A holokauszt áldozataira emlékező, több ezer emberből álló menet a „Cipők a Duna-parton” emlékműtől indult (MTI Fotó: Kallos Bea felvételei), ahol a résztvevők köveket, mécseseket és virágokat helyeztek el. Az emlékséta a pesti alsó (idősebb Antall József) rakparton, majd a Lánchídon keresztül a Clark Ádám térre tartott. A tizenötödik alkalommal az idén megrendezett menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Az antiszemitizmus veszélyére és az emlékezés fontosságára figyelmeztettek a szónokok 
 

(18,30) A kirekesztés, az erősödő antiszemitizmus veszélyeire és az emlékezés, a múltból való tanulás  fontosságára figyelmeztettek az Élet menete szónokai vasárnap Budapesten. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az idén egy időben van húsvétvasárnap, a zsidó pészah 6. napja és a holokauszt magyarországi emléknapja. A mai nap a keresztényeknek a feltámadás, a megváltás ünnepe, a zsidóknak a fogságból szabadulásé, ám keresztényeket, zsidókat, ateistákat egyaránt arra figyelmeztet, hogy milyen veszélyekkel jár a kirekesztés, milyen apró, hétköznapi, szemmel alig látható lépések alkotnak olyan folyamatot, melynek végén  jóvátehetetlen tragédia állhat.

Jószéf Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövete hangoztatta: azokat képviselik, akik nem vehettek részt az Élet menetén, akik soha többé nem sétálhatnak, akik életüket vesztették, akik meg sem születtek. Az emlékezés fontosságát kiemelő diplomata arról beszélt, hogy mindez az 1938-i első (horthysta – a szerk.) zsidótörvény előtt kezdődött a félelemmel, a gyűlölettel, az előítéletekkel.

Ma is harcolni kell azokért, akik bármilyen okból, a félelem vagy a gyűlölet miatt számkivetetté válnak – jelentette ki. El kell gondolkodni arról, hogy válhattak célponttá emberek vallásuk, származásuk miatt. Azért váltak azzá, mert senki sem állt ki mellettük – tette hozzá. Emlékezni kell azokra is, akik a saját életükkel foglalkoztak és behunyták a szemüket. A történetet minden generációnak el kell mesélni, minden nemzedéket emlékeztetni kell, tovább kell adni a fáklyát és az üzenetet – szögezte le.

Konrád György Kossuth-díjas író video-üzenetében azt mondta, szavakból lesznek a tettek, és a holokauszt „szupergonosz tett” volt. Szerinte mindenkinek, zsidónak, kereszténynek időnként erkölcsi kötelessége végiggondolni azokat a dolgokat, amik embertársaikkal történtek. Nehéz elfogadni, hogy a „mi közösségünk” felelős, tehet valamiről, ami nagy gonoszság volt. A bűn azonban „nem az égből pottyan le”, fokozatosan alakul ki – tette hozzá.

Szántó T. Gábor író, az „1945” című film alapjául szolgáló elbeszélés szerzője arról beszélt, hogy a múlt években a politikusok sokszor önigazoló eszközként használták a történelmet, és sokszor szembefordították egymással a szenvedéstörténeteket és hordozóikat. „Itt az ideje, hogy a művészetek és az oktatás révén is együttérzésre, közös gondolkodásra képes nemzedékeket neveljünk.” 

Pataki Ágnes, Balázs Béla-díjas filmproducer azt mondta, az országnak akkor voltak a legjobb pillanatai, amikor „nem bezárkóztunk és kirekesztettünk mindent és mindenkit, aki valamiért más volt”, hanem amikor „beengedtük a fejlődést, az újat, a mást, és gazdagodtunk általa”. Kitért arra, sokszor felvetik, miért kell a holokausztra ennyit emlékezni, de a válasz egyszerű, azért, mert bár az esemény régi, következményeit a mai napig viseljük, és tanulságait a mai napig „nem szíveltük meg”.

Szinetár Miklós, Kossuth-díjas színházi és filmrendező arra figyelmeztetett, hogy „mai világunkban számos olyan hang és jelenség van, amely burkoltan, sunyin”, a médiában, a parlamentben vagy nyíltan az utcán korszerűsítené, sőt „glorifikálná a nácizmust”. Köztük sok a fiatal, aki nem is tudja, hogy miről van szó. Ők is vétkesek, de náluk vétkesebbek azok, akik a „véleményszabadság szent védelmezőiként utat nyitnak az újnyilasoknak” – tette hozzá. Felidézte: a második világháború végén a budai Várba „befészkelték magukat a nyilasok, akik úgymond védték Budapestet”. Ezek a „hősök” Hitler parancsára valamennyi hidat a Dunába robbantották, és a végsőkig védték a nyilas uralmat, amely alatt tovább ölték a zsidókat és azokat, akik nem akartak ebben részt venni. Hozzátette: neki nem kell olyan jogállam, amelyik engedi, hogy egy „újnyilas felvonulás” minden februárban megünnepelje ezeket a „hősöket” a gyülekezési jogra hivatkozva.

Piotr Cywinski, az auschwitz-birkenaui náci haláltábor helyén létesített múzeum igazgatója üzenetében azt emelte ki: ha az emberek a mostaninál békésebb és biztonságosabb világot szeretnének építeni, elengedhetetlen, hogy ne csupán emlékezzenek Auschwitzra és összes áldozatára, de a jövő érdekében igyekezzenek általános érvényű tanulságot találni a múlt tragédiájában.

Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója üzenetében arra figyelmeztetett, „állandó kötelességünk, szent küldetésünk” menetelni az életért, hordozni a megemlékezés zászlaját arról, ami ártatlan emberekkel történt minden ok nélkül.  „Védjük az emberi jogokat, tiszteljük és támogassuk a túlélőket, és köszönjük meg újra meg újra A Világ Igazainak, akik saját életüket veszélyeztetve sok embert mentettek meg a sötét időkben” – szólított fel.

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora video-üzenetében így fogalmazott: a szent emlékezés és az isteni ígéretek beteljesülése, a nyugodt, végső, teljes boldogság között ott feszül a világtörténelem. Az egyes népek, az emberiség és a mi magunk története – tette hozzá. Ezért a történetért pedig felelősek vagyunk. „Éberen és áldozatkészen kell építenünk a békesség, az őszintén vállalt történelmi igazság és a kölcsönös szeretet kultúráját” – fogalmazott. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy a gyűlölet és az embertelenség borzalma soha többé vissza ne térjen népünk és az emberiség életébe – kérte. 

A megemlékezésen a résztvevők útnak indították Hajdú Péter amatőr hosszútávfutót, aki nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élet menetéhez. 

A rendezvényen a szervezők tájékoztatása szerint több mint 10 ezer ember vett részt, és 18 ezren követték az esemény Facebook-oldalán az élő közvetítést.

 

Holokauszt emléknap – Raoul Wallenberg segítőinek állítottak emléktáblát Budapesten

(12:31) A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg segítőinek állítottak emléktáblát Budapesten ma, a holokauszt emléknapján.

Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke az ünnepségen elmondta: 19 név szerepel a táblán, de ennek többszöröse is lehetett volna. Felidézte, mielőtt Raoul Wallenberg Budapestre érkezett, már folyt svéd mentőakció és már mintegy százan segítették a tevékenységét, a számuk később csaknem háromszázra emelkedett. Adósok vagyunk azzal, hogy feldolgozzák az ő sorsukat is – tette hozzá.
A táblán szereplőkkel kapcsolatban szólt arról, hogy a többi között az egészségügy, szállítás, ellátás területén segédkeztek. Ismertette az emléktáblát társfinanszírozásban támogató Nemzetközi Wallenberg Alapítvány levelét is, amelyben a szervezet kifejezte: fő küldetésének tekinti, hogy elismerje a jó cselekedeteket és tisztelettel adózzon az embermentőknek.
Kate Watz holokauszt-túlélő arról beszélt, hogy a fivére futárként dolgozott a követségen. Elmondta: ő maga is Raoul Wallenberg megmentettjei közé tartozik, és a svéd embermentő humanitáriusságának továbbadását hangsúlyozta a jövő generációinak. Mint mondta, a diplomata jelképe lett az emberi jogoknak és az igazságnak.

Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója egyebek közt arról beszélt, hogy 850-nél jár azoknak a keresztény magyaroknak a száma, akik segítettek a mentésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az emberek a saját életüket is kockáztatták, egy részüket gulágra küldték, illetve moszkvai börtönökbe. Csalódottságának adott hangot amiatt is, hogy ma sok háznál nem engedik meg, hogy az embermentőknek emléktáblát állítsanak, s ezáltal az emberség példáit megőrizzék. Úgy vélte, ma is rengeteg gyűlölet feszül egymásnak az országban, és véleménye szerint szükség lenne az oktatásban az emberségre nevelésre.

Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke hangsúlyozta: azoknak állítanak emléket, akik a Magyarország és a magyar zsidóság legsötétebb 20. századi történelmi időszakában, az antiszemitizmus totális kiterjedése idején életüket kockáztatva mentették zsidó származású, zsidó vallású emberek ezreit. Felidézte: Raoul Wallenberg irányításával széles kiterjedésű embermentő hálózat alakult ki, az abban részt vevők munkájáért pedig köszönetét és elismerését fejezte ki.
Forgács András, Wallenberg egyik munkatársának unokája egyebek közt elmondta: az embermentők utóbb nem beszéltek róla, mit csináltak, ezért kevés információ maradt ránk. Hozzátette: nagyapja sem mesélt erről az időszakról, mert megfogalmazása szerint a háborúban cselekedni nem félt, de utána erről beszélni igen. Hozzátette: számára legfőbb tanulsága mindennek az, hogy minden korban fel kell emelni szavunkat minden ellen, ami az embereket szabad döntéseikben korlátozza, megélhetésüket fenyegeti, gyerekeik jövőjét rombolja. Nem csupán bátran beszélni kell erről, hanem bátran cselekedni is – tette hozzá.
Az eseményen képviseltette magát a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium, a Cseh Köztársaság nagykövetsége, és számos civil szervezet is.
Az országgyűlés 2000-ben hozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A hiányzó Ember – a humánum lovagja: tisztelet Raoul Wallenbergnek

Magyarország újjáépítésén dolgozott az embermentő Wallenberg a háború idején

Átadták az idei Wallenberg-díjakat – mindenkinek kötelessége a rasszizmus elleni küzdelem