Jordan Klepper több mint két évtizede dolgozik amerikai komédia-showkban, a többi között az egyik legnépszerűbben, az egykor Jon Stewart, most Trevor Noah vezette Daily Showban. Ide készített Magyarországról nagyon pörgő dokumentumfilmet tréfás kérdésekkel megtűzdelve – a választások tájékán. És persze részt vett a Budapesten tartott CPAC amerikai republikánus konferencián is.
A „Magyarország a demokráciájáért” című 24 perces kisfilmjét Emmy-díjra jelölték, s ebből az alkalomból interjút adott az Award Radar (Díjradar) amerikai lapnak is, melynek portálján a belinkelt kisfilm meg is tekinthető. Kiegyensúlyozottan szólaltatott meg orbánistákat és ellenzékieket; az előbbiek közül jó néhányan Amerikát, sőt Bident is hibáztatták, amiért az oroszok kirobbantották a háborút. Egy fiatal lány meg például azt mondja el, akinek az LMBTQ-közösségből nem tetszik itthon az élet, az keresse a boldogulását inkább külföldön.
Ellenzéki tüntetőkkel beszélgetvén Jordan Klepper még „nyelvleckét is vett”, és megjegyezvén, Amerikában is bőven vannak „ilyen seggnyalók”. Az Award Radar-interjúban viszont dicsérte Kovács Zoltánt, mert ajtaja nyitva állt előtte, de rögtön meg is fejtette, hogy ő az, aki Orbánról visszafogott képet fest a nemzetközi sajtóban, ügyesen forgatva a szavakat, okosnak is tartja – jelentette ki.
Klepper bemutatta az ország másik arcát is, hisz’ nemcsak sokan fogják Ukrajna pártját, de segítenek is a menekülteknek. Például Hajós Andrással ment ki a Keleti pályaudvarra. Hajós elmondta, ő elszállásolt ukrán menekülteket. A dokumentumfilm készítője ügyelt arra, hogy a magyarországi értékeléseknél mindig tényszerű és megbízható forrásokra – Reuters, FT, BBC – hivatkozzék. Jordan Klepper hasonló kisfilmet készített Washingtonban a Trump vezette 2021. január 6-i lázadásról.
A gazdaság törvényeivel és az infláció miatti elégedetlen tömegekkel kell megbirkóznia a töretlen akaraterejű, makacs Orbán Viktornak – jellemzi a magyar gazdasági és politikai helyzetet a The New York Times. A lap hosszú elemzésében megszólaltatja elsőként Bod Péter Ákost, aki így nyit: „a valóság bekopogtatott Orbán ajtaján”. A Nemzeti Bank egykori elnöke szerint most elérte Orbán, hogy Magyarország Botswana és Tobago közé sorolható – tekintve a kilátástalanságot. Az energiaárak miatt is elégedetlen tömegek azonban aligha értékelhetők fenyegetésnek a Fidesz-kormány számára, hisz’ választások csak 2026-ban lesznek.
Egy falusi keresztény asszony úgy fogalmaz, isten végre bünteti a kormányt, s ő abban bízik nem kap az Európai Uniótól pénzt, hogy elverje. Bokros Lajos tipikus szocialista gazdaságpolitikának nevezi azt, amit Orbánék csinálnak. A Ryanair főnöke, Michael O’Leary, annyira fel van háborodva az extraprofit-adó miatt, hogy azt üzente, elküldi a gazdaságfejlesztési miniszternek a közismert „Gazdaság tökfilkóknak” című könyvet. – Három minisztertől és Orbántól is interjút kért az újság, még csak válaszra sem méltatták.
A 25 évvel ezelőtt alapított orosz Независимая газета (Nyezavíszimaja gazéta) úgy tudja, hogy ma, augusztus 22-én jár le a határideje annak, hogy a kormány választ adjon Johannes Hahnnak a jogállami feltételek teljesítéséről, azaz a közbeszerzések megreformálásáról, az ügyészség befolyásának felszámolásáról és a bírói függetlenség biztosításáról. A „Magyarország uniós pénzek elvesztését kockáztatja” című cikk szerzője, Gennagyij Petrov azt írja a többi között, hogy „Orbántól az ország demokratizálását követelik, ő pedig a világtól a színfalak mögött azt, hogy hagyja őt békén”. Azt sem hallgatja el, hogy Orbán Viktor Brüsszelben az orosz szankciók tárgyalásakor mindig igyekszik valami kedvezményt kicsikarni az Európai Uniótól, amit sokan egyszerűen csak zsarolásnak neveznek. Hahn uniós biztos egy levelében megírta: ha az Orbán-kormány nem felel meg feltételeknek, akkor következnek a szankciók, amikről már nem kötelező az egyhangú szavazás, azaz a 27 tagországból 15-nek az igenje is elég hozzá.
Navracsics miniszter optimizmusát a nyugati sajtó nem osztja, állapítja meg az orosz újság, különösen Orbánnak a kevert fajokról szóló, Tusványoson előadott elméletének ismeretében.
