Tehát az idő: mától számítva még 17 nap van a döntés meghozatalára, mivel a hivatali idő november 29-ig tart, ugyanis a váltás határnapja éppen vasárnap. (Aki telefaxon értesíti szándékáról a biztosítóját, az megteheti az utolsó pillanatban is, ám az alkuszok egyáltalán nem örülnek ennek, nem szavatolják a váltás befogadását.)
Mi történik akkor, ha valaki „elnézi” a naptárt, kifut a határidőből? Semmi egyéb, mint marad az addigi biztosítójánál, akivel vagy elégedett vagy nem, és megvárja a következő váltóidőszakot.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) mai sajtótájékoztatójának házigazdái, Papp Lajos elnök, Turcziné Pálos Anna főtitkár és Cselovszki Zsolt, a gépjármű-szekció elnöke egyaránt hangoztatta, hogy a kibővült és csábító kedvezmények, valamint az együttkötési lehetőségek miatt érdemes részletesen tanulmányozni az ajánlatokat, még akkor is, ha az internet sokakat sietségre sarkall. Célszerű alaposan mérlegelni a lehetőségeket, és mielőtt bárki is a „legolcsóbb” biztosítás mellett dönt, számoljon. Az alkuszszövetség mindazonáltal úgy véli, hogy bár általában kissé drágultak a biztosítások, a tavalyihoz képest akár harmadával kevesebben váltanak biztosítót.
Figyelmet érdemlő sajátossága az idei kgfb-kampánynak, hogy ügyfelei megtartása céljából csaknem valamennyi biztosító társaság csábító együttkötési kedvezményekkel igyekszik marasztani a meglévőket és persze újakat is szerezni. Aki egy kicsit is jártas a biztosításkötésben, az tudja: a társaságok különféle szolgáltatásokkal is a hűségesek (a maradók) kedvében járnak. Mindezek – és még ezeregy lehetőség – akár a mérlegelést segítő kalkulátorokon is kifognak, ezért nélkülözhetetlen a végső döntéshez a fontolgatásra képes emberi agy. Különösen fontos annak számbavétele, hogy a gépjármű-biztosításon kívül még hány egyéb biztosítási szerződéssel kapcsolódik az ügyfél a kedvenc társaságához. Mindezek számba vételével és jelzésével meglepően jó árhoz juthat. Az együttkötési kedvezmények révén szép summa takarítható meg egy év alatt, feltéve, ha az érdekelt körültekintően választ, és biztosítási védettségét fenntartva dönt a változtatásokról.
Legalább ötször elhangzott a mai sajtóeseményen, hogy a szokásosnál jó néhány nappal kevesebb idő áll rendelkezésre a döntéshez. Bár a díjhirdetés az idén két nappal később, november 2-án zajlott le, biztosításváltás esetén a meglévő szerződés felmondásának továbbra is december 1-jéig kell beérkeznie a jelenlegi biztosítóhoz. Mivel ez a nap vasárnapra esik, a személyes vagy levélben történő felmondást csak november 29-ig rögzíti majd a legtöbb biztosító. Semmiképpen sem ajánlott tehát az utolsó két napra hagyni a felmondást, amikor már csak faxon történő felmondásra lesz lehetőség. Erre az időszakra – érthető okokból – már az alkuszok sem tudnak teljesítési garanciát vállalni.
A többség jól tudja, hogy a legkésőbb ezen a héten esedékes díjértesítő a döntés kiindulópontja. A biztosító ugyanis ebben a levélben közli az ajánlatát a következő évre. Ennek ismeretében az érdekelt vagy körülnéz a piacon, és még jobbat keres, vagy tudomásul veszi az ajánlatot. Aki netán nem kapná meg a díjértesítőt, az haladéktalanul jelezze biztosítójánál vagy alkuszánál.
Jó tudni, hogy a díjértesítőben nettó vagy bruttó összegű is lehet az ajánlat, attól függően, hogy a megadott összeg tartalmazza-e a 30 százalékos baleseti adót. A bónusz/málusz érvényesítése még mindig gondot okozhat – figyelmeztet az alkuszszövetség. Váltáskor ügyelni kell a kártörténeti azonosítószám meglétére. Biztosítók nem cserélgethetik egymás között az ügyfelek adatait, közvetítőre – alkuszra – van szükség ilyenkor (is).
Ha már az alkusz említtetett: szerepe egyre inkább nélkülözhetetlennek bizonyul – hangzott el a mai sajtóeseményen. Egyre több az olyan autós, aki a szerződését a biztosítóktól (is) független alkuszok közreműködésével köti meg. Az ő arányuk ebben az évben elérheti a nyolcvan százalékot. A független alkuszok kalkulátorai megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait. Nem kell tehát utólagos meglepetésektől tartania egyetlen autósnak sem, mert az alkuszok többsége a kalkulált díjra árgaranciát is vállal.
Tárgyilagosan a kgfb-kampányról: aki további részletekre is kíváncsi, kattintson ide.

