa, valamint a CSOK-kal vásárlók számára biztosított illetékmentesség, amelyek miatt már tavaly is tömegek halaszthatták el a vásárlást. Bár matematikailag az áfacsökkenés az új lakások árának 21 százalékos csökkenésével járna, a valóságban az árak csak minimálisan és ideiglenesen mozdulnak el negatív irányba. Ennek okai a növekvő forgalom, a részben ennek hatására emelkedő építési telek árak és a kivitelezési költségek robbanásszerű növekedése, valamint a szigorodó energetikai előírások. A statisztikai hivatal legfrissebb kimutatása szerint az építőipar árai épületek esetében 6,9 százalékkal, összességében 3,2 százalékkal növekedtek az előző negyedévhez képest és a szakértők a hosszú távon is érzékelhető építőanyaghiány, a szakképzett munkaerő korlátozott száma és a hirtelen megugrott kereslet miatt még további drágulást prognosztizálnak, ami 2022-re is kihathat.
A társasházi új lakások esetében a budai XII. kerületben találkozhatunk akár 2,5 millió forint körüli négyzetméterárakkal is (ráadásul tervasztalról vásárlás esetén, ami az építkezés előre haladtával csak tovább nő), de ennek töredékéért, akár negyedéért is találhatók új építésű lakások Budapesten. Hagyományosan a legolcsóbbak a külső pesti kerületek, bár a „budapesti újlakás értéktérkép” (OTP) adatai alapján ott is látványos a drágulás.
A Duna budai oldalán az I. és II. kerületben körülbelül 1,5 millió, a XII. kerületben 1,8 millió forint egy társasházi újlakás átlagos négyzetméterára. Bár az utóbbi három évben ott is nagyjából 30%-kal nőttek az árak, átlagosan 600 ezer forintos négyzetméterárával a legolcsóbb a XXIII. kerület. Beszédes adat még, hogy a belvárosban 5-8, a külső pesti kerületekben 2-4 millió forint egy fedett garázsbeálló ára. Szintén még 700 ezer forint alatti átlagárral találkozhatunk a XVII. és XVIII. kerületben. Kis szerencsével akár öttel kezdődő négyzetméterár is előfordul az olcsóbb (sic!) pesti kertvárosi övezetekben, de ezek egyre ritkábbak, vagy az átlagnál rosszabb adottságú ingatlanok.
Vannak hagyományosan olcsónak gondolt kerületek, ahol hosszú évek csipkerózsika-álma után indultak el a társasházi beruházások, ilyen például Csepel, ahol vannak 750 ezer forintos négyzetméterárak. Ugyanez a helyzet a XV. kerületben is, ahol míg két éve 600 ezer volt, most 800 ezer forint körül mozog az átlagár. Szintén 700-800 000 forint körül találhatunk újépítésű társasházi lakásokat a XIX. és XX. kerületekben. A IV. kerület, ahol sokáig szinte semmi sem épült, majd pár éve megjelentek az átlagárakat általában érezhetően megnövelő nagy beruházások, már túllépett a dráguláson. Ott most 800 ezer forintot meghaladó átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak az érdeklődők.
Óbuda hegyvidéki részén számos kis méretű, jellemzően négylakásos társasház épül, a négyzetméterárak itt, és a központi részen hirdetett 10-20 lakásos ingatlanok esetében is már egyértelműen meghaladják az egymillió forintos határt.
A XI. kerületben viszonylag nagy szórást (900 ezer és 1,5 millió forint között) mutatnak az új épületek árai, valamivel 1 millió forint feletti az átlagos lakás-négyzetméterár. Budán a XXII. kerület a legolcsóbb, ott valamivel 800 ezer forint felett adják a lakás négyzetméterét. A pesti belvárosban (az V. kerületben) nagyon kevés lakás épül, de a már elkészültekben elérhetik a 2 millió forintos átlagos négyzetméterárat. A VI. kerületben 1,3 milliós, a VII. kerületben 1,1 millió forintos átlagos négyzetméterárakkal kalkulálhatunk; a VIII. kerületben még éppen 1 millió forint alatt van az átlag. A belvárosban, egy-egy nagy háztömbön belül akár 30 százalékos árkülönbség is előfordulhat, függően az adott ingatlan adottságaitól (emelet, tájolás, méret).
A IX. kerületben az új lakások átlagos ára közelíti az egymillió forintot, a X. kerületben nagyjából 770 ezer forint az átlag. A XIII. kerületben épül a legtöbb új lakás. Bár a kerületi átlag körülbelül 940 ezer forint, nagy szórást mutatnak a négyzetméterárak (800 ezer és másfél millió forint között). Zuglóban szintén számos új beruházás és átlagosan 880 ezer forint körüli négyzetméterár várja az ingatlankeresőket. Az Örs vezér tér környékén, és néhány kitüntetett, nyugodt kertvárosi utcában ugyanakkor 1 millió forint is lehet a fajlagos ár. A XVI. kerület hagyományosan a legdrágább pesti külvárosi kerület, ott most átlagosan 780 ezer forint az új ingatlanok négyzetméterára.
Összehasonlítva a fővárossal, még mindig jobban jár az, aki az ország nagyvárosaiban keres új építésű lakást. A legolcsóbb megyeszékhelyeken, Szekszárdon, Békéscsabán, Tatabányán, Nyíregyházán, Kaposvárott és Szolnokon még 500 ezer forint alatt van az új lakások átlagára. (Valószínűleg Salgótarján ennél is olcsóbb lenne, csakhogy ott nem épülnek társasházi lakások.) A legolcsóbb budapesti kerület, Soroksár átlagárához hasonló árszínvonallal találkozhatunk Pécsett, Kecskeméten és Szegeden. Székesfehérvár, Veszprém és Debrecen jelenleg a legdrágább helyek, ahol 700 ezer forint körüli egy átlagos új lakás négyzetmétere. Ezzel a most éppen látványosan dráguló XIX. vagy XXI. kerülettel vannak egy árszínvonalon.
A Balaton partján már a Budapest belvárosának átlagaihoz mérhető árszínvonallal találkozhatunk. A Balatonfüredtől Balatonlelléig nyúló part menti övezetben épülő számtalan új vízparti, vízhez közeli házakban mára általánossá vált az 1 millió Ft-nál is magasabb négyzetméterár, ami akár 1,5 millióra is rúghat — és nem is feltétlenül tóra néző, panorámás otthonról lévén szó.
Budapest agglomerációjában Dunakeszi, Üröm és Budaörs új építésű társasházainak átlagára (nagyjából 800 ezer forint) körülbelül a IV. kerület átlagának felel meg; az olcsóbb településeken 400-500 ezer forint közötti az átlagos négyzetméterár.

