A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – tudomásul véve a miniszterelnök által bejelentett járványügyi intézkedéseket a digitális oktatásról, a kollégiumok kiürítéséről, a gyülekezések betiltásáról – elhagyják az egyetem hetven napja elfoglalt épületeit, de a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik.
„Az ellenállás egy ideig az épületeken kívül folyik majd – ismertették álláspontjukat kedden délután a hallgatók, majd így folytatták –, akár ezek közt a falak közt, akár otthon, karanténban kell az autonómiáért küzdenünk, az egyetem mi vagyunk. A blokád addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik. Az egyetem fizikai foglalásának első hetven napja azt demonstrálta, hogyan érdemes nemet mondani az elnyomásra. Ezt az ellenállást olyan mértékű támogatás övezi, amelyre nem is számítottunk.”
Az egyetemfoglalás szeptember elsejére virradóra kezdődött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói este „Zsákutcabált” rendeztek, így búcsúzva egy korszaktól, amelyben még élt az egyetemi autonómia, a szabadon választott szenátus volt az egyetem törvényes vezetője, amikor még nem lépett életbe a modellváltás és vele az új alapító okirat, amelyet a felülről kinevezett kuratóriumi elnök írt alá, nem akart munkába állni az erőszakos hatalmi szóval létre hívott kuratórium és felügyelőbizottság.
És akkor kitört a vihar.
Nem szimbolikusan, hanem a szó szoros értelmében. A fiatalok pedig nem hazaszaladtak az eső, a tomboló szél elől menekülve, hanem bementek az épületbe, és a hallgatók egy csapata, egyetértésben sok társukkal, elfoglalta az egyetemet. Elbarikádozták magukat, a Hallgatói Önkormányzat bejelentette: szimbolikusan elfoglalták, és a várható új vezetőség tagjait az épületbe nem engedik be, így tiltakoznak az egyetemi önrendelkezés megszüntetése, a modellváltás módja, a kuratórium és a felügyelőbizottság ellen.
Azóta hetven nap telt el. Hetven eseménydús nap a szabadság jegyében. Megszületett az egyetemiek himnuszává vált „Hej! A titkos egyetem” dal, városszerte ablakokra került a jelképes piros-fehér útelzáró szalag, sokan viselik a fekete tenyeres sárga maszkot. És nem ritkán hangzik el a jelszó: „Szabad ország! Szabad egyetem!”
Anélkül, hogy itt teljes kronológiát adnánk, az pontosan követhető az Infovilág korábbi oldalain, csak néhány, az időszak legfontosabb pillanatai közül.
Megszületett az egyetemisták ünnepélyes nyilatkozata, a Magna Charta Universitas, amely pontosan fogalmazta meg az egyetemisták eszményét. Szövegét szeptember 6-án Udvaros Dorottya olvasta fel, és aztán kézről kézre adva, élő lánc juttatta el a parlamentig. A Színház- és Filmművészeti Egyetem közössége ezzel az Universitas évezredes eszméjéhez, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához (1948), a Magna Charta Universitatumhoz (1988) és a 155 éves SZFE hagyományaihoz híven kihirdette azokat az alapelveket, amelyek jelenleg és a jövőben az egyetem küldetését fenntartani hivatottak. Alapelve: az egyetem autonóm intézmény, amely erkölcsi, szellemi és gazdasági területen független minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalomtól, az egyetem számára nélkülözhetetlen a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága. Az oktatás, a művészet és a kutatás szabadságát a mindenkori fenntartónak és az egyetemi közösségnek tiszteletben kell tartania – fogalmaz a Charta –, hangsúlyozva:
„A türelmetlenséget elutasító, a párbeszédre mindig kész egyetem a tanárok és diákok együttműködésének kivételezett helye. A tanároké, akik képesek ismereteik átadására és rendelkeznek mindazon eszközökkel, amelyek tudásuk továbbfejlesztéséhez szükségesek; a diákoké, akik jogosultak, alkalmasak és készek ismereteik gyarapítására.”
