(Forrás: The European Correpondent) Tuvalu, egy alacsonyan fekvő csendes-óceáni szigetállam szembesül a sötét valósággal: lakosságának teljes egészében el kell vándorolnia az emelkedő tengerszint miatt. De ki fizeti meg egy egész ország elvesztésének árát? Tuvalu most erre próbál választ kapni – és lehet, hogy Európát is hamarosan fizetésre szólítják fel.
Egy csendes, de forradalmi jogi fordulat révén a Nemzetközi Bíróság (ICJ) múlt hónapban megnyitotta az utat, hogy az országok beperelhessék egymást a klímaváltozás miatt. Először fordul elő, hogy egy kormányt nemcsak a saját kibocsátásaiért lehet jogilag felelőssé tenni, hanem azért is, ha nem tesz eleget a klímakárok megelőzéséért. Ez pedig azt jelenti, hogy Európa történelmi szerepe a környezeti válság kiélezésében komoly jogi vizsgálat alá kerülhet.
Miközben Európa továbbra is exportál fosszilis energiaipari infrastruktúrát, támogatja a szennyezőket, és ellenáll a „veszteségek és károk” miatti kártérítési kifizetések követelésének, az ENSZ legfelsőbb bírósága világossá tette: a tétlenség immár törvényellenes.
Ezzel Európa gyarmati múltja is előtérbe kerül. Néhány európai ország – például Franciaország, Hollandia és az Egyesült Királyság – tengerentúli területei ma létezésüket fenyegető veszélyekkel néznek szembe az emelkedő tengerszint és az egyre hevesebb viharok miatt. Most, hogy a jogi alapok le vannak fektetve, hamarosan kártérítési igények érkezhetnek Európába.
Jogi forradalom
Az ICJ állásfoglalása csendes jogi forradalmat jelent a nemzetközi klímakérdések területén. Világossá teszi: az államok nem cselekedhetnek – vagy mulaszthatnak el cselekvést – következmények nélkül.
Az ítélet szerint az országoknak jogilag kötelező csökkenteniük az üvegházhatású gázkibocsátásukat, védeniük kell az emberi jogokat a klímaváltozással összefüggő károktól, és nemzeti politikáikat tudományos alapú célkitűzésekhez kell igazítaniuk. E kötelezettségek elmulasztása „nemzetközileg jogellenes cselekménynek” minősülhet, amely jogi követeléseket vonhat maga után: kártérítést, helyreállítást, vagy akár tevékenységek leállítására vonatkozó jogi utasítást.
„Ez egy bolygószintű aggodalom, amely minden életformát veszélyeztet” – fogalmazott Yuji Iwasawa bíró, az ICJ elnöke.
Az ICJ tanácsadó véleménye nem új szerződéseket hoz létre, hanem meglévő nemzetközi jogot értelmez – ideértve a környezetvédelmi elveket, az emberi jogokat és a Párizsi Megállapodást. Már most is idézik bíróságokon, és várhatóan formálja a jövőbeli döntéseket – hatása messze túlmutat Hágán.
És azok számára, akik a klímaválság frontvonalában élnek – például alacsonyan fekvő szigetországok, aszállyal sújtott közösségek és klímamenekültek –, az ítélet egy régóta megtagadott dolgot nyújt: igazságszolgáltatáshoz vezető utat.
Miért kell Európának aggódnia
Az EU és tagállamai a világ legnagyobb történelmi kibocsátói közé tartoznak – az európaiak fejenként átlagosan közel 70%-kal több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint a világátlag. Az ipari forradalom kezdete óta az európai országok rendkívüli mértékben égettek el fosszilis tüzelőanyagokat, a globális kibocsátás 22%-áért felelősek.
Ugyanakkor sok olyan ország, amely ma a legsúlyosabb klímahatásokat szenvedi el – például Tuvalu, Vanuatu, Guyana, Mozambik –, egykor európai gyarmat volt. És számos, ma is európai országok irányítása alatt álló terület – például Francia Polinézia vagy a Holland Karib-térség – a Föld legsebezhetőbb területei közé tartozik. Minimálisan járultak hozzá a problémához, de leginkább ők szenvednek az emelkedő tengerektől, az erősödő viharoktól és az élelmiszerbizonytalanságtól.
Európa klímapolitikája gyakran magas erkölcsi elveket és vezető szerepet hirdet. De miközben cselekvést ígér, továbbra is exportál fosszilis energiainfrastruktúrát, támogatja a szennyezőket, és hátráltatja a klímaváltozással kapcsolatos „veszteség és kár” finanszírozását. A szavak és tettek közti ellentmondás régóta bírálat tárgya. Most viszont ez jogi kockázattá vált.
„Azok, akik a legkevesebbet tették a válság előidézéséért, megérdemlik a védelmet, a jóvátételt és a jövőt” – mondta Vishal Prasad, a Pacific Islands Students Fighting Climate Change nevű szervezet képviselője, amely kulcsszerepet játszott az ICJ-döntés előmozdításában.
