(Szerző: muosz.hu) Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája kapta az idén a Nemzetközi Karikaturista-díjat, amelyet a sajtószabadság idei világnapján, május 3-án délután adtak át a genfi Graduate Institute-ban. (A nyitó képen egy nemrégi Pápai-karikatúra.)

A Kofi Annan Courage in Cartooning Award elnevezésű díjat kétévente adják át, miután a világ két nagy karikaturista-szervezete – az európai Freedom Cartoonists Foundation és az amerikai Cartoonists Rights Network International (CRNI) – partnerségre lépett, és megállapodott abban, hogy felváltva ítél oda nemzetközi elismerést a karikaturistáknak. Jövőre a Cartoonists Rights Network International díját, a Robert Russell Courage in Cartooning Award díját adják oda a szakma legjobbjainak. Mindkét díjnál sokra értékelik, hogy a karikaturisták munkáikkal kiállnak a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, még ha ez esetenként rendkívül nehéz, kockázatos is.

Az idei ünnepélyes díjátadó konferencián a 2021-i Nobel-békedíjas újságírók – Maria Ressa, a Fülöp-szigeteki Rappler hírportál alapítója és Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta független moszkvai lap főszerkesztője – is előadást tartottak.  Az eseményhez kapcsolódóan május 1–31. között a Genfi-tó partján a világ minden tájáról érkező karikaturisták – köztük Pápai Gábor – munkáiból nyílt kiállítás. Kiemelt téma: a háború, a covid-járvány és a klímavészhelyzet.

Gratulálunk Pápai Gábornak, és az alábbiakban közöljük azt az írását, melyet egy alapítvány felkérésére brit középiskolásoknak írt. (Kérésünkre aktualizálta, így a mellékelt karikatúra miatt indított per végeredménye is benne van a szövegben, mellékletként pedig a rajz, és a helyreigazítás.)

Egy karikatúra (karikaturista) viszontagságos utóélete

2020. április 27-én a koronavírus első hulláma idején rajzoltam egy karikatúrát Müller Cecíliáról, Magyarország tiszti-főorvosáról, aki egy feszületre nézve azt mondja: Alapbetegsége „függőséget” okozott. (A magyar nyelv az addiction-t a hangingból képzi.) A magyar járványügyi hatóság vezetője nemcsak orvos, hanem világi lelkész is. Pár nappal a megjelenés után a kormánypárti Kereszténydemokrata Néppárt és a kormány médiája hatalmas fölháborodást gerjesztett, keresztényellenesnek bélyegezve a karikatúrát. Egy „keresztényvédő” portál petíciót indított a rajz és a „baloldali média” ellen, több kormánypárti politikus pert helyezett kilátásba.

Magyarországon sajátos a média helyzete, megmaradtak a demokratikus intézményei, csak a kormány kiszorította belőlük a nem hozzá hű embereket, és a médiumok zömét kisajátította. Így, ha valakit ellenségnek kiáltanak ki, nagyon intenzív össztűz zúdul rá.

A tévék, rádiók, újságok és portálok mind azt harsogták, hogy minden keresztényt megsértettem. A közösségi médián is végigfutott a fenyegetések és gyalázkodások hulláma. Volt rádió, amely felhívással fordult a hallgatókhoz, hogy aki tudja a lakcímemet, küldje be, mert vannak, akik „köröznek”, és persze akadt is egyből olyan paramilitáris szervezet, amely ajánlkozott a küldetésre. Fizikai erőszakra azonban nem került sor. A megszámlálhatatlan publikáció ellenére május végére kimerült a felülről gerjesztett morális pánik.

Talán ezért is fenyegette meg egy újabb rajzom ürügyén (ami a trianoni békeszerződés századik évfordulójára készült) lapomat egy kereszténydemokrata politikus ezt írva: „A Népszabadság (három éve a kormány médiaholdingja által kivásárolt és bezárt napilap) is viccelt, aztán megszűnt. Felkészül: Népszava”. Trianon fájó emléke a nacionalista érzelmű magyarságnak, amely erősen összeköti az akkor meghúzott határokon kívülre került magyarokat a határon belüliekkel.
A revizionista politika azonban tragikus háborúba sodorta az országot, és száz éve mérgezi a békés kapcsolatot a környező országokkal. Olyan ez, mintha Nagy-Britannia ma is visszakövetelné ázsiai és amerikai birodalmát. Erről szólt a június 4-i rajzom. A következő hetekben hasonló összehangolt médiaössztűz zúdult rám, de sokkal kisebb volt a hatása, gyorsan le is csengett. Úgy látszik, a „nemzetellenességben” nincs akkora mozgósító erő, mint a „blaszfémiában”.

