A Hungarikum Bizottság minapi döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, amelybe mostantól 87 nemzeti érték tartozik. Az örvendetes hírt Nagy István agrárminiszter jelentette be és azt sem titkolta el a nyilvánosság elől, hogy a hungarikumok „az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről”. Mindezek fényében a miniszter arra biztatja közösségeket, hogy a hagyományaikat jelöljék a helyi értéktárakba, mert azok ezután nemzeti értékek, akár hungarikumok is lehetnek. (A nyitó képhez: Pápai Gábor karikatúrája.)
Megint van tehát ok az örömre, nem is kevés. A höveji csipke amúgy azzal érdemelte ki a rangos elismerést, hogy már az 1962-i brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták, a pozsonyi kifli pedig, a miniszter megfogalmazása szerint „a téli ünnepek hagyományos magyar süteményeként válhatott hungarikummá.”
Ami a hungarikumok mibenlétét illeti: a 2012. július 1-jén hatályba lépett törvény szerint a hungarikumok a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel, minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményei.
Lehetne persze bővíteni a hungarikumok sorát, nem csupán kézzel fogható tárgyakkal, de olyan jelenségekkel is, amelyek „a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel,” ugyancsak megfelelnek a hungarikummá válás feltételeinek. Ilyen lehet például a csak nemrég óta ismert, ám az életünkre annál nagyobb hatást gyakorló pávatánc. Ez elsősorban a magyarok miniszterelnökének sajátja, az ő politikai mindennapjaihoz köthető cselekedet. A pávatánc lényege, hogy Orbán Viktor többféle érdeknek próbál megfelelni, az oroszok Ukrajna elleni háborújában például rendre megszavazza az Oroszország ellen hozott uniós szankciókat, ám idehaza, híveinek ennek az ellenkezőjét kommunikálja, ezért a lakosság jelentős hányada azt hiszi, hogy az ország bölcs vezetője ellenáll ezeknek a magyarság számára károsnak mondott intézkedéseknek.
Ugyancsak érdemes lenne hungarikummá nyilvánítani az Európában kiugróan magas inflációt. Ez utóbbiról a kormány azt állítja, hogy az év végére egy számjegyűre csökken, ám azt nem szokta hozzátenni, hogy az unió legtöbb országában a pénzromlás már most is egy számjegyű, s azt sem köti a magyar emberek orrára, hogy a magyarországi infláció az uniós átlag többszöröse.
Igazi hungarikum lehetne a múltmásítás, mert különlegességét tekintve ez is jellemző a magyarokra. És itt tényleg nem csak arra gondolunk, hogy a Fidesz egyik híres gondolkodója, Deutsch Tamás – európai parlamenti képviselő – épp a minap tette közkinccsé ezirányú meglátásainak legújabb eredményét. Eszerint mi, magyarok, történelmünk során hazaküldtük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat a németeket és az oroszokat. S ha már történelem: az is bekerülhetne ebbe a gyűjteménybe, hogy a miniszterelnök a legutóbbi ’56-os ünnepségen a fővárostól távoli Zalaegerszegen úgy tudott beszélni az akkori eseményekről, hogy az akkori főszereplőket, a pesti srácokat csak zárójelben, a forradalmat vérbe fojtó oroszokat pedig egyetlen szóval sem említette.
A végére hagytuk, pedig ez az, ami a leginkább jellemző ránk, magyarokra: a birkatempó, vagyis, a végtelen türelem és béketűrés. Az, hogy fát lehet vágni a hátunkon, mert jól viseljük még azt is, ha elveszik a magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3000 milliárd forintos megtakarításunkat, korlátozzák a sztrájkhoz, a tisztességes tájékozódáshoz, vagy éppen a népszavazáshoz való jogunkat. Beletörődtünk, hogy hosszúak a várólisták, és van olyan műtéti beavatkozás, amire éveket kell várni.
A legfőbb hungarikum azonban, hogy minden reménytelenségünk és kilátástalanságunk ellenére, egy most vasárnapi választáson ismét a Fidesz kapna bizalmat a választóktól: a közvélemény-kutatók mérései szerint kétharmadnál is nagyobb többséggel…