Ha valaki mostanság nem tud eljutni Szászországba, pontosan Frohnauba, mert, mondjuk, fél a koronavírus-járványtól, annak jó szívvel ajánlom akár ezt a weboldalt a neten, akár (ne vegyék szerénytelenségnek!) a Magyar Hírlap 1986. október 11-számának mellékletében megjelent írásomat az Annaberg-Buchholzcal szomszédos Frohnau látványosságáról, a nemzetközileg is nagy figyelmet érdemlő, ma már világörökségként jegyzett, Szászország első műszaki műemlékeként őrzött kovácsműhelyéről. Íme:
«Túl az Ördög szószékén, nem messze a nála majd’ kétszer magasabb, 1214 méteres Fichtelbergtől, az ország csúcsától, az Érchegység NDK-beli oldalán, a csipkeverőiről híres-nevezetes Annaberg-Buchholz várossal határos Frohnau. Évtizedek óta nagy a község forgalma. Ha hinni lehet a statisztikának – és miért ne, hiszen a németek alapos emberek –, akkor 1951 óta 5,6 millió látogatója volt Frohnaunak. Évente tehát 160 ezren keresik föl a helységet, hogy megtekintsék egyedülálló látványosságát, a nemzetközileg is számontartott műszaki műemlékét, az idén (figyelem: 1986 őszén, 35 évvel ezelőtt készült az írás!) ötszázötven esztendős kovácsműhelyét.
Szászországban nagyon korán meghonosodtak a különféle iparágak és persze a művelőik is, miután helyben volt minden, ami a mesterség űzéséhez szükséges: nyersanyag, folyóvíz, tüzelő. Arra vezettek a fontos kereskedelmi utak, rendszeresen rendeztek messze földön híres vásárokat (gondoljunk csak a lipcseire meg a drezdaira), és a polgárság, meg a nemesség egyaránt jó megrendelőnek bizonyult. A szerencsés körülményeknek köszönhette alapítását a frohnaui pörölymű is 1436-ban a kis Sehma folyó partján. Amikor 1492-ben ezüstöt találtak a Schreckenberg gyomrában, a kovácsműhelyben éppen egy évtizedig még pénzt is vertek. Vérbeli érmegyűjtők a megmondhatói, mekkora tiszteletnek örvend numizmatikusok körében a frohnaui Engelsgroschen, az angyalgaras, amelyet az ezüstlelőhely után schreckenberginek is titulálnak.
Frohnau fontosságát bizonyítja továbbá, hogy malom kertjében kiáltották ki 1496. szeptember 21-én (a szomszédos) Annaberg városának a megalapítását, tekintettel az ezüstláz következtében ezrével odasereglő szerencsepróbálók letelepedésére.
Visszatérvén a címbéli mondandónkra: a napjainkban is látható frohnaui pörölyt 1657- ben építették át igazán nagy teljesítményű vaskovácsoló műhellyé. Ha üzembe helyeznék, ma is működnék! Technikatörténeti leírások szerint hasonló nagyságú-teljesítményű, vízerővel meghajtott, nyersvasat feldolgozó hámor és kovácsműhely száznál is több volt az egykori Németországban. De csupán a frohnaui dolgozott – többszöri tulajdonosváltozás ellenére is – 1904-ig.
A harminchatezer cseréppel fedett, kontytetős épületben három nagy kalapács található. Az egy-, két-, illetve hárommázsás pörölyök négy-, nyolc-, illetve tizenkétezer kilopond erővel sújtanak az üllőkre. A legkisebb kalapács percenként száz-százhúsz, a legnagyobb húsz-negyven ütésre képes. A pörölyöket meghajtó tölgyfatengely tíz tonnát nyom. Az izzó vas durva, gépi megmunkálása után a kovácslegények ügyességétől, erejétől függött a munkadarab kidolgozása. Szerszámaik, fogóik tucatszám sorakoznak a falakra aggatva. A műszaki műemlékké nyilvánított és múzeumnak berendezett frohnaui kovácsműhely nem csupán a feudalizmus korának technikai fejlettségét, az emberi leleményességet mutatja be, hanem a századokkal ezelőtt élt munkások és munkaadóik életkörülményeit is.
Pontosan vezetett üzleti könyvelés tudatja például az utókorral, hogy Christian Friedrich Helbig kovácslegény 1740-ben hetente tíz garas fizetést kapott; heti béréért hét kecskesajtot vehetett. A tulajdonos 5. számú naplójából az is kiderül, hogy 1761-ben egyik fiának 28 guldenért arany nyakláncot, tíz aranyért pedig csengettyűs szánt vásárolt. Ezért a pénzért Helbig segédnek hetvenhat (hétig kellett volna dolgoznia.
Az Érchegységben élők különösen gazdag népművészetéből is ízelítőt ad a frohnaui kovácsmúzeum, amelynek különkiállításán csodálatos csipkékben és fafaragásokban gyönyörködhet a látogató. És természetesen majdnem ilyen finoman kidolgozott kovácsremekekben is, amelyeket a többi között a drezdai szász királyi udvar számára alkottak utánozhatatlan ízléssel és hozzáértéssel a „tízgarasos” kovácslegények.»
“Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.
