Az múlt néhány évben Brüsszel eljárást indított Lengyel- és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, és most új mechanizmust készül bevetni Budapest ellen az uniós pénzek visszatartására.
Ha ezek az eszközök nem bizonyulnak hatásosnak, akkor felvetődik: vajon az Európai Unió kirúghat egy tagállamot?
A rövid válasz: nem. A hosszú válasz: valószínűleg évekig tartó alkudozásra lenne szükség, ami végül kudarcot vallana. Az ok nagyon egyszerű: az EU egyszerűen nem számolt ezzel a lehetőséggel.
„Jogi értelemben nincs olyan apparátusunk, hogy kiutasítsunk egy tagállamot, ellentétben például az Európa Tanáccsal, ahonnan néhány héttel ezelőtt kizárták Oroszországot” – mondja Adam Lazowski, a Westminsteri Egyetem uniósjog-professzora az Euronews-nak.
Hattól 27-ig
Az EU – amint azt a legtöbb tisztviselője szívesden hangoztatja – békeprojektként született meg, amikor a kontinens megpróbált kiemelkedni a második világháború által hátrahagyott romok közül.
Akkoriban az volt az elképzelés, hogy az országok a közöttük lévő gazdasági kapcsolatok elmélyítése miatt kétszer is meggondolják a jövőbeli konfliktusaikat. Így 1952-ben megszületett az Európai Szén- és Acélközösség, aminek az alapító tagjai Német-, Francia-, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg.
Az 1960-as évek gyors gazdasági terjeszkedése, az autokratikus rendszerek bukása a hetvenes években Spanyol-, Görögországban és Portugáliában, az 1968-i tiltakozások által keltett erős társadalmi változások, az olyan gazdasági visszaesések, mint az 1973-i olajválság és a kommunizmus összeomlása, mind átalakították a közösséget. Így vált hatból 27 tagú Európai Unióvá, amit már nem kizárólag a gazdasági megfontolások hajtanak, hanem a demokratikus értékek is.
Kilenc év telt el a legutóbbi bővítés óta – 2013-ban Horvátország csatlakozott utoljára –, és azóta az EU kisebb lett.
Az Egyesült Királyság 2017 márciusában életbe léptette az EU-Szerződés 50. cikkelyét, kilenc hónappal azután, hogy szavazói támogatták a blokkból való kilépést. A viharos, kétéves tárgyalássorozat negatívan hatott az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokra, és számos fontos kérdés még mindig megoldatlan.
De nem a brexit volt az egyetlen nagy politikai elmozdulás, ami az egész tömböt érinti. A tömbellenes retorikát hangoztató jobboldali populista pártok felemelkedése és megerősödése is jellemezte az évtizedet.
Látszólagos egyhangúság
Ezek közé tartozik a magyarországi Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság párt; Brüsszel többször is bíróság elé citálta mindkettőt az igazságszolgáltatás függetlenségét, a médiát és a civil társadalmat megnyirbáló reformok, illetve a migránsok, nők és kisebbségek jogai miatt.
Az EP-képviselők 2018 szeptemberében indították el a 7. cikk szerinti eljárást Lengyel- és Magyarország ellen. Ez az eljárás – amit gyakran „nukleáris opcióként” is emlegetnek – megnyitja a kaput olyan büntető intézkedések előtt, mint a szavazati jogok tanácsi szintű felfüggesztése.
Csakhogy az ügy azóta elakadt. A probléma, hogy a továbblépéshez a vezetők egyhangú szavazata szükséges, és amint azt Orbán Viktor megerősítette az újraválasztását követően, a lengyelekkel továbbra is él a kölcsönös védelmi szövetség.
„Nem engedjük, hogy egyikünket kizárják az európai döntéshozatalból” – tette hozzá.
Az EP-képviselők elkeseredve szorgalmazták egy újabb büntető eszköz létrehozását, ami végül a jogállamisági kondicionálási mechanizmus létrehozásához vezetett. Ez viszont lehetővé teszi az uniós források visszatartását a tagállamoktól.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnap bejelentette: tervei szerint a mechanizmust hamarosan elindítják Magyarországgal szemben.
Nem világos, hogy milyen kritériumokat alkalmaznak majd, és mennyi forrást lehet visszatartani, a mechanizmus ugyanis felhígult az eredeti javaslathoz képest, mivel Magyar- és Lengyelország is azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza az uniós költségvetést.
