Az EU-nak minden szükséges eszközzel támogatnia kell Ukrajnát, hogy megnyerje a háborút – hangsúlyozzák az EP-képviselők a ma elfogadott állásfoglalásukban. Az EU-nak és a NATO szövetségeseknek évente legalább a bruttó hazai termékük 0,25 százalékával kellene támogatniuk Ukrajnát katonailag. (A nyitó képen: Marder gyalogsági harcjármű Ukrajnának. Forrás: Armin Weigel/dpa)
A 451 igen szavazattal – 46 ellenében, 49 tartózkodás mellett – elfogadott szövegben a képviselők számot vetnek a két évvel, ami Oroszország 2022. február 24-én kezdődött teljes körű ukrajnai inváziója óta telt el. Kiemelve, hogy a háború alapvetően megváltoztatta a geopolitikai helyzetet Európában és azon túl, rámutatnak, hogy a fő cél az, hogy Ukrajna megnyerje a háborút, és súlyos következményekre figyelmeztetnek, ha ez nem történik meg.
A képviselők szerint – az oroszhoz hasonló – más autoriter rezsimek figyelik, hogyan alakul a helyzet, hogy felmérjék saját mozgásterüket az agresszív külpolitika gyakorlására.
Ahhoz, hogy Kijev győzni tudjon, „nem szabadna önkorlátozással visszafogni az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget”, és a Parlament megerősíti, hogy az országnak mindent meg kell adni, ami ahhoz szükséges, hogy visszaszerezze a nemzetközileg elismert területe feletti teljes ellenőrzést.
A képviselők megállapították, hogy még mindig óriási különbségek vannak az EU-tagállamok által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás szintje között, és felszólítanak arra, hogy tegyék meg a szükséges beruházásokat az európai védelmi iparban. Ez kiemelkedően fontos az ukrán igények kielégítése és az uniós készletek feltöltése végett. A képviselők a kifinomult légvédelmi rendszereket, a nagy hatótávolságú rakétákat, mint például a Taurus, a Storm Shadow/SCALP, a különféle tüzérségi típusokat és lőszereket (különösen a 155 mm-eseket), valamint a drónokat és az ellenük szolgáló fegyvereket tartják különösen fontosnak Ukrajna számára.
Minden EU- és NATO-szövetségesnek évente legalább a GDP 0,25 százalékával kellene támogatnia Ukrajnát katonailag – vélik az EP-képviselők, akik arra is felszólítják az uniós országokat, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a katonai védelmi eszközöket gyártó vállalatokkal, hogy gondoskodjanak a lőszerek, lövedékek és rakéták megnövelt gyártásáról és szállításáról Ukrajnának, amit más harmadik országok megrendeléseivel szemben előnyben kellene részesíteni. Emellett felszólítják az amerikai képviselőházat, hogy további késedelem nélkül fogadja el az Ukrajnának szánt, régóta elakadt katonai segélycsomagot.
Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van az olyan szilárd jogi rendszerre, amely lehetővé teszi az EU által befagyasztott orosz állami tulajdonú vagyon elkobzását és felhasználását Ukrajna újjáépítésére és a háború áldozatainak kártalanítására. Oroszországot kötelezni kell a reá kiszabott jóvátétel megfizetésére, hogy érdemben hozzájáruljon Ukrajna újjáépítéséhez.
A képviselők arra is felszólítják az EU-t, hogy tartsa fenn és terjessze ki a Moszkvával és Oroszország szövetségesével, Fehéroroszországgal szembeni szankciós politikáját. Ennek legyen része az orosz urán- és kohászati termékek EU-ba irányuló importjának betiltása, az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködések megszüntetése, valamint az orosz mezőgazdasági és halászati termékek, valamint a fosszilis tüzelőanyagok és a csővezetékeken keresztül tengeren szállított cseppfolyósított földgáz uniós importjának teljes tilalma.
Az Európai Parlament elítéli továbbá azokat az országokat, vállalatokat, szervezeteket és magánszemélyeket, amik segítenek Moszkvának kijátszani az uniós korlátozó intézkedéseket, és kijelenti, hogy ezeket a gyakorlatokat az unióban büntetőjogi szankciókkal kell sújtani.


