Ahány szempont, annyi valóság

A valóság és a valóság érzékelése – divatos szóval: percepciója – köztudomásúlag nem mindig fedi egymást. Kimutatható például, hogy az átlagkereset hány százalékkal emelkedett, és hogy ennél csak kevéskével nőtt nagyobb arányban az infláció, vagyis mindezekből következően csupán minimális mértékben csökkentek a reálkeresetek.

De özvegy Kovácsné ezt korántsem így érzi a CBA-ban. Esetében a valóság percepciója eltér a valóságtól. Vagy mégsem? A kérdés az, hogy melyik valóságtól. Például attól a valóságtól-e, amelyik számításba venné azt is, hogy mennyit kapnak havonta az öt főnél kevesebb embert alkalmazó vállalkozások dolgozói – merthogy az alapstatisztika ezt nem méri –, meg hogy mennyit kapnak zsebbe a minimálbérre bejelentettek? Illetve mennyire tér el nagyon sokak valóságérzékelése attól a valóságtól, ami a nagy átlagba bekalkulálja azon jóval kevesebbek fogyasztási szokásait is, akik nem kénytelenek megenni jövedelmük tetemes részét, hanem gyakran nyílik módjuk wellness-élményeket begyűjteni, nem csak Black Friday idején.

Ahány számítási szempont, annyi valóság. A tisztességes médiának pedig az a dolga, hogy ne elégedjék meg azokkal a hivatalosan közzétett adattermékekkel, amik – mondjuk így – előfőzöttek, fogyasztásra kész állapotban mosolyognak az úgynevezett közmédia polcain, csak be kell tenni őket a mikróba.

A központilag irányított valóságérzékeltetés legfőbb hazai műhelyéről, az MTVA-ról egy keményen jobbos újságíró most egy tévévitában kimondta, hogy az voltaképpen félkatonai szervezet. Egyetértünk. Ez az a hajszálvékony sáv, amiben valóságérzékelésünk egybeesik a Pesti Srácok főszerkesztőjének a valóságérzékelésével.

Csakhogy számunkra ez nem természetes dolog. A percepció azonos, de a jövőkép nagyon más.