AIDS, HIV: velünk élő vírusveszedelem

Ma van az AIDS (=szerzett immunhiányos tünetegyüttes) világnapja. A múlt század nyolcvanas éveinek elején a mindennapok állandó témája voltak a HIV (=emberi immunhiány vírusa) -vírus okozta gyógyíthatatlan betegség kialakulása, terjedése, tünetei, a lehetséges védekezés módjai, eredményessége. Mára viszont olyan közvélekedés alakult ki, mintha a világ túl lenne ezen a problémán. Holott szó sincs róla! Még akkor sem, ha fényévekre vagyunk a kezdeti helyzettől, és a fertőzöttek a kezdetinél sokkal hosszabb, normálisabb éltre számíthatnak a ma már elérhető gyógyszerek, kezelések eredményeként.

Csakhogy vannak új és újabb fertőzöttek, méghozzá nem is kevesen! Ám az emberiséget fenyegető számtalan veszély közepette minta valóban lankadna a közfigyelem a HIV iránt.

A Magyar Vöröskereszt ifjúsági szervezete, az idén 100 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszt (MIVK) már mintegy két évtizede foglalkozik HIV/AIDS megelőzéssel, versenyeken, illetve kortárs-felkészítési tevékenységeken keresztül. Ezáltal a december 1-jei AIDS-világnap mindig is kiemelt fontosságú dátum volt számukra, így minden évben szerveztek kiemelt programot ezen a napon.

Mára AIDS-világnapi szakmai konferenciát hirdetett meg az ifjúsági Vöröskereszt. A konferencia célja, hogy szakmai partnerszervezetekkel és szakértőkkel közösen, a lakosság számára nyitott módon legyen lehetőség ismereteket megosztani a HIV/AIDS magyarországi állapotával, az előítéletekkel, megbélyegzéssel, a megelőző tevékenységekkel, illetve a fertőzés elleni küzdelem jövőbeli céljaival kapcsolatban. Ezek mellett fontos cél az is, hogy a covid-19 járvány árnyékában ne szoruljon háttérbe a HIV/AIDS elleni küzdelem.

Az első kerekasztal beszélgetés egészségügyi-szakmai és megelőzési témákat járt körül jeles szakértők részvételével. Ők segítettek eligazodni, mert még mindig igaz, hogy a vírus nem válogat. Nem feltétlenül kell valamely rizikócsoporthoz tartozni, vagy „veszélyesen élni” ahhoz, hogy megfertőződjék az ember. Bár hazánkban rohamosan csökken az AIDS-szűrésen részt vevők száma, évente mégis 200-240 új fertőzöttet találnak. Ez persze a jéghegy csúcsa, hiszen az alattomos kór akár évtizeden át képes rejtve maradni, hiszen nem okoz tüneteket. Amikor a HIV-fertőzöttség AIDS-stádiumba, vagyis a betegség fázisába lép, akkor is jellemzően hosszú ideig kezelik a megjelenési formát – tüdő, daganatos betegséget –, mire kiderül, hogy a háttérben a HIV rejlik.

Sajnos, ma elsősorban orvosi kérdésként kezelik ezt a vírust, holott legalább annyira kellene társadalmi, szociális és oktatási, nevelési ügyként is foglalkozni vele. Akkor bizonnyal nem az AIDS-stádiumban kezdenék gyógyítani a fertőzöttek negyedét. Ma az idejében diagnosztizált fertőzött a korszerű kezelések, gyógyszerek segítségével teljes életet élhet. Nőként kockázatok nélkül akár gyermeket is vállalhat. Ma nem halálos ítélet a HIV pozitív státusz megállapítása. Azért, hogy odáig se jusson el az ember, meg kell ismertetni mindenekelőtt a fiatalokkal a megelőzés formáit, eszközeit, valódi tartalmát.

A múlt negyven év mondhatni orvostörténeti sikersztori a HIV kezelési lehetőségei kapcsán. Viszont tudni kell, hogy a megelőzés mindenkinek a saját kezében van, okos, egészségtudatos életmóddal, felelős döntésekkel. Még nincs vakcina, bár éppen a covid-oltások eredményei derűlátók lehetnek a tudósok a HIV megelőzését illetően is, bár messze még a biztos megoldás. 

A HIV/AIDS-szel kapcsolatos stigmák, a diszkrimináció és hatásaik volt a másik kerekasztal-beszélgetés témája civilek, illetve a HIV/AIDS érdekképviseleti szereplők részvételével. A HIV-vel élők közöttünk élnek. Őket az elavult, hamis (vagy semmilyen!) információk birtokában létező társadalom szeretné nem létezőnek tudni, de legalábbis kizárni még a látóteréből is. A HIV nem jó vagy rossz embereket keres, hanem gazdatestet. Terjedni pedig csak vér és testnedvek közvetítésével képes. Az idejében felfedezett, megfelelően kezelt HIV-fertőzöttek nem fertőznek.

Magyarul: ha a társadalom nagy része még mindig ott tart, hogy „ne jöjjön a közelembe, egyébként is silány ember az, aki fertőzött”. Elég, ha azt nézzük, hogy minden, ami a szexualitással összefügghet, ráadásul még fertőző is, az szörnyűség az emberek szemében. Ha a szegények, a kábítószer-használók, a szexmunkások, a homoszexuálisok eleve kirekesztendők (a hazai többségi szemlélet szerint), akkor a legkülönfélébb úton-módon megfertőződöttek és ma már hosszú, kiegyensúlyozott életre számítók folyamatosan küzdenek a diszkriminációval. Az érintettek szerint nálunk nincsen szervezett szűrési-megelőző program, pszichiátriai támogatás a HIV-vel élőknek. A megbélyegzés, a kirekesztés pedig zsigeri.

Tőlünk nyugatabbra viszont vannak jogszabályok, és azokat meg is tartatják – a diszkrimináció minden formáját kiiktatandó. Bár messze még a megoldás, de a maihoz konferenciák, beszélgetések, társadalmi szervezetek és civilek kapcsolatkeresési kísérletei minden esetre biztatóak.