(Szerző: Zöldi László / medianaplo.blog.hu) A felségsértés sajátos formáját űzöm, elemzem a miniszterelnök rádióinterjúit. Azt vettem észre, hogy gyakran köszörüli a torkát, ami krákogásnak is nevezhető. (A kép forrása: www.ujpestmedia.hu)

E beszélgetések péntek reggelenként 7,33-tól 7,59-ig tartanak. Az idén június 11-én a 26 percre 24 torokreszelés jutott. Július 16-án 34, július 23-án csupán 8. Augusztus 22-én még kevesebb, 5, a beszélgetés azonban a Vasárnapi Újság című műsorban hangzott el. Október 15-én is sokszor krákogott a miniszterelnök, de nem számoltam. Ma reggel viszont 30-szor reszelte a torkát. Ez nem egyéni csúcs, ám ettől még elgondolkoztató.

Egy pszichológus egyetlen szóval intézte el a jelenséget: „tikkelés”. Kényszerű cselekvés, amelynek két fajtája van. A motorikus (mozdulatokban megnyilvánuló) és a vokális (hangadásos). Ez utóbbi lehet dörmögés, dünnyögés, kacarászás, lihegés, szipogás és torokköszörülés. De vajon országunk (ma még – a szerk.) első embere miért reszeli a torkát? A kérdésre válasszal kecsegtet a ma reggeli beszélgetés témaköre.

Orbán Viktor négy témáról fejtette ki az álláspontját. A koronavírus-járványról szólván kétszer krákogott. Miközben a 200 ezer forintos minimálbérről beszélt, tízszer köszörülte a torkát. A rezsicsökkentés és az Európai Unió energiapolitikáját összekötve 12-szer krákogott. Amidőn pedig a migránsok közeledését ecsetelte, hatszor. Összefoglalom a lélektani jelenséget.

Ha a miniszterelnök szinte nyomdakészen fogalmaz, mint amikor a covidos járványról százszor kimondott szavakat ismételgeti, alig kényszerül a tikkelésre. Ha viszont új témát dob be a köztudatba, mint például a minimálbér 20 százalékos emelését, vagy egy régit melegít föl, mint a rezsiharcot és a migrációt, ráadásul mindkettőt összeköti a „brüsszeli bürokratákkal”, akkor kevésbé számíthat a múlékony gondolati beidegződésekre.  

A mai témakör megmagyarázza a műsorvezető visszafogottságát (mikor nem az? – a szerk.) is. Azonos azzal, ami az országgyűlési választás kampányában vár ránk. A közszolgálatinak nevezett állami rádió főmunkatársa péntek reggelenként csak azt hozhatja szóba, amit a kormányzati stáb előír neki. Egyébként a mai beszélgetésben öt mondatot találtam, amely érdemes a följegyzésre.

A Magyar Hang múlt heti számában interjú jelent meg Bödőcs Tiborral. A mondataiból 12-t húztam alá. Az a benyomásom, hogy nincs lényeges különbség a miniszterelnök és a humorista intellektusa között. A különbség abban fedezhető fel, hogy a hetilap munkatársa azt firtatta, ami érdekelte.

A szerk. megj.: Alighanem ezek után lesz dolguk az Orbánt kezelő pszichológusoknak, hogy leszoktassák a tikkelésről, miként igyekeztek leszoktatni anyelvöltögetésről, a kényszeres nyakkendő-igazgatásról is. A könyékig nadrágzsebben kotorászás feltehetően csak ezután következik...