„A vármegyék ötlete hagymázas múltba révedés”

(Szerző: Ivánkai Márk) A szimbolikus politizálás helyett a történelem hiteles megismertetése segítene eligazodni a jelenben – mondta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Ha ispánok és vármegyék gyakorolnák a hatalmat, az gyökeres átalakulásokkal járna az államszervezetben, a Mi Hazánk által bedobott csendőrség pedig a legsötétebb történelmi időket idézi – tette hozzá. (A nyitó kép forrása: neokohn.hu)

Terelés lehet a vármegyék és az ispánok ötlete, hogy a közvélemény ne a 400 forintos euróval és a tanárok körülményeivel foglalkozzék. A kormány a 2010-es évek eleje óta nagy súlyt fektet a jelképek általi politizálásra. Azonban a szimbólumok és szavak mögött mindig a valós politikai tartalom a lényeg – mondta el a szakértő, majd hozzátette: ha ispánok és vármegyék gyakorolnák a hatalmat, akkor az gyökeres átalakuláskkal járna az államszervezetben. Az önkormányzatok jogköre csökkenne, míg a kormánymegbízottaké (akikből ispánok lehetnek) növekednék. Az erőteljes központosítás meghatározó hatással lenne az állampolgárok mindennapjaira.

A mostani 11. alaptörvény-módosítás indítványára reagálva a szélsőjobboldali Mi Hazánk csendőrség felállítását javasolja. Miklósi szerint a csendőrség a legsötétebb történelmi időket idézi. A vészkorszakban nem csupán a zsidóság, hanem számos szegényparaszt is elszenvedte a terror legkülönfélébb formáit a veréstől a megfélemlítésen át. A történelem megértését mindig a jelenből kiindulva kell elkezdenünk, ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy másként viszonyul a csendőrséghez az, akinek az agresszorokhoz, és másként az, akinek az áldozatokhoz tartoztak a felmenői – fejtette ki Miklósi.

Előfordulhat ugyanakkor, hogy a kormánypárton belüli ellenállás hatására leveszik a napirendről a vármegyék javaslatát. Azonban Lázár János építési és beruházási miniszter ellenvéleménye is terelés lehet, ami azt a látszatot keltheti, hogy a kormányzó párton belül még mindig megengedhető a véleménykülönbség.

A témáról nyilatkozott Karsai László történész és Forgács Imre is a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Utóbbi, a volt igazságügyi és rendészeti miniszter arról beszélt, hiába akarja a kormány azt sugallani, hogy a főispán által vezetett vármegye valamiféle progresszív dolog lenne, ez a rendszer az emberek tudatában és az irodalomban sem pozitív képként él.