„Az EU-nak nemet kell mondania”
Ezen túlmenően mindkét ország alig burkolt utalásokat tett egy lehetséges „polexitre” vagy „huxitra” azért, hogy növelje a blokkra nehezedő nyomást, ami még mindig nyögi az Egyesült Királyságtól válás hatásait.
A kilépés azonban nem valószínű.
„Az Orbán-rezsim egész működése – ami a stratégiai korrupcióra és az uniós forrásokkal való visszaélésre épül – ez a politikai rendszer az EU-n kívül nem működik” – mondja Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alap munkatársa az Euronews-nak.
Enyedi Zsolt, a Közép-Európai Egyetem Demokrácia-intézetének professzora egyetért: „Nem hiszem, hogy Orbán valaha is önszántából kilép az EU-ból, elsősorban anyagi okok miatt. De szerintem képes olyan helyzetet teremteni, amikor az EU-nak nem lesz más választása, mint Magyarország kiutasítása” – teszi hozzá – „a demokrácia minőségét vizsgáló szervezetek közül sokan már nem tekintik demokráciának Magyarországot.
Ha Orbán ezen az úton halad tovább, eljön a pont, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy van egy putyinszerű – bár nem erőszakos, de ideológiailag és mentalitásban hasonló – rezsim az EU-n belül, és akkor az EU-nak nemet kell mondania”.
„Sok naivitás”
Mégsem szerepel ilyen kikötés a szerződésekben, mert „az EU a jogállamiságon és azon a feltételezésen alapul, hogy minden tagállam betartja annak kulcsfontosságú elemeit” – mondta Lazowski.
„Nagy naivitás volt azt hinni, hogy az előcsatlakozási politika csodákra képes, és a reformok kőbe vannak vésve. Ahogy azt Magyarországon és főleg Lengyelországban tapasztalhattuk, a dolgok nagyon-nagyon gyorsan változnak” – teszi hozzá.
Ha Brüsszel ezen az úton akarna járni, akkor valószínűleg a szerződés formális felülvizsgálatát kellene követelnie egy ilyen eljárás bevezetéséhez.
Az 50. cikket, például, beépítették a 2007-ben elfogadott és 2009 decemberében hatályba lépett Lisszaboni Szerződésbe. A szerződés felülvizsgálatára irányuló munka már 2001-ben megkezdődött.
Ha felülvizsgálják, a szerződésmódosítást a tagállamoknak egyhangúlag támogatniuk kellene, amit az EU célkeresztjében lévő kormányok kétségtelenül elutasítanának.
„Nagy naivitás volt nem beiktatni egy olyan eljárást, mint amilyen az Európa Tanácsban létezik – az Európa Tanács alapokmányának 8. cikkelye lehetővé tette, hogy Oroszországot egy hónap alatt kirúgják az invázió miatt” – mondja Lazowski.
Amit a választók akarnak
Végső soron Brüsszel számára a legjobb forgatókönyv az lenne, ha a választók az EU-párti, liberálisabb politikusok megválasztásával szüntetnék meg a tagállamok kirúgásának szükségességét.
Von der Leyen bejelentése a Magyarországgal szembeni mechanizmus beindításáról két nappal az országban tartott választás után érkezett, ami arra utal, hogy Brüsszel más eredményt remélhetett, ami semmissé tette volna a büntetőintézkedések indítását.
Bár Magyar- és Lengyelország bebizonyította, hogy a jogállam lebontása villámgyorsan megoldható, ennek a fordítottja nem feltétlenül igaz. Magyarország esetében, ahol az ellenzéki pártok összefogtak Orbán ellen, a Fidesz örökségének lebontása valószínűleg nehéz lesz.
„Az elmúlt néhány évben úgy változtak a szabályok, hogy gyakorlatilag minden döntéshozó – az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a választási bizottság, a média, a sport, a szórakoztatás, az egyetemek és az élet bármely területén – 8, 10, 12 évig, vagy néha élethosszig hivatalában maradhat” – jelzi Enyedi.
„Tehát az új kormány nem tudja eltávolítani ezeket az embereket, akik továbbra is eldöntik, mi az, ami számít és azt teszik, amit Orbán akar” – mondta.