A digitális oktatásban is segít(ett)

Számítógépekkel támogatott oktatási intézményeket a Schneider Electric a digitális tanításra történő átállás idején. A cég nevével azonos alapítvány világméretű programba kezdett a járvány hatásainak enyhítésére jó 60 országban, és már egymilliónál több ember életét segíti.

Magyar oktatási intézményeknek is segített a digitális tanításra átállásban a Schneider Electric. A vállalat kilenc számítógépet adományozott a zalaegerszegi Eötvös József Általásnos Iskolának, a Hallássérültek Óvodájának, Általános és Szakiskolájának, az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynek és Kollégiumnak.

A Schneider Electric emellett saját munkatársait is támogatta abban, hogy gyermekeik részt tudjanak venni a digitális oktatásban: a cég 15 számítógépet osztott ki azoknak, akik kérték.

A Schneider Electric Alapítvány hatvannál több országban jó hetven kezdeményezéssel egymilliónál több ember életét könnyítette meg. A kezdeményezés folytatódik, főként az oktatásra, képzési programokra helyezi a hangsúlyt.

A Schneider Electric munkatársai – természetesen a magyarok is – „digitális önkéntesként” hasznos ismereteket adnak át a gyerekeknek, illetve a fiatal felnőtteknek, arra törekednek, hogy ez utóbbiakat minél tovább bent tartsák a digitális oktatásban.