Antirasszista díjak Budapesten – a rasszizmus elleni világnapon

Az elismeréseket Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke nyújtotta át a kitüntetetteknek. Mind ő, mind a szót kérők aláhúzták, hogy céljuk: olyan állapotok megteremtése országunkban és a világban, amelyek közepette már nincs szükség a fasiszta jelenségek, a rasszizmus sokféle változata elleni közös fellépésre. Ehhez szükséges a szolidaritás mindazokkal az embertársainkkal, akiket az ordas eszmék hirdetői és követői bármi módon és bármilyen hivatkozással kirekesztenének.

Kollektív díjban részesültek azok, akik – a hírhedt jobboldali publicista lovaggá avatása felett érzett felháborodásukban – visszaküldték állami kitüntetéseiket. Napokkal ezelőtt adták át a Radnóti-díjat Beér Miklós váci püspöknek (akit a névsor ismertetője a „magyar Ferenc pápa” jelzővel méltatott, aláhúzva a menedékkérők szolgálatában kifejtett tevékenységét). A névsor örvendetesen változatos képet mutat: írótól filmrendezőig, színművésztől kulturális menedzserig, politikustól újságíróig terjed. A sátoraljaújhelyi börtön politikai foglyai 1944. márciusi lázadásának emlékét kegyelettel őrzik az egykori akció színhelyén – a fegyintézet mai személyi állománya és az ottani katolikus egyházközség is elismerésben részesült.

Az ünnepséget művész fellépők tették teljessé. Kertész Zsuzsa műsorvezető egymás után szólította a nagyszámú közönség elé Galkó Balázst, Halász Juditot, Hegedűs D. Gézát, Zsolnai Júliát és Sas Józsefet (aki ezúttal komoly verset szavalt, drámai erővel), majd őket követően Arató Andrást, a Klubrádió vezérigazgatóját és Németh Pétert, a Népszava főszerkesztőjét. A közönség hálásan fogadta a fellépő Sabathsong Klezmer Band kitűnő muzsikálását.  A díjazottak nevében Keleti Éva fotóművész, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke mondott köszönetet az elismerésért.

Egyetlen külföldiként a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének (SZPB) elnöke, Pavol Seckár is átvehette a magyar elismerést. Az Infovilágnak nyilatkozva a pozsonyi vendég elmondta, hogy hazájában is makacsul fel-felbukkannak rasszista, nacionalista jelenségek, az újnácik alkalmaként tisztelegnek a fasiszta szlovák állam megalapítója, a háborús bűnösként kivégzett Jozef Tiso sírjánál, egyik „csapatuk”, Marian Kotleba „A mi Szlovákiánk Néppártja” a parlamentbe is bejutott. A törvényhozás viszont az antirasszista törvény 2013-i elfogadásával felvette velük a harcot, országuk haladó hagyományainak, elsősorban a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékének ápolásával az SZPB is megteszi, amit tőle a társadalom elvár. A törvényt a Híd/Most, a magyar–szlovák vegyes párt is támogatta a pozsonyi parlamentben, szövetségükben pedig a szlovákokkal vállvetve működnek magyar antifasiszták, például Érsekújvárról, Léváról, Rimaszombatból és Kassáról is – tette hozzá Pavol Seckár.

Beér Miklós váci megyéspüspök a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat a MEASZ elnökétől Hanti Vilmostól a váci püspökségen már pénteken átvette. A laudációt Lebovits Imre holokauszt-túlélő, a MEASZ alelnöke mondta el.

Ahogy a püspök a levelében írta: „Papi és püspöki szolgálatom során mindig arra törekedtem, hogy az üldözöttekben, a társadalom perifériáján élőkben az Isten képmására teremtett embert lássam. Az Úristen megszólított és hívott a papi szolgálatra, kijelölte az utat számomra, amelyet az ősi bibliai törvény, a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! határozott meg. A jövőben továbbra is azon leszek, hogy az üldözött és hátrányos helyzetű embertársaim ügyét szolgáljam. Nagyon sajnálom, hogy személyesen nem tudok részt venni a díjátadáson, mivel hivatali elfoglaltságom másfelé szólít”.