Akár méhkaptárt is – folytatódik a javításikupon-akció

Folytatódik a népszerű javításikupon-akció Bécsben. Az osztrák főváros további 570 ezer eurót szavazott meg arra, hogy a lakosok az elromlott tárgyaikat, készülékeiket ne dobják ki, hanem inkább javíttassák. Egy „városházi kuponnal” akár százeurós támogatás is elérhető. A példára serkentő kezdeményezéssel az egész gazdaság nyer, ráadásul hozzájárul a környezet védelméhez. (Nyitó képünk az akcióban részes egyik szervizben készült; fotó: © PID/Votava)

Töretlen népszerűségnek örvend a Reparaturbon, az osztrák főváros javításikupon-akciója. A program internet-oldaláról letölthető utalvánnyal elromlott tárgyak és háztartási berendezések javíttatását támogatja a főváros száz euróig, illetve a költségbecslés árát negyvenöt euróig. A cél, hogy minél kevesebb felesleges hulladék termelődjék, nem mellesleg pedig a bécsi gazdaság is nyer az ötletből.

Az első két szakaszban – tavaly szeptember–december között, illetve az idén március–június között – mintegy 26 ezer tárgyat javítottak meg a szakemberek, aminek köszönhetően átszámítva körülbelül 620 tonnával kevesebb szén-dioxid termelődött.

A sikeren felbuzdulva a minap a város további 570 ezer eurós támogatást szavazott meg. Újdonság: a honlapon valós időben követhető a megspórolt szén-dioxid mértéke, illetve, hogy éppen hányadik megjavított tárgynál jár a program. Az illetékesek most azon dolgoznak, hogy a javíttatásnak ezt a rendhagyó lehetőségét akár egész Ausztriára kiterjesszék.

Nem csak belföldön, külföldön is felfigyeltek a Reparaturbonra. Elnyerte például az „Innovation in politics” díjat, mint a tíz legjobb környezetvédelmi kezdeményezés egyike Európában. Az amerikai Portlandben is megszervezték a bécsihez hasonló kuponakciót, mert remek ötletnek tartják a bécsiek kezdeményezését.

A javítási kupont már erre szakosodott kilencven vállalkozásnál, száznál több helyszínen lehet beváltani. A javítandó holmik jó háromötöde elektronikai cikk volt, főleg mobiltelefon és tábla-számítógép; 10 százalékban kerékpárt, valamivel több esetben a cipőket és bőrtárgyakat javíttattak a bécsiek. Voltak olyanok is, akik nem mindennapi tárgyaikat szerették volna eredeti pompájukban visszakapni: ők méhkaptárt, brácsát, gramofont, illetve kandallóórát szereltettek. A szervizelés az esetek 90 százalékában sikeres volt.

A Reparaturbon akcióra az osztrák főváros 1,6 millió eurót különített el.