A The Guardian azt emeli ki az Európai Parlament szerda esti vitájából, amit Sargentini mondott, hogy tudniillik Magyarországon egyre rosszabb a demokrácia helyzete, az európai vezetők mégsem lépnek a jogállam megmentése végett. A holland képviselőnő volt az, akinek a jelentése nyomán az EU az eddigi legkeményebb szankciós eljárást indította az Orbán-kormány ellen. (Nyitó képünkön: Timmermans a Politico cikkében.)
Ugyanakkor Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke nagyon sajnálta az ülésen, hogy a tagállamok miniszterei nem hívták meg a holland politikus asszonyt, így az nem ismertethette velük az elemzését arról, mi is fenyegeti a jogállamot magyar földön.
A magyar vezetés részéről senki sem volt ott tegnap Brüsszelben, mert amint Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár megindokolta, „az egész felhajtást Soros György szervezi és Timmermans gyakorlatilag az üzletember által támogatott civil szervezetek meghosszabbított karja”.
A brit lap felidézi, hogy a Transparency International legújabb jelentése szerint Magyarországon rosszabbra fordult a korrupció, amióta Orbán hatalmon van. Erre Kovács Zoltán azt mondta: nem gondolja, hogy Magyarországnak válaszolnia kellene az ügyben, hogy a kormányfő barátai és családtagjai állítólag törvénytelenül használtak fel uniós alapokat. Szerinte ez nagyon vonzó téma a bírálók számára, ám a hatalom megtart minden közösségi szabályt.
