Mérő Vera jogvédő, nem mellesleg publicista és író, a Facebookon felajánlott ingyenes elvitelre egy számára fölöslegessé vált kerámiamosdót. „Szokás ez itt – írta Mérő –, általában derék, segítőkész emberek laknak errefelé, fel szoktuk ajánlani egymásnak, ami már nem kell, mert ami az egyiknek feleslegessé vált lom, a másiknak talán pont jól jön”. (A nyitó kép forrása: www.hvg360.hu)

Kapott hideget, meleget, ám ami meglepte, hogy nemcsak jobbról, hanem balról is lebarmolták. Mérő Vera levonta a tanulságot.

„Nincs jobb és bal, emberek vannak, akik átengedik magukat az általánossá váló, patikamérlegen mért propaganda építette genyaságnak, meg emberek, akik nem. Nincs két Magyarország, a mi csőcselékünk nem jobb, mint az övék és nincs mi és ők sem. Jó emberek vannak és kevésbé jók… A rendszer egyetlen ellenszere, ha minél többen felébredünk, és elutasítjuk a megosztottságot. Jó emberek vannak és kevésbé jók. Ugyanabban az egy hazában. A fűtésszámla mindenkinek megérkezik”.

Egyetértek azzal, amit a publicistának is kiváló jogvédő írt, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem már jó ideje két Magyarország van. Ha úgy tetszik: egy országban két ország. A törésvonal nem a jobb és a baloldal között húzódik, hanem valahol a normalitás mentén. E kétfelé szakított ország egyik felén azok élnek, akik elfogadják a diktatúrát, hálásak, ha állam bácsi megsimogatja a fejüket, amikor jól viselkednek, és csak akkor ad nekik kokit, ha rosszul. Elfogadják, hogy e diktatúrát üzemeltető Kedves Vezető mindig tudja mindenkiről, hogy az illető jó-e vagy rossz. Apánk helyett apánk, gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk.

A másik Magyarország lakói szeretik maguk eldönteni, hogy ők mikor jó magyarok, hazafiak, családapák, polgárok. Nincs szükségük arra, hogy más mondja meg helyettük, hogy nekik mi a jó.

Miközben a múltba néző árvalányhajasok szeretnek alattvalók lenni, mert nem hisznek abban, hogy a sorsukat maguk is képesek irányítani, addig a másik Magyarország lakói magukban hisznek. Abban, hogy nem a ráolvasás, hanem a teljesítmény számít. Nem a szájkarate, hanem a három T: tehetség, teljesítmény, tudás.

Az egyik Magyarország lakói belerúgnak az elesettbe, mert azt vallják, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér. A másik Magyarország polgárai nem azt nézik, hogy honnan jön valaki, hogy milyen a bőrszíne, a vallása, hanem azt látják, hogy szüksége van valamire. Egy pohár vízre, egy takaróra, néhány almára. Információra, jó szóra.

Mindkét országban vannak magukat hívőnek mondó, vagy gondoló emberek. Az egyik csoportnak nincs főnöke, vagy ha igen, akkor Ferenc pápa és isten. A másiknak Semjén és Orbán.

Eljön még az idő, amikor élhető lesz ez az ország. Olyan, amelynek a polgárai nem hivalkodnak magyarságukkal, mert természetesnek tartják, hogy magyarok. Lehet ugyanis mellébeszélni, maszatolni, múltat másítani, de vannak örök emberi dolgok, amelyek nem változnak. Például az, hogy a tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni.

Mindenki szabadon eldöntheti, hogy melyik Magyarországon szeretne élni.