(Szerző: Bruck András/Facebook) Véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság. Aztán még néhány nap, és mintha sosem lett volna, kitörlődik az emlékezetből. Ez normális, a sportgyőzelmek olyan illékonyak, mint a levegőbe fújt parfüm illata. (A kiemelten fontos személyiségek páholya a budapesti atlétikai vébén.)

Hányan tudják, hol tartották és ki nyerte az utolsó futball-világbajnokságot, pedig az még szinte tegnap volt? Ki emlékszik az ugyancsak tavalyi úszó-világbajnokságra és férfi kézilabda Európa-bajnokságra, holott mindkettő itt volt nálunk? Másodpercnyi örömök és nemzeti büszkeség után jön az ugyanolyan gyors felejtés – mindez iszonyatos áron, a semmiért, a jövőnk elfecsérléséért.

A vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ, a Duna Aréna és a kézilabda Európa Bajnokságra épített MVM Dome (plusz két másik csarnok a vidéken játszott csoportmérkőzésekhez) összesen mintegy 600 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Kell-e mondani, hogy senki sem kérdezi meg a népet, akar-e ennyi sportlétesítményt és sporteseményt a saját zseblből, a saját életminősége rovására finanszírozni. A nagy többség aligha akarná, tökéletesen megfelelne neki a világ bármely pontjáról sugárzott tévéközvetítés. Magyarországon azonban még ilyen irdatlan összegekről sem a kormány dönt, nem is a parlament, a nép meg végképp nem.

Tudjuk, ki dönt: egyetlen ember.

Na, itt kezdődik és végződik minden nemzet tragédiája. Nézz Oroszországra, épp most lövi, gyilkolja vissza magát a középkorba.

Egyetlen ember miatt.

De az agresszió békés formáival is tönkre lehet tenni egy országot.

Magyarországon egyik nemzetközi verseny követi a másikat. Más országok az elszabadult költségek vagy a lakosság ellenállása miatt mind gyakrabban már el sem indulnak egy pályázaton. Az elmúlt években nálunk sokkal gazdagabb nemzetek és Budapestnél sokkal gazdagabb városok mondtak nemet az olimpiára: Róma, Hamburg, Oslo, Bern. 2015-ben a magyar GDP hétszeresét előállító Mexikó azért lépett vissza a már neki odaítélt vizes VB megrendezésétől, mert a kormánya úgy döntött, hogy van sokkal jobb helye annak a pénznek.

Nem úgy a mi emberünk, aki rögtön talpra ugrott. Ekképp érvelt: „A modern világban nem a pénz a legfontosabb – bár vannak ilyen elméletek is –, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy”.

Aha, valahogy.

Tény, hogy lett is rögtön pénz a Duna Arénára, és 2017-ben már ott versenyeztek a világ legjobb úszói. Aztán tavaly megint. Hiszen hallottuk, a pénz csak elméletben fontos, és az is igaz, hogy a Fidesz és a kormány környékén sem elméletben, hanem de facto lett milliárdos annyi ember.

Állítólag mi, magyarok azért tűrjük, hogy a kormány manipuláljon és kifosszon bennünket, mert a százmilliárdok számunkra felfoghatatlan összegek, egy Gucci-táska és egy drága karóra értéke fölött mindegy nekünk, hogy az állam mire költi a pénzüket. Vagy így van, vagy nem, de ha pont az államnak nem lenne ez mindegy, és a sport helyett például az oktatásra költene évente hatszázmilliárddal többet, akkor hamarosan a legbutább (?) magyar is tudná, hogy milyen beruházások szolgálják a nemzeti érdeket – személyesen az övét is –, és mi a „jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés”, vagyis bűntett.

Mint például ez az atlétikai stadion.

És ekképp fokozatosan mind többen megokosodván, ez az évi 600 milliárd plusz oda vezetne, hogy senki sem tartaná többé a magyar nép és a kormány kiválósága bizonyítékának, hogy a sportpályák lelátóin mi tapsolunk minden nép közül a leglelkesebben. Merthogy ez most a legújabb érv saját nagyságunk mellett. Lám, a szégyen még egy formája.

Számtalan, a mienkkel összemérhető lélekszámú ország kormánya nem sportban versenyez a világgal. Írország, Finnország, Izrael, Svédország kutatásra, fejlesztésre, új technológiákra, oktatásra, egészségügyre, vasútra, közutakra költ sokat és nem arra, hogy a sportolóik másoknál egytized másodperccel hamarabb érjenek célba vagy egy vasgolyót öt centivel messzebbre dobjanak. Ők ma már gazdagok, a világ élvonalába jutottak, nekünk meg a hazafias buzdítás közepette marad az elszegényedés, megnyomorító társadalmi anomáliák tömege. Láttuk, hogy az atlétikai stadionban a sportolók kiszolgálása tökéletes, kis elektromos autókon hozzák-viszik őket, de ha egy magyar kórházban nem te magad tolod be mozgásképtelen anyádat a húgyszagú kórterembe, akkor még másnap délelőtt is a folyosón fog ülni.

Hogy tud egy nemzet ennyire igénytelenül élni, hogy képes elviselni egy ilyen elvetemült, ócska kormányt?