(Pálfi Rita/Euronews) A brexittel 73 képviselő távozik pénteken az Európai Parlamentből, de csak 27 új érkezik a helyükre, a jelenleg 751 fős testület 705 fősre zsugorodik. A változás a jobboldal javára írja át a frakciók jelenlegi erőviszonyait. Az újraosztott helyekből Magyarország nem kap. (Nyitó kép: AP Photo/Jean-Francois Badias)
A távozó brit EP-képviselők közül 26-an függetlenként dolgoztak a tavalyi választások óta, közülük 23-at a Brexit Párt színeiben választottak meg. A Nigel Farage alapította párt négy képviselője az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióba ült be a brit kormánypárt négy képviselőjével együtt.
A függetlenek közt ült még két eleve függetlenként induló politikus és a Demokratikus Unionista Párt egyik képviselője.
Az EP-választásokon rendkívül jól szereplő Liberális Demokraták 17 képviselője a liberális-centrista Renew Europe (Európa Megújul) frakció tagja volt tavaly nyár óta.
A Zöldek frakciójából 11 brit politikus távozik. Heten a Zöld Párt színeiben indultak az EP-választáson, három képviselőt adott a Skót Nemzeti Párt és egy walesi zöldpárti képviselő ült még a frakcióban.
A Munkáspárt 10 képviselője a szociáldemokrata frakció tagja volt. A szélsőbaloldali frakcióban egy északír képviselő dolgozott.
Az Európai Néppárt, illetve az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportokban nem volt brit politikus.
Hány képviselő érkezik, milyen országokból és mely frakciókba?
A 73 brit politikus távozásával 46 hely üresen marad, ugyanis csak 27 mandátumot osztanak szét a tagállamok közt. Az ok egyszerű, fenntartják a helyet jövőben várhatóan csatlakozó országok EP-képviselőinek.
A legtöbb új EP-képviselőt Franciaország és Spanyolország delegálhatja a jövő héttől, ötöt-ötöt. Hárommal több holland, illetve olasz EP-képviselő lesz. Írország további két politikus küld az EP-be. Emellett egy-egy politikus érkezik Ausztriából, Dániából, Észtországból, Finnországból, Horvátországból, Lengyelországból, Romániából, Svédországból és Szlovákiából,
A frakciók átalakulásánál fontos hangsúlyozni, hogy ezek előzetes adatok, melyek azon alapulnak, hogy az érkező EP-képviselők pártja milyen európai pártcsaládhoz tartozik, illetve mely frakció tagjai a már meglévő EP-képviselői. Ez azt jelenti, hogy lehetnek még változások, de nagy valószínűséggel így néznek majd ki az új erőviszonyok. Például óriási meglepetés lenne, ha az ír Fina Gael vagy a spanyol Néppárt EP-képviselője nem az Európai Néppárthoz csatlakozna, ahogy arra sem számítunk, hogy az olasz Liga, illetve a francia Nemzeti Tömörülés politikusa nem az Identitás és Demokrácia frakcióhoz ül be.
Az újraosztott helyek közül a legtöbb (6) várhatóan a Renew Europe frakcióhoz kerül, két francia, egy-egy dán, holland ír és spanyol politikus személyében. (Pontosabban az egyik francia politikus valójában olasz, Sandro Gozi ugyanis Emmanuel Macron La République En Marche pártjának Renaissance listáján indult, bővebben róla ide kattintva olvashatnak – a szerk.)
Az Európai Néppárt frakciója öt fővel bővül: Észtországból, Írországból, Olaszországból, Spanyolországból és Szlovákiából érkezik egy-egy politikus.
A szociáldemokraták, a zöldek, valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójába is 4 új tagot várhatnak. Nemzetiségekre lebontva egy francia, egy horvát, egy román és egy spanyol baloldali politikus érkezik az EP-be. Zöldpárti képviselő Ausztriából, Finnországból, Franciaországból és Svédországból csatlakozik a tavaly megválasztottakhoz. Az ECR-be pedig egy-egy új holland, lengyel, olasz és spanyol tagra számíthatnak.
Az Identitás és Demokrácia frakcióhoz várhatóan egy francia, egy holland és egy olasz EP-képviselő csatlakozik. Spanyolország öt új EP-képviselője közül egy pedig valószínűleg beül a függetlenekhez.
Hogyan alakítja át ez a frakciók erőviszonyait?
Ha a legtöbb új képviselő ahhoz a frakcióhoz csatlakozik, ahova a pártja alapján kellene, akkor a brexit legnagyobb győztese a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia lesz. A frakció, melynek gerincét a francia Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének, illetve az olasz Matteo Salvini Ligájának az EP-képviselői adják, eddig az ötödik legnagyobb képviselőcsoport volt. Péntek után azonban három képviselővel többen lesznek (összesen 76-an), és így meg fogják előzni a zöldeket, ahonnan 11 EP-képviselő távozik, de csak négy új érkezik, így 67 fős lesz.
A változások másik nagy győztese az Európai Néppárt lesz, mely a szélsőjobboldaliakhoz hasonlóan nem veszít EP-képviselőt, miközben érkezik 5 új politikus a képviselőcsoportba, amely így 187 fős lesz. A második legnagyobb frakcióból, a szociáldemokratáktól 10-en távoznak, 4-en érkeznek, 148-an lesznek. Ez azt jelenti, hogy a két legnagyobb képviselőcsoport között tovább nőtt a különbség, 28 főről 39 főre. Ráadásul a harmadik legnagyobb frakció, a Renew Europe is gyengül, várhatóan 97 fős lesz a mostani 108 helyett (17-en távoznak, 6-an érkeznek).
Forrás: Európai Parlament