A Die Welt a volt osztrák kancellárról és elszenderült barátnőjéről

(Alábbi írásunk forrása: Kurier/Bécs) Sajtos szendvicsek és Campari: az osztrák exkancellár, Sebastian Kurz az otthonában fogadta a tekintélyes német médium, a Die Welt munkatársát.

Kurz barátnője szívesen nézi a Netflixet, konkrétan jelenleg a Better Call Saul című sorozatot. A világ olvasói ezt – és néhány más magánjellegű részletet – is megismerhetnek a beszámolóból.

A volt kormányfő Bécs Meidling kerületébe, a lakására – ahonnan az erkélyről a Schönbrunni kastélyra nyílik kilátás – hívta meg Die Weltet, hogy az újságíró portré-interjúban számoljon be Kurzékról.

A világ számára Kurz „maga a természetesség”. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) egykori vezetője éppen olyan fiatal(os), mint a botrányok előtt. Kortalan, mintha megállt volna a húszas évei közepén. Fiatalabbnak, csendesebbnek, valahogy finomabbnak tűnik föl, mint amilyen a reflektorfényben szokott lenni.

Ennyit a külsőségekről, a megjelenéséről. Mit csinál valójában Sebastian Kurz?

Ami az étkezést illeti: Kurz ragaszkodik az újságíró kedvencéhez („Vett egy üveg Camparit, mert ismeri ezt a preferenciámat, és sajtos szendvicseket készített, szám szerint hármat”). És ezen a ponton válik először kihívóvá a szöveg.

A világ ugyanis nyilvánvalóan azt feltételezi, hogy a volt kancellárok Ausztriában jogosultak személyzetre – vagy megengedhetik maguknak a házi kisegítőket. Csakhogy a szerző meglepődve jegyzi meg: „Személyzet már nem látható”.

Mindenesetre figyelemre méltó az, amit Kurz az imázsáról és a médiafogyasztásról mond:

„A lemondásom óta körülbelül 150 alkalommal szólítottak meg az utcán, és csak kétszer volt negatív a vélemény” – mondja Kurz a német lapnak, ami viszont korántsem tartja a kijelentést „banálisnak”. Ez ugyanis megmagyarázza Kurz „furcsán felhőtlenül pozitív világképét, ami a számára nyilvánvalóan sosem a média világa volt, hanem a valóság”.

Röviden: a kancellár „soha nem olvasta a róla szóló írott, sugárzott megjegyzéseket. Azt sem tudta, hogy milliók, újságírók, közösségimédia-használók, ellenzékiek és baloldaliak gyűlölik az országban”. Így írja a Die Welt. Azok az újságírók viszont, akiknek már volt hivatalos dolguk az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjével, tudják, hogy Sebastian Kurz azon kormányfők közé tartozik, akik különösen odafigyelnek arra, hogy mit és hol írnak róluk.

Kurz elment a Ballhausplatzról…

A volt kancellár Kurz meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik a munkájáról, arról, hogy pontosan mit csinál is a multimilliárdos Peter Thielnek. „Többet utazik, mint korábban, Amerikába, Dél-Amerikába, a Közel-Keletre, Izraelbe, Szaúd-Arábiába, néha Londonba, nagyon ritkán Németországba. Havonta húsz napot van úton, úgymond, a levegőben. Találkozik emberekkel, csapatokat alakít, szervez, érdekeket és ötleteket hoz össze. Alig néhány napja két saját céget alapított. Abba rakta az első keresetét.”

Ezen a ponton, ahogy azt a Die Welt szinte önkritikusan elismeri, „egy kicsit homályos”. Az ember, az újságíró csak ennyit tud meg: „Látszólag ügyes konstrukció: a kancellári időből származó tudását és jó kapcsolatait egy befektető rendelkezésére bocsátja, cserébe fizetést kap, és ezt a pénzt a saját befektetéseiben kamatoztatja”.

A riport meghökkentővé válik azon a ponton, amikor a látogató tanújává válik, amint Kurz ágyba kíséri a barátnőjét. „Most, mindössze 35 évesen, boldog, fiatal apa, és szerelmes férfi – a gyönyörű, nagyon szőke, fiatal barátnőjébe…” Elszenderül. Kézfejével gyengéden végigsimítja a lány arcát. Aztán ugyanilyen finoman, hangtalan mozdulattal oltja el a villanyt. A lány elaludt a tévé előtt…