A Covid okozta korlátozások és bezárások nemcsak a felnőttek, de a legfiatalabb gyerekek szokásait is megváltoztatta a kisdiákok fele egy ideje gyakrabban használja az internetet, mint a Covid-járvány előtt.
A Sophos kiberbiztonsági cég felmérése alapján a gyerekek kétharmada egyedül, szülői felügyelet nélkül használja az internetet, csak a többi mellett ül felnőtt. (A nyitó kép forrása: rtl.de)
És még egy kis statisztika: kis híján kétötödnek van saját gépe, a nagy többség a szülője, illetve testvére, barátja pc-jén szörfözik, játszik. Továbbá: a gyerekek alig 6%-a használja az internetet ritkábban, mint a világjárvány előtt, és 44%-a olyan gyakran, mint annak előtte. A többi viszont gyakrabban.
Közismert: az elektronikus média rendkívüli lehetőségeket kínál az emberi fejlődés számára, viszont kockázatokkal is jár. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság jelezte, hogy az 5-9 évesek képernyő (tv, számítógép, konzol, telefon) előtt eltöltött idejéből napi 1-2 óra értékes tartalomnak kell lennie – igazodván a tudásukhoz, gondolkodásukhoz, információ-feldolgozási képességeikhez.
A kisgyerekeknek a médiával való korlátlan és ellenőrizetlen érintkezése ugyanis alvás-, figyelemzavart, hiperaktivitást, viselkedési rendellenességeket okoz.
A szülők látják a kiberfenyegetések kockázatát gyerekeik számára, amikor internetet használnak; harmada magasnak vagy nagyon magasnak, fele legalább mérsékeltnek értékeli. Az interneten a gyerekeket fenyegető kockázatok közül a szülők leggyakrabban olyan nem megfelelő tartalmat jeleznek, mint a pornográfia (76%), a gyűlölet, kibererőszak (75%), nem megfelelő kapcsolatok, például a közösségi médiában vagy a fórumokon (71%), az információk és jelszavak lopása (65%).
A mostani járvány következtében a gyerekek sokkal gyakrabban interneteznek, és ezek a szokások valószínűleg nem fognak hamar megváltozni. Ezért fontos, hogy őket védő szoftvert telepítsünk az általuk használt eszközökre. Célszerű olyan alkalmazásokat is használni, amelyek lehetővé teszik a gyerek által felkeresett weboldalak és az interneten eltöltött idő ellenőrzését, valamint blokkolják a nem kívánt tartalmakat, pl. pornográfokat. Ennek köszönhetően a szülők folyamatosan figyelemmel kísérhetik gyerekeik online tevékenységeit, és szabályokat határozhatnak meg az egyes programok használatához – mutat rá Szappanos Gábor, a digitális biztonsággal foglalkozó Sophos kutatási igazgatója.
Az 1-3. osztályosok szüleinek csak kétötöde használ szoftvert gyereke védelmére az interneten, harmada nem használ semmit, negyede pusztán tervezi ilyen program beszerzését.
Itthon elterjedt a jelszavas védelem (20%), emellett használják a Family link alkalmazást (16%) meg az Adblockot (12%). Csakhogy e három lehetőség még a számítástechnikai eszközök felét sem fedi le.