A 400 kWp (kilowatt peak) névleges csúcsteljesítményű fotovoltaikus, azaz elektromos áramot termelő naperőmű Újszilváson. (MTI Fotó: Kovács Tamás)Az uniós támogatással, nettó 470 millió forintból megvalósult fejlesztés példaértékű. A demonstrációs és oktatási célokat is szolgáló beuházás eredményeként 68 napelemtáblán, 1632 panelből álló naperőműve látja el elektromos árammal a 2800 lelkes Pest megyei község önkormányzati intézményeit. A napkövető fotovoltaikus rendszer kiépítése itt egy folyamat része, hiszen már egy – Magyarországon ugyancsak egyedülálló – geotermikus fűtési technológiát is átadtak a faluban. Ezzel Újszilvás az első olyan honi település, amelynek önkormányzata hő- és áramigényének csaknem egészét megújuló energiaforrásokból fedezi. „Ez a szemlélet kicsiben megtestesíti a Nemzeti Energia Stratégia célkitűzéseit” – fogalmazott a politikus jelezve, hogy a kormány a fejlesztési források átcsoportosításával újabb 40 milliárd forintot szán az ilyen típusú beruházások támogatására. Ha ezt Brüsszelben is jóváhagyják, a keretre várhatóan 2012 tavaszától lehet majd pályázni.

A legutóbbi egy évben 7,7 milliárd forint értékben, összesen 169 napelemes villamosenergia-előállító rendszerre benyújtott pályázatot támogattak. Összteljesítményük megközelíti a 13 megawattot, alkalmazásuk pedig emellett több mint 13 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást is megtakarít. E projektek átadásával 14-szeresére bővül a tavaly elkészült fotovoltaikus rendszerek 0,9 megawattnyi teljesítménye. A 2010-ben kiépült kapacitásnak egyébként immár az Újszilváson működő naperőmű is köze felét szolgáltatja.

Petrányi Csaba, a község polgármestere ekként fogalmazott: „Ki kell aknáznunk, hogy Magyarország jó adottságokkal rendelkezik a napenergia hasznosításához”. Jelezte: bízik abban, hogy e korszakalkotó és szimbolikus beruházás gazdagodást hoz a település számára és jó hírét viszi annak. „Példát szeretnénk mutatni arra: hosszú távú gondolkodással miként lehet fenntarthatóvá tenni egy önkormányzatot” – mondta.