Álmatlanság-kutatás – Miért alusznak el a fiatalok az iskolapadban?

A legtöbbször előforduló alvászavar, az inszomnia (álmatlanság) alvási rendellenességre jellemző, hogy a beteg vagy nem képes elaludni, illetve elegendő ideig aludni, vagy pedig többször ébredések szakítják meg az alvását. Legyen szó az inszomnia bármely változatáról, általánosan elmondható, hogy a kórral együtt élők képtelenek pihentetően átaludni az éjszakát és ennek következtében folyamatos fáradtsággal kénytelenek szembenézni.

Az álmatlanság mellett az alvásfüggő légzészavarokról, a zavarok és az altatás kapcsolatáról, valamint az epilepszia és alvás összefüggésiről is értekeztek a szakemberek. Utóbbi témakörben megemlítették az epilepszia kezelésében egyre fontosabbá váló alvásdiagnosztika szerepét. Az epilepsziás betegek egy bizonyos részénél a rohamok kizárólag alvás közben jelentkeznek. Ugyanakkor az epilepsziások rohamait sok esetben az alvás elmaradása, vagy annak zavara is előidézheti.

A szakemberek egy napjainkban gyakran előforduló alvászavarra is ráirányítják a figyelmet. Narkolepsziát átlagosan 
2–3 ezer emberből egynél diagnosztizálnak. A kór az alvás és ébrenlét szabályozásának olyan rendellenessége, 
amely állandó fáradtság- és álmosságérzetet, aluszékonyságot kelt a betegben. A legjellemzőbb tünetek közé 
tartozik a hirtelen jelentkező és elfojthatatlan alváskényszer, amely alvásrohamokban testesül meg. Ilyenkor az 
álomfázis betör az éber állapotba és a beteg – anélkül, hogy bármit is tehetne ellene – váratlanul álomba szenderül.
A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság véleménye szerint sok esetben a narkolepszia vonható 
felelősségre azért, hogy a fiatalok elalszanak az iskolapadban. Ráadásul a betegség közúti balesetekhez is könnyen 
vezethet. Nem szabad tehát félvállról venni, mielőbb szakszerűen ki kell vizsgáltatni. A betegségre rendszerint csak 
10–15 év elteltével derül fény, így a megfelelő kezelés is csak ez után kezdődhet el. Éppen ezért lényeges, hogy ha 
bármi utal rá, forduljunk mihamarabb szakemberhez, orvoshoz.

A magyar alvástársaságot neurológusok, pulmonológusok, pszichiáterek, háziorvosok, bel- és gyermekgyógyászok, pszichológusok alapították 1997-ben, hogy megszervezzék az alvásmedicina hazai ellátását, felállítsák a megfelelő alváscentrumokat és kidolgozzák az eurokonform szakmai ellátásra vonatkozó irányelveket. A tevékenysége iránti igény folyamatosan növekszik számos, népegészségügyi jelentőségű területen, mint a kardiovaszkuláris és metabolikus betegségek ellátása és prevenciója, a mentális egészség megőrzése, a mentális és affektív betegségek kialakulásának megelőzése, a közúti közlekedés és munkavégzés biztonságának megőrzése, a több műszakos munkakörökkel járó adaptációs problémák kiküszöbölése, megelőzése. A társaság már rendelkezik az európai irányelvekkel kompatibilis protokollokkal az alvásfüggő légzészavarok, az alvásfüggő mozgászavarok és a napközbeni aluszékonyság ellátásának területén, melyeket 2008 óta a szaktárca és a társadalombiztosítás is elismer. A szakmai tevékenység alapja az európai alvástársaság követelményei szerint létesített, tizennégy, alvásmedicina-centrum a fővárosban és a regionális központokban; a társaság végzi e speciális terület vezető szakembereinek, a szomnológusoknak a képzését és az alvástechnikusok továbbképzését is.