Április 25-én újból megrendezik az osztrák jazz napot, amelyen az előző évek hagyományait folytatva, az idén is a nyugati szomszédok legfrissebb, legfelkapottabb formációi látogatnak el a hazai jazz-élet központjába. A mini fesztiválon két egymástól merőben különböző zenekar lép fel. Elsőként a Diknu Schneeberger Trio, amely első ízben a tavalyi, győri, osztrák jazz-esten mutatkozott be. Zenéje a tradicionális roma jazz stíluselemeire épül, így produkciója rendkívül energikus és szórakoztató. Az est második fellépője a kísérletezésre mindig nyitott szaxofonos, Peter Hatterer kvartettje lesz. A klasszikus felállású (dob, bőgő, zongora, szaxofon) négyes zenéje fülbemászó, ám a jazz-zenétől elvárható módon rendkívül összetett és igényes.
Pénteken Szőke Nikoletta és megújult zenekara lép színpadra, majd szombaton, egy fergeteges gitárpárbaj szem- és fültanúi lehetnek a húrok szerelmesei. Április 27-én az Alerant Jazz Estek keretében Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor méri össze erejét a közönség legnagyobb örömére. A következő héten, 29-én a rendkívül népszerű Micheller Myrtill és Pintér Tibor Duója könnyed örökzöldekkel kápráztatja el a közönséget.
Április utolsó napján az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának szakmai támogatásával rendezik meg itthon a nemzetközi jazz-napot, melyen a BJC-ben a kontinenseket átívelő baráti és zenei kapcsolatot is szimbolizáló Eastern Boundary Quartet lép fel. További információk itt, tessék kattintani.