(Szerző: Martin Orth/deutschland.de) Amrita Narlikar professzor a német Globális és Területi Tanulmányok Intézetének (GIGA) elnöke Hamburgban. Indiában született, a Cambridge-i Egyetem Darwin College tiszteletbeli tagja és a Melbourne-i Egyetem Ausztrál-India Intézetének kitüntetett tagja. (A nyitó képen: Amrita Narlikar; foto Christina Sabrowsky/dpa)
Három kérdéssel fordultunk Amrita Narlikarhoz az Ukrajna elleni háborúról és a globalizáció következményeiről.
– Professzor asszony, Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadása egyértelműen világossá tette a globális gazdasági függőséget. Látjuk a globalizáció fokozatos végét?
– Ha a jelenlegi kihívásokat hatékonyan kezeljük, akkor nem a globalizáció végét látjuk, hanem annak új kiadását. A globalizáció jó oldala az volt, hogy milliókat emelt ki a mélyszegénységből. De túl sok tudós és politikus alábecsülte a globalizáció árnyoldalát. Az egyenlőtlenség problémái és a gyengébb szereplők marginalizálódása mellett ma egy olyan világnak lehetünk tanúi, amelyben a kölcsönös gazdasági függőséget fegyverként használják fel.
A geo-gazdasági verseny világában ma példátlan kompromisszumok vannak a jólét és a biztonság között. Ennek sikeres kezelése megköveteli az ellátási láncok átrendezését, különösen a stratégiailag fontos területeken.
– Vajon a világgazdaság különálló blokkokra, a hét vezető ipari nemzetre és demokráciára, köztük az EU-ra, a kínaiak által uralt befolyási övezetre, az elszigetelődő Oroszországra és az egyre emancipálódó Indiára esik vissza?
– Ha a gazdasági cserével járó biztonsági kockázatokat sikeresen kezeljük, a világot nem kell blokkokra osztani. Egy jó forgatókönyv az ellátási lánc gondosan irányított diverzifikálása lenne a hasonló gondolkodású partnerek és szövetségesek magasabb fokú integrációjával. De ha figyelmen kívül hagyjuk a globalizáció hagyományos modelljének veszélyeit, még nagyobb problémákkal nézünk szembe. Példa erre Németország nehézségei az oroszországi energiaellátástól való függés alóli megszabadulásban. Egy másik: India függése az orosz katonai felszerelésektől. Ezek kemény leckék, amiket nem szabad megismételni, ha Kínáról van szó. Az ellátási láncok újra-egyensúlyozásának azonnalinak kell lennie, és az EU-nak és Indiának számos közös kérdésben szorosan együtt kell működnie.
– A háttérben parázslik a Kína–Tajvan-konfliktus, miközben a Nyugat sokkal szorosabb gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával, mint Oroszországgal. Mi vár ránk?
– Elengedhetetlen, hogy most együtt dolgozzunk az Egyesült Államokkal, valamint a globális déli térség hasonló gondolkodású demokráciáival, akik szintén aggódnak a határaikon áthatoló, tekintélyelvű betörések miatt. Az, hogy India megtagadta, hogy egyértelmű álláspontot foglaljon Oroszországgal szemben, sokaknak csalódást okozott; ez a csalódottság érthető, de India álláspontja nem lehetett meglepő, tekintve, hogy óriási mértékben függ az orosz katonai felszerelésektől. Ez tragikus irónia: azzal ugyanis, hogy India nem áll szemben Oroszországgal, akaratlanul is Kínát támogatja. Ha elmélyítjük az együttműködésünket olyan demokráciákkal, mint India – az ökológiai változásban, a digitális átalakulásban és az érzékeny technológiában is – nemcsak saját érdekünkben cselekszünk, hanem közös értékeinket is támogatjuk.
– Az, hogy Olaf Scholz kancellár meghívta Narendra Modi indiai miniszterelnököt a G7-csúcstalálkozóra, okos lépés volt a helyes irányba. Csakhogy ennél még sokkal többet kell tenni.