Annavarro (Kiss Anikó) azokat a (kinetikus) „modelleket” mutatja be – egyéb médiában való megjelenésükkel: festmény, fotó, film, grafika –, amelyeket korábban önálló műveknek tekintett. A munkák összességükben alkotnak egyetlen összefüggő művet. Képein belül mozgó elemeket helyez el, majd vizsgálja az átjárást ezeknek a képi formái között, mint másolat, átrajzolás, rétegek eléjük helyezése, fotózás, filmi átírás, a mozgó elemekkel való rögzítés. A különféle megjelenési formák hasonlósága, a hasonlóság megteremtése más-más eszközökkel, ez az, ami foglalkoztatja a művészt.
Jeremy Austin elhagyja mindazt, ami nem lényeges, a művek árnyalása révén az abszolút felé közelít, és ily módon olyan munkákhoz jut el, amelyek szenvtelen relevanciával bírnak. A művek akromatikusak, és úgy épülnek fel, hogy kilenc, tizenkilenc vagy kilencvenöt alkotóelemre bonthatók. (E számok a Bahá’í hitre jellemzőek. Azon elképzelést, hogy vannak szerencsés és szerencsétlen számok, a Bahá’í írások szerint el kell utasítani). A művek relevanciája a betűk és számok közötti megfelelés hagyományos Abjad rendszeréből származtatható, amit azzal a céllal alkottak, hogy kifejezhetők legyenek a vallásos fogalmak. A megfelelés folyamata magába foglalja az ima és a meditáció használatát is. Az elkészült mű tehát egy felfokozott, de rendszerben elgondolt spirituális megközelítés eredménye. „Kollázsaimban hasznosítom a metszést, a tépést és a csiszolópapírt, elhalványított festési és rajzolási technikákra támaszkodom, hogy nem tárgyias munkákat hozhassak létre.” A rajzok fehér alapon fehérrel készülnek vagy kifényesített grafit felületek jönnek létre bevésett elhatárolásokkal.
