Ahogy azt az évek során a hajó közönsége megszokta, rangos külföldi előadókat vonultatnak fel, lesznek kortárs rockzenei koncertek, s találnak csemegét a dzsesszprogramok meg a világzene kedvelői is. Az állandóan megújuló étterem a zenékhez is kapcsolódva kínálja bőséges választékát az őszi-téli hónapokban. A hajó „csatolt létesítményében” folyamatosan követik egymást a kiállítások. Az immár intézménnyé előlépett, kiszolgált vízi jármű fontosságát felismerve, a BKV menetrend szerinti hajói is megállnak az A38-nál – mondta el Vasák Benedek. Kiemelte, hogy az A38 – amellett, hogy a világ legjobb klubjává választották – kétszer is elnyerte a legjobb budapesti klub díját. Utalt rá, hogy az A38 az egyik sikerhelyszín volt az augusztusi Sziget-fesztiválon.
A hajó 2003 április 30-a óta fogadja vendégeit. Sikeres programmal, a VIII. Újbuda jazz-fesztivállal kezdődik a jubileumi idény – mondta el Kozlov. Az eseményhez XI., Kőrösy József utca 17. szám alatt működő MU színház is csatlakozik. Ott lép fel például szeptember 7-én a brit-német Schlippenbach Trio, szeptember 9-én a magyar ZZaj.H trió, valamint a Trió Kontraszt Grencsó Istvánnal, Stevan Kovacs Tickmayerrel és Geröly Tamás Sándorral. A hajó több koncerttel csatlakozik a magyar dal napja vasárnapi eseményeihez; fellép a többi között Barbee, a Wastaps, az Antif Fitness Club és a
Kistehén.
A sajtótájékoztatón felevenítették, hogy nagy siker volt júniusban a VilágBüfé gasztronómiai sorozat, amelynek, akárcsak a napokban kezdődő MigroWave-fesztiválnak az idegen-ellenéséggel szemben kíván fellépni a maga eszközeivel. A VilágBüfét bemutató tárlat jelenleg is látható a kiállító teremben. A kiállított fotókhoz mellékelt recepteket bárki elviheti. A MigroWave-en szeptember 12–14. között fellép a marokkói Chalaban és Peca, a dél-amerikai és karibi térség zenéjét reprezentáló Tumba Y Quema, valamint örmény zenészekkel a Wattican Punk Ballett, az albán Alba Hyseni Project. A nemzetközi kavalkád természetesen magyar zenészek csatlakozásával valósul meg. A koncertekhez az étterem nemzeti gasztronómiai különlegességeket vonultat fel. A sorozat címe: „Zenére éhesen”.
Vasák Benedek megemlített néhány csemegét a következő hetek-hónapok nemzetközi kínálatából. Az ősszel olyan rangos külföldi előadók játszanak az A38-on, mint például a német Tangerine Dream alapítótagjaiból született Loom (szeptember 28-án), a brit Levellers (október 12-én), Nick Cave ausztrál gitárosa, Mick Harvey (október 21-én), az amerikai Mark Lanegan Band (november 23-án), a multimédiás színházi produkcióval jelentkező francia Nouvelle Vague. Az Európa Kiadó újra aktív és már a jövő hétvégén látható-hallható. Növekszik a hajón a kortárs komolyzenetere is.
A hagyományos tematikus nemzeti sorozatok közül a skandináv zenét bemutató Polar Beat, a francia előadókkal Tour de France, a Czech This Out elnevezésű cseh zenei eseményre hívták fel a sajtótájékoztató résztvevőinek figyelmét. Ezekhez akoncertekhez is vacsorákkal szolgálnak a közönségnek.
A kiállítótérben Bernáth András, Szűcs Attila és drMáriás alkotásai láthatók majd. Folytatódnak a koncertekről készülő tv-felvételek is. Az MTVA megrendelésére 160 hazai és külföldi művész vagy együttes koncertjéről készítenek felvételt és folyamatosan bemutatják őket.
Az A38 állóhajó 2013. április 30-án lesz pontosan tízéves. Mint elhangzott, a jubileum kapcsán „nagy durranást” nem terveznek, de folyamatosan lesznek újdonságok, változások, megújul a műsorfüzet és a honlap is. Okostelefonnal lehet
már most fizetni a koncertjegyekért. Bármelyik telefonszolgáltatónál van erre lehetőség, részleteket a www.mastercard.hu/mobile oldalon találhatják az érdeklődők.
A hajón zajló eseményekről részletesen itt olvashat.


