Egy autodidakta, mégsem tudatlan ásó ember, amatőr régész mondja a filmben: A hiányos műveltség veszedelmes. Hely, idő és dátum: Anglia, 1938-39! Ő, Basil Brown létező személy volt; a brit birodalom (talán) legbecsesebb otthoni történelmi emlékét fedezte fel, ásta ki.

A Netflixen látható életrajzi dráma – jellegzetes angol mű – miért lehet érdekes ma itthon, nekünk? Több okból. Főként, mert jó mozi. Még inkább, mert megmutatja; miként lehet tisztességes módon visszatekinteni régmúlt korok eseményeire? Suffolk megyének (Sutton Hoo) a merovingok koráig visszavezetett helytörténelme, s annak kincses dombja fényévekre van a nomád portyázó-fürkésző őseink kései, hamis pozsonyi vadromantikájától. Is!

Vannak más – összehasonlítás által elgondolkodtató – vonatkozások. Így például: mi a sorsa a hétköznapok hőseinek anno ott, illetőleg itthon mostanában? Mit enged meg, illetve mit nyújt a rendszer rendkívüli időkben, helyzetekben? Mire jó, milyen elvek és értékek mentén megbecsült a múlt kutatása, s mit lehet kezdeni azzal, amit találnak? A szigetországban előkerült a fellelt ősi királysír; nálunk turulos és más álságos politikai reinkarnáció lenne az adekvát felelet?

Stílusosan felel a mozi. Az Ásatásban a magántulajdon védettsége, autonómiája aranyszabály. Ott a magánmecenatúra is úzus; a köz támogató figyelmével. Ott régészeti szenzáció esetén fair egyezségre lehet jutni a központi intézményekkel. Itthon kapkodó beruházások tipornak el, vagy tárnak fel felemásan – pótolhatatlan értékeket.

Kulcskérdés: mi számít kincsnek, mi lesz annak a sorsa, örökíthető-e a cél, a tárgy és a tudás korokon át? Mit ér a tudás, ha építenek rá, vagy ha csak köpnek? Vészterhes időkben pedig mi dobható ki a jelképes hajóból, viszont mihez érdemes szuverén egyénnek a végsőkig ragaszkodnia? És ezt vajon tisztelik, avagy háborús pszichózis útján átlépik?

A művelt világban magántulajdonú, ám közérdeket is szolgáló múzeumok, könyvtárak, civil intézmények ápolják és bővítik a történelem relikviáit. Itthon a közgyűjteményi háttér sokszor a „honnan hová kéne átköltöztetni” ócska hatalmi dilemmájával vívódik.

Feszengve nézheti a kultúrabarát az angol szerzők pedáns moziját, amint egybevetéseket keres. Filmes attribútumok?! Pozsonyi csata v.s. Ásatás: ez kb. az alacsony szellemi áskálódás avagy a hiteles kármegóvás ellentétpárja. Jobb is talán abbahagyni az egybevetést.

Csupán egy sluszpoén: a megtörtént eseményt feldolgozó filmben végül – azért, hogy megóvják – visszatemetik a lelelet. Laikusként remélem, hogy nálunk – értő figyelem híján és pénzhiányra hivatkozva – nem az enyészet sorsára bízzák.

Elégikus hangulatú, totálisan brit szellemiségű mozi az Ásatás. Az IMDb-n 7,2-8 pontot kapott; az úgynevezett művészfilmek kategóriájában ez elismerés. Remek operatőri munka és igen jó filmzene emeli értékét.

Képet kapunk főként két remek színész által a brit türelemről, tapintatról, munkaerkölcsről és általános hozzáállásról fontos dolgokat illetően. Magas fokon értékelhető/értékelendő Ralph Fiennes letisztult játéka, és Carey Mulligan mindehhez való hozzájárulása is. Ámde a mű szellemei gerincének a múlt aktuális átélésének nagyszerű gondolatait tartom, ezért idézem.

A régészeti ásatás, mint „munka nem a múltról, hanem a jövőről szól. A következő generáció tudja meg, hogy honnan származik. Ez köti össze ezt a generációt az őseivel. Különben miért turkálnánk a földben, miközben az ország háborúra készül. Ám ez valami tartósabb, mint a közelgő háború.”

Az ásatásokat megrendelő, amúgy özvegy és megtört egészségű nő így kesereg: „Meghalunk és elbomlunk.” Filozofikus mélységű választ ad erre a régész: „Mióta az első ember lenyomatot hagyott a barlang falán, valami folytonosnak a részei vagyunk. Így nem is igazán halunk meg.

Másutt ezt mondja: „Ásunk, hogy a holtakkal találkozzunk.” Ez a filmben neki majdnem rögtön sikerül is, mivel ráomlik a támfal. Megmentik.

Bölcs derűje is adott; a barátjává szegődött kisfiút tanítja: „Mi a régész legfontosabb testrésze? Az orra! A szagról tudja meg, hogy van-e ott valami.”

A háborúra utalás több ponton előkerül. A mű vége felé, már a hadiállapot beállta is rádióhír. A brit mentalitásra ugyanakkor jellemzően morális parancsként elhangzik: „létfontosságú, hogy mindenki folytassa a munkáját.”

Romantikus mozi az Ásatás; mérsékelten megszerkesztett szerelmi szál is fémjelzi. Érzelmes, mégsem túlzó az a példázat, amely a rádióban elhangzó komolyzene kísérését adja csalogányok révén. Kiemelkedő betét, melyben, s ahogyan a régész tanítja, a csillagokkal játszani is engedi a félárva kisfiút, ösztönzi fantáziájának kiteljesedését.

A film elégtételt ad Basil Brown-nak, a felfedezőnek: akinek a nevét a dicsőséglistára csak késve vésték föl.

Kevés derűs mozzanat van a filmben. Ezt egy honi régész szakember szimbolikusan és tán valóságosan is így pótolta: „Hát igen, ez nehéz hivatás, mert romokban a szakmánk.”

Hogy kivételes dolog lehet régésznek lenni, onnan gondolom, hogy még a múlt század 70-es éveiben úgy katonáskodtunk a tartalékosok közt, hogy a csapatban volt 30 matematikus, egy jogász és egy régész.

Ásatás /The Dig 2021/ 112 perces, angol karakterű és nyelvű, de jó magyar szinkronnal ellátott életrajzi melodráma. Műfaja: történelem, életrajz és dráma. Főbb alkotók és közreműködők; írta: Moira Buffini és John Preston, rendezte: Simon Stone. A főbb szerepekben: Carey Mulligan, Ralph Fiennes, Lili James, Archie Barnes. Látható a Netflixen. (A képek a film nyilvános megjelenítéseiről valók, köszönet értük.)