A parlamentben, ahogy az már megszokott, senki sem foglalkozott a Chartával éppúgy, mint a korábbi és későbbi kérésre, legyen párbeszéd az egyetemiek és a fenntartó minisztérium, a miniszter között. Az elzárkózás tökéletes volt, a kormány részéről csak a gőgös elutasítás jött, és a mutogatás az erőszakosan kinevezett kuratóriumi elnökre, a tárgyalás az ő feladata.
És folytatódott a már nyár óta tartó nyilatkozatháború. Közben új kancellár érkezett, dr. Szarka Gábor személyében. Úgy látszott, ő benne van a kuratórium egyetlen bizodalma, talán majd rendet csinál, katonamúltjával tudja, hogy kell fegyelmet tartani, hogy kell bánni a lázadókkal.
Szarka viszont kudarcot kudarcra halmoz. Sem teremfoglalási akciója, sem a diákok kiszorítása, sem a fenyegetőzés, pénzvisszatartás, az őszi szünet előre hozatala, majd meghosszabbítása, lekapcsolt internet, lekapcsolt Neptun-program, fenyegetőzés az akkreditáció kérdőjelessé tételével, kísérlet az oktatás beszüntetésére, nem járt eredménnyel. A többiek pedig az újonnan kinevezettek közül, élükön a kuratóriumi elnökkel egy-egy halovány, de mindig sértő, mocskolódó nyilatkozattal érzékeltették: ők is a világon vannak. Tegyük hozzá nyugodtan, többé-kevésbé tehetetlenül, sunnyogva bámulják, mi történik, mint akik nem is sejtik, kik és mire használják őket.
Közben október 23-án több mint tízezren vettek részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem méltóságteljes, higgadt, békés, minden rendbontástól mentes tüntetésén, amely a Műszaki Egyetemtől indulva ért el a Rákóczi útra. És amikor a beszédek után felhangzott az Egmont-nyitány, aligha volt a jelenlévők között bárki, aki nem a szabadság eszményére gondolt.
A kinevezett kancellár utolsó akciója az egyetemi félév felfüggesztése volt a napokban. Megint nem történt semmi. A tanítás rendületlenül folyt, ahogy két hónapja folyamatosan az épületekben a szabályosan, kijelölt órarend szerint.
És akkor eljött a tegnapi miniszterelnöki bejelentés a járványügyi intézkedésről, amelyet végre kell hajtani. Tehát el kell hagyni az épületet. De előtte még a sajtótájékoztató, amelyen elhangzott mivel a követelések nem teljesültek, a minisztériummal nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik. Megköszönték az utcában lakók türelmét, a rendőrség biztosítását, a magyar társadalomnak azt, hogy mellettük állt.
„Nélkületek, az erőt adó jelenlétetek nélkül a megmozdulásainkon, a lelkesítő szavaitok nélkül nap, mint nap az utcán, a nagylelkű adományaitok nélkül most talán nem lennénk ennyire biztosak abban, hogy képesek vagyunk folytatni a küzdelmet az ügyünkért.”
És tapssal, ahogy tavasszal szép szokás volt, megköszönték az egészségügyieknek azt a megfeszített küzdelmet, amelyet a járvánnyal folytatnak.
Elmondták, az oktatást felfüggesztéséről szóló rendelkezést az új vezetés a felsőoktatási törvényt megsértve hozta meg, ezért a HÖK november 9-én bírósághoz fordult az ügyben. Az eljárásnak halasztó hatálya van, így a fenntartói intézkedést a bíróság döntéséig végrehajtani nem lehet. A bíróság döntésének megalapozottsága érdekében, az egyetemen zajló oktatási tevekénység elismeréséért az Oktatási Hivatalhoz fordultak, az oktatást dokumentáló iratokat benyújtották, a befogadásra szerdán kerülhet sor.
A hallgatók hetven nap után elhagyták az épületeket, de ha lenne valaki, aki ebből arra a következtetésre jut, győzött a kuratórium, győzött a hatalom – téved.
Itt a győzelem, történjék most már bármi, az egyetemi polgároké, a hallgatóké, a tanáraiké, a színházi és filmes szakma, a művészeti és tudományos élet azon jeles képviselőié és a társadalom névtelenjeié, akik kiálltak mellettük, hallatták szavukat és még hallatni is fogják a szabad egyetemért, a szabad országért.