A weben pedig sok napi-, heti- és havilap nem olvasható a vak és gyengénlátó emberek által használt képernyőolvasó és nagyító szoftverekkel.
Amikor tehát sem a nyomtatott, sem az internetes újságlapozgatás nem működik, akkor segít a Lapról hangra portál. A felolvasói és olvasói internetoldalon a vak és gyengénlátó emberek önkéntesek felolvasásában hallgathatnak meg és tölthetnek le újságcikkeket, amelyeket más módon nem lenne lehetőségük elolvasni. Ez a weboldal azonban nemcsak egyfajta „hangos újság”, hanem kiváló lehetőség is a beszélgetésre, vitatkozásra az egyes cikkekről, és az előítéletek lebontására, legyen szó látó vagy látássérült emberekről.
A Lapról hangra működtetőinek célja, hogy folyamatosan bővítsék az oldal kínálatát, fejlesszék a portál szolgáltatásait. Erre ad most lehetőséget egy telefonos adományvonal, az Adhat Vonal.
Az Adhat Vonal, azaz a 13600-as telefonszám felhívása 250 forint támogatáshoz juttat egy szabadon választott civil szervezetet. Ha a telefonáló a hívás után a 29-es kódot adja meg, az Informatika a látássérültekért Alapítvány és partnerei Lapról hangra kezdeményezését támogatja.
Az Adhat Vonalon keresztül érkező támogatást a Lapról hangra weboldal szolgáltatásainak bővítésére, Lapról hangra-találkozók szervezésére, a kezdeményezés népszerűsítésére fordítja az alapítvány.
Az Adhat Vonal a nap mind a 24 órájában hívható, elérhető a Telekom vezetékes és mobil hálózatából valamint a Telenor és a Vodafone hálózatából is.
Az Informatika a látássérültekért Alapítvány köszöni mindazok segítségét, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a vak és gyengénlátó emberek számára is mindennapos, természetes tevékenység legyen az újságolvasás.