Tizenötmillió forintot szedett ki egy gátlástalan házasságszédelgő nő társra vágyó férfiakból – olvasható egy internetes újság címlapos címe. Alatta pedig a másik hír: hogyan kapott sok-sok milliárdot egy nagyjából nem is létező cég lélegeztető-gépekre, amelyekre szükség nem volt, személyzet nem létezett soha hozzá, ráadásul körülbelül használhatatlanok is az eszközök. A pénz azóta szépen eltűnt valamely offshore paradicsomban, csak találgathatjuk, hány Pasa parki önnövelő ingatlan létesül belőle pálmafás tengerpartokon. A hozzászólásokból szépen kirajzolódik, hogy ez a második hír senkit sem érdekel. (A nyitó képen: drMáriás: Az új magyar királyi dinasztia megszületése – Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea a gazdagság, szépség és boldogság Ádámja és Évája, a földi mennyország megtestesítői (2021, 80×100 cm, akril vásznon; forrás: https://www.facebook.com.)

Ellenben az első okozott izgalmat a közönség körében. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a milyen ügyesen csinálta a nő és ráadásul még a jobb pasikat esetleg berántotta az ágyába is, megérdemlik az ilyen férfiak, szegények, biztos a gender miatt maradtak társtalanok. Az ezen a véleményen lévők szerint egyébként is Gyurcsány áll minden ilyesmi mögött és holnap, ha jöttök, ne felejtsetek el szotyit is hozni.

Marbellán unokázik a szotyikirály…

De miért nem izgat senkit az eltűnt, kicsalt milliárdok sorsa? Hogy a magát Marbellán meghúzó fejedelmi vő milliárdokat zsebel be folyamatosan? Csak azért, mert az nem az Imréé, akit ismerünk a sarki boltból, hanem úgy senkié, hiszen mindenkié. Volt. Kétségtelen, ez is egy magyarázat. A másik abban a régi újságírói mondásban rejlik, mely szerint nem az a hír, ha egy kutya megharapja postást, hanem az, ha a postás harapja meg a kutyát. Most őszintén, feltűnik egyáltalán, ha a szívtipró Mészáros Lőrinc már megint hazavitt tízszeres áron negyven kilométer vasúti pályát, egy repülőteret és ráadásul még két, Andrássy úti bérpalotát is? Sem nekünk nem tűnik fel az ilyesmi, sem neki. A százmilliárdok jönnek-mennek, ki figyel minden apróságra. Jó Vidnyánszky Attila megint megkapott pár intézményt, villát, értékes budai telket, hogy aztán ezeket is tönkretegye. Ugyan már – mindennapos eset az ilyesmi, nyilván, hogy nem hír.

De ha a zsebtolvaj a hatoson kilopja a nyeles fésűt a farzsebemből, már álljon meg a világ – ez mégsem tűrhető el. Az országot, na jó, hazavihetik… De azért mindennek van határa.

Kérdés persze, ha mondjuk, kiderülne, hogy a házasságszédelgőt Mészáros Lőrincnek vagy Garancsi Istvánnak hívnák, akkor is ilyen érdektelenség övezne-e a beszámolót.

Mészáros Lőrinc egy napi jövedelmében le merem fogadni, hogy egy ilyen hír rekordokat döntene. Mészáros Lőrinc házasságot ajánlott szegény nőknek és tőlük pénzt fogadott el – nagyobb lenne egy ilyesmit közlő oldal forgalma, mint a Klubrádióé terheléses támadás idején…

Miért? Hát a ritkaság értéke miatt. Még hogy Mészáros Lőrinc vagy Garancsi István egy tizenötmilliós tételért is lehajol. Ilyesmire még sosem volt példa, kész a hír. Nahát-nahát. Lenne is fölháborodás utána meg botrány, még az is lehet, hogy rendőrségi vizsgálat következnék, meg ügyészségi vádemelés – akkora lenne a felháborodás. Még az is lehet, hogy a bírósági ítélet után az illetőknek vissza kellene fizetnie az okozott kárt. Mondjuk mind a 15 millió forintot. És ezzel helyreállna a világ erkölcsi rendje. A szívtipró Mészáros Lőrinc pedig nevetve megtarthatná a tőlünk „kapott” néhány száz milliárdot.

Illetve, egy pillanat. Hiszen ő akkor kerülne igazán nagy bajba, ha egy szép napon elhinné: azok a száz- és százezermilliók az ő becses tulajdonát képezik. Maffiafilmben láttunk már efféle önállósodási törekvést és ott sem lett jó vége a dolognak. Nősülni még csak-csak, de elhinni, hogy minden az övé az legalább akkora butaság lenne, mint ha mi hinnénk el, hogy bármi is az övé.