Európa vonakodása, hogy fizessen múltbéli és jelenlegi környezeti károkért, nemcsak képmutató, hanem jogilag is védhetetlen.
Gyarmati elszámoltatás
Dr. Margaretha Wewerinke-Singh, a nemzetközi fenntarthatósági jog kutatója szerint az ICJ állásfoglalása megerősíti az úgynevezett jogi dekolonizáció lehetőségét: „Ez megnyitja az utat a – különösen sebezhető államok és tengerentúli területek – kártérítési igényei előtt, mivel megerősíti, hogy az államok felelősségre vonhatók klímakárokért, ha nem teljesítik kötelezettségeiket” – mondta a The European Correspondent lapnak. Bár a jogi siker továbbra is attól függ, hogy bizonyítható-e az okozati összefüggés a kár és az állami tevékenység között, „ez egyre inkább lehetséges. Ez óriási lépés az elszámoltathatóság felé.”
A Bíróság gyakorlatilag elismerte, hogy a klímaigazságosság nem választható el a történelmi igazságtalanságoktól. Azok az államok, amelyek a gyarmati expanzió révén felhalmozott erőforrásokra és iparosításra építették jólétüket, most jogilag is felelőssé tehetők azokkal szemben, akiket egykor uraltak.
Még az ICJ mérföldkőnek számító véleménye előtt is voltak olyan esetek, amikor európai tengerentúli területek pert indítottak az anyaállamuk ellen a klímaintézkedések hiánya miatt. 2024 januárjában a Greenpeace Hollandia és a holland-karibi Bonaire sziget lakosai pert indítottak a holland kormány ellen, amiért az nem védi meg őket a klímaváltozás hatásaitól – a holland bíróság 2024 szeptemberében engedélyezte az eljárás folytatását. Hasonlóképpen, 2025 júniusában francia civil szervezetek támadták meg Franciaország nemzeti alkalmazkodási tervét, amiért az nem foglalkozik megfelelően a tengerentúli területek sérülékenységével.
A ma is európai államok irányítása alatt álló tengerentúli területek elvileg szintén indíthatnak pereket az anyaország ellen, amiért nem védték meg őket a klímakároktól. Bár ezek az ügyek bonyolult kérdéseket vethetnek fel – például az alanyi jogképesség vagy az önrendelkezés terén –, a jogi alapelv most már világos: még hierarchikus vagy posztkoloniális viszonyrendszerekben is perelhető az éghajlati mulasztás.
Stresszteszt az uniós jognak
Az ICJ állásfoglalásának következményei nem korlátozódnak a nemzetközi pereket érintő szférára. Európán belül is alááshatja azokat az uniós jogszabályokat, amelyek nem felelnek meg az éghajlati kötelezettségeknek – köztük az EU zászlóshajójának számító Európai Zöld Megállapodásnak
Az uniós jog szerint a tagállamoknak 2030-ra legalább 55%-kal kell csökkenteniük a kibocsátásukat, 2050-re pedig el kell érniük a nettó nullát. Az ICJ véleménye azonban magasabb mércét állít: világossá teszi, hogy az éghajlati terveket a „lehető legnagyobb ambícióval” kell megalkotni, és igazodniuk kell az 1,5°C-os korláthoz. Ennek elmulasztása nemcsak politikai ígéretek megszegését jelenti, hanem nemzetközi jogi kötelezettségszegést is.
Ez fokozza a nyomást az EU jelenlegi törekvéseire, amelyekkel gyengítenék vagy halogatnák a zöld jogalkotást – különösen az Omnibus I csomagon keresztül, amely többek közt a természet helyreállítására és a légszennyezés korlátozására vonatkozó elemeket törölné. Jogi elemzők szerint minden olyan lépés, amely csökkenti az ambíció szintjét, bírósági kihívásokkal szembesülhet, és akár törvénytelennek is minősíthető.
„Minden új törvényt vagy klímatervet az 1,5°C-os korlát fényében fognak megítélni” – mondta David Frydlinger, a Cirio ügyvédi iroda partnere. „Ha az uniós döntéshozók nem tudják erős bizonyítékokkal alátámasztani, hogy ezek a tervek nem gyengítik az EU klímacéljait, akkor azokat nagy eséllyel el fogják kaszálni a bíróságok.”
Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg Tsvetelina Kuzmanova, a Cambridge-i Egyetem Fenntarthatósági Vezetés Intézetének klímafinanszírozási szakértője is: „A brüsszeli politikai irányvonal jelenleg legalább egy évtizeddel vethet vissza bennünket” – állította, hozzátéve, hogy az uniós jogalkotás elmarad a vezető vállalatok által már alkalmazott normáktól. Röviden: az ICJ most jogi eszközökkel ruházta fel azokat az érveket, amelyek eddig csak erkölcsi alapon léteztek. Európa klímapolitikáját többé nemcsak Brüsszel ítéli meg – mostantól a nemzetközi jog is vizsgálja.