Az észak-dakotai InForum című lapban Joan Brickner fekete újságírónő, kolumnista Orbán fajelméletét helyezi politikai kontextusba, s megállapítja: a faj fogalmának sokkal inkább társadalmi, mintsem tudományos meghatározása létezik, és isten sem tett különbséget az emberi fajok között. Bricknernek az fáj a legjobban, hogy Orbánt éljenezték a republikánusok Dallasban.
A kárpátaljai filmrendező és eco-aktivista, Dmitri Lyashuk Tiszáról készült fotója kering a neten. A jeles filmes elmondja, hogy ahol rendszeresen úszni szokott, ott most bokáig ér. „Képesek-e a madarak túlélni ezt a természeti katasztrófát?” – kérdi. A rendező a World Nations News portálon azt is bejelentette, hogy új filmet forgat hazánkban; a címe: „Emberi kéz teremtette Paradicsom”.
(A nemzetközi sajtószemle alábbi részének forrása: www.muosz.hu)
Az osztrák Die Presse vezércikke azt hangsúlyozza, hogy Európának végre határozottabban rá kellene vennie Szerbiát a színvallásra, mert Belgrád hatalmas kockázatoknak teszi ki a Nyugat-Balkánt. Úgyhogy válaszút elé kell állítani: vagy az EU-tagság mellett dönt, vagy megy a maga útján, ám az könnyen azt eredményezheti, hogy függő helyzetbe kerül külső hatalmaktól.
Azt, hogy mekkora a feszültség a térségben, jól illusztrálja a szerb–koszovói rendszámtábla-vita. Elég egy ilyen mellékes ügy és riadókészültségbe helyezik a hadsereget, lezárják a határt és megoldhatatlan feladat elé állítják a nemzetközi közvetítőket.
A belgrádi túlkapások, a Koszovó körüli új viszályok és nem utolsósorban Szerbia szoros orosz kapcsolata folytán a térség nagy-nagy veszélyforrás az Európai Unió szemszögéből. Mert: megbontja az egységet az ukrán háború ügyében és újabb fegyveres viszály lehetőségét idézi fel az egykori Jugoszlávia területén. Ily módon a Nyugat-Balkán ismét az európai stabilitás gyenge láncszeme lett.
Az EU-nak határozottan kellene fellépnie, ám azt gátolják a belső érdekellentétek. Egyrészt külön politikát képvisel Szerbia ügyében Várhelyi Olivér, a magyar bővítési biztos. Másrészt öt tag még mindig nem ismerte el Koszovót függetlennek. Ám enélkül nem lehet megoldani a viszályt, mert az biztos, hogy Belgrád el fogja veszteni a szerbek által lakott Észak-Koszovót. Csak kérdés, mennyi további felesleges áldozat árán.
Ám a sikerért Brüsszel részéről hiteles jövőt kell kínálni az egész térségnek, mivel csak akkor lehet határozottabban szembeszállni Szerbiával. Mert ha nem, akkor az ország az oroszok előőrse lesz. Arrafelé már egyébként is gyökeret vert a nacionalista szélsőség – Nyugat-ellenes beütéssel. Most meg az fenyeget, hogy tekintélyuralmi lesz a kormányzás, ekként aláássa az emberi jogokat.
A konzervatív német Die Welt egykori főszerkesztője, illetve kiadója, Thomas Schmid amellett érvel, hogy Németországnak le kell szállnia a magas lóról és közben kell járnia, mert Lengyelországot az EU egyik vezető hatalmává kell tenni. Nem lehet kizárólag problémás esetnek venni, mivel ez botrányos nagyképűség és veszélyezteti az egész Európai Uniót.
Schmid szerint Berlin és Varsó között továbbra is sajognak a régi sebek, amit mutat, hogy mennyire nem megy az együttműködés az Oderát ért hatalmas vízszennyezés kapcsán. Olyan, mintha a folyó még mindig elválasztó vonal lenne két rendszer határán. A német vezetésnek, persze, sok oka van, hogy a demokrácia és az EU szempontjából veszélyforrásnak minősítse a PiS-kormányt. Kaczynski csaknem rendszeresen a régi idők szellemét idézi fel, hazaárulással vádolja az ellenzéket, megmérgezi a kétoldalú viszonyt.
Az eszmei túlkapások és a jogállam, valamint a sajtószabadság megnyirbálása megkönnyíti a németek dolgát, hogy szemrehányást tegyenek a lengyeleknek. Ám ez a hozzáállás a botrányos leereszkedéssel egyenlő. Ha így marad, reménytelen, hogy Lengyelország az Európai Unió egyik élenjáró tényezője legyen. Pedig sok minden feljogosítja rá, mindenekelőtt gazdasági ereje, meg az is, hogy pontosan ismeri Oroszország politikai szándékait.
Berlin ezzel szemben még mindig ragaszkodik a német–orosz szellemi rokonsághoz és nem vesz tudomást a két ország között élő népekről. Emiatt hagyta figyelmen kívül Moszkva imperialista terveit. Ugyanakkor a PiS joggal kifogásolja, hogy a német–francia-tengely – akaratlanul – túlzott befolyáshoz jutna a földrészen.
Úgyhogy nem alaptalan a bírálat az egyhangú döntéshozatal esetleges eltörlésének ügyében. A német kormány bölcsen tenné, ha kellő figyelmet fordítana Lengyelországra, függetlenül attól, hogy az nem könnyű útitárs. Németország gyakran figyelmetlen, illetve lekezelő volt az új tagokkal szemben. Így most nem felháborodottan, hanem sportszerűen kellene reagálnia a varsói politika merevségére.
The Washington Post/Bloomberg A két nap híján hat hónapja tartó ukrán háborúnak megvannak a maga tanulságai, miközben a nyugati kormányok láthatóan mind nehezebben tudják meggyőzni saját lakosságukat a szolidaritás szükségességéről, miután drágul az energia és az élelmiszer. Mindenesetre nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy
1. a harcok hatalmas áldozatokat szedtek a polgári lakosság körében. Sok száz civil veszti életét minden hónapban, és még több a sebesültek száma.
2. sok-sokmillió menekült rajzott szét Európában, számuk jelenleg 6,7 millió, figyelmen kívül hagyva azokat, akik már időközben hazatértek.
3. lanyhul a támogatás a világban az ukránok ügye iránt. Ez azonban nem állította meg a vérontást, ám minél inkább elhúzódnak a harcok, annál többen fordulnak el a válságtól, főleg az olyan okok miatt, mint a megélhetési kiadások megugrása.
4. Putyin nyeri az energiacsatát, mert sikerrel használja fegyvernek a kőolaj- és gázszállításokat, miközben változatlanul löveti Ukrajnát. Az óriási bevételekből finanszírozza a hadműveleteket, így még nagyobb nyomást képes gyakorolni Berlinre, Párizsra és Londonra. Súlyos veszély a földrészen, hogy kemény lesz a tél, ismétlődő áramkimaradásokkal.
5. a következő fél év katonai fejleményei erősen el fognak térni attól, amit az első hat hónapban tapasztalt a világ. Most jön a meghatározó, 3. szakasz, miután Oroszország kénytelen volt elvonulni Kijev alól, majd megpróbálta elfoglalni a Donyecki-medencét. Csakhogy most az ukránok délen ellenoffenzívát indítanak, nagy országrészeket hódíthatnak vissza, az idő nekik dolgozik. Abban viszont nem lesz semmi újdonság, hogy a harcok számtalan ember életére hatással vannak, a világrenddel együtt, mégpedig felmérhetetlen mértékben.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzése sorra veszi, hogy kinek lehetett érdeke megölni a Putyin-rezsim főideológusának a lányát, de abból indul ki, hogy Oroszország minden hasonló erőszakcselekmény után előkapja ellenfeleivel szemben a megfelelő összeesküvés-elméletet, így a tetteseket orosz földön kell keresni.
Ugyanakkor az ukrán vezetés hasonló esetekben meglehetősen kétértelműen nyilvánult meg. Hivatalosan semmi köze sem volt ugyan a tüzekhez és robbantásokhoz, de a közleményekből áradó öröm mutatta, hogy ez nem így van. Most azonban teljesen egyértelműen elhatárolta magát a Dugin-lány kocsijába rejtett pokolgéptől. Ezzel együtt nem lehet kizárni, hogy Kijev keze benne van a dologban.
De az is lehet, hogy csakis az orosz viszonyok állnak a történtek mögött. Az ottani elit belső használatra szintén szokta alkalmazni az erőszakot. Ugyanakkor nagyon is belefér, hogy a merénylet az Ukrajna elleni háború új szakaszát vezeti be. Vezető orosz propagandisták azonnal arra szólítottak fel, hogy a Kreml mérjen csapást az ellenséges döntési központokra.
Frankfurter Rundschau Veszélyben van a spanyol jogállam, mert a két nagy párt viszálya folytán már négy éve nem sikerül elnököt kinevezni az igazságszolgáltatás függetlenségét szavatolni hivatott bírói önigazgatási testület élére. Az egyik internetes újság a hétvégén már azt írta, hogy az állapotokat tekintve az ország lassan beléphet a magyar–lengyel klubba.
Didier Reynders, az illetékes biztos pedig azt mondta, hogy most már tényleg kell valamit tenni, és az EU kész minden eszközt bevetni, ha a spanyolok nem tudnak elmozdulni a holtpontról.
A 21 fős igazságszolgáltatási tanács tagjait kétharmaddal a parlament választja meg, és ott érvényesülnek a pártérdekek. A néppárt pont arra hivatkozva fekszik keresztbe immár huzamos idő óta, hogy az egész választási eljárást meg kell újítani. Csakhogy közben emiatt már betöltetlen 19 poszt a legfelső bíróságon. Maga a tanács működik ugyan, de korlátozott jogkörrel. A kormányzó szocialisták most arra készülnek, hogy legalább az alkotmánybíróság két üres helyét betöltik, de a választott módszer súrolja a jogállamiság határát. Szóval valóban csinálni kellene valamit.