Ezzel lezárulhatott volna a történet, de novemberben a legnagyobb magyar újságíró-szervezet (MÚOSZ) karikaturistái megszavazták az év rajzának a blaszfémnek bélyegzett rajzot. Decemberre a tavaszihoz hasonló mértékű támadás futott végig a kormány propagandagépezetén. A célpont már nemcsak a rajzoló (én), hanem az érdekvédelmi szervezet
lett.

2021. elejére kiderült, egy másik kereszténydemokrata vezető (a parlament igazságügyi bizottságának elnöke, Vejkey Imre) elérte, hogy bíróság tárgyalja balszfémikusnak tartott rajzomat. Mindezt utólag tudtam meg, mivel a képviselő úr elvesztette a pert, és újabb sajtókampányt indított, most már a „liberális” bíróságok ellen. Ezt könnyen tehette, ne csak a kormány sajtójának támogatása miatt, hanem mert a bíró nem szólalhat meg olyan ügyben, amelyben eljár. Ez azonban az a ritka alkalom lett, amelyben a bíró helyett a Fővárosi Törvényszék tette helyre a pereskedőt sajtóközleményben. Vejkey nem nyugodott ebbe bele, végigjárta a magyarországi egyházak vezetőit, és egy nyilatkozatot íratott alá velük, amiben elítélik a vallásgyalázást. Az aláírók köre a történelmi és neoprotestáns keresztény felekezetektől a zsidó szervezeteken át a muszlim egyházakig szinte mindegyiket magában foglalta. A képviselő ezzel a kezében már magabiztosan nyilatkozott a sajtónak: „Az elsőfokú bíróság szóbeli ítélethirdetésekor azt mondta, hogy a karikatúrára ránézve a társadalom többsége azt viccesnek találná, ez az általános társadalmi felfogás a kérdésben. Az egyházak közös tiltakozása nyomán azonban ez az érvelés megdőlt, hiszen igenis sérti a hívő embereket ez a rajz. Jó esélyünk van tehát a másodfokú tárgyaláson” Azt azonban elhallgatta, hogy a nyilatkozat nem nevesítette az inkriminált rajzomat, így volt olyan aláíró, aki nem is tudta, mire megy ki a játék.

Időközben egy korábbi sajtóperben is ítélet született, immáron jogerősen: a Kúria kimondta, hogy kollégám, Tóta W. Árpád megsértette a felperesek személyiségi jogait, mikor „a magyarokra” tett sértő megjegyzést. Innentől bárki perelhet a közösség tagjaként, ha nem tetszik egy vélemény, ahogy Tótát „magyarként”, úgy engem „keresztényként” – sikerrel. Az eddig ritka kivételnek számító bíróságok függetlenségét felülről számolja fel a kormány, minél tovább húzódik a per, annál rosszabbak lesznek az esélyeim. Az idő nem nekünk dolgozik.

A Népszava a legnagyobb példányszámú és egyben az egyetlen ellenzéki napilap, szerkesztősége független, de a kiadója korlátozottan (nyomda, terjesztés, hirdetés) a kormány befolyása alatt áll. Egy vesztett pernél már csak attól félhet jobban a lapkiadó, hogy megnyerjük. Ezt nevezik dermesztő
hatásnak a sajtó- és szólásszabadságra.

Akármilyen nyomasztó is a kormány médiatúlsúlya, a független megszólalók zavarják a hatalom propagandáját. Csak ha nem marad közülünk egy sem, akkor mondhatják Orwell 1984 című regényéből: A múltat eltörölték, az eltörlés műveletét elfelejtették, a hazugság valósággá lett.

Frissítés:

Amikor ezt írtam brit középiskolások számára, még nem született meg az ítélőtábla jogerős ítélete. Ahogy várható volt, a bírói tanács nagyobbrészt megváltoztatta az elsőfokú határozatot, bocsánatkérésre és pénzbírságra kötelezve lapomat. A szerkesztőséggel úgy döntöttünk, hogy az eredeti helyen legjobb, ha eredeti formában, rajzos helyreigazítást készítek, persze híven követve az előírt szöveget. A felperes a Magyar Nemzetnek erről azt nyilatkozta, hogy pimaszság, de jogilag támadhatatlan, ezt már nem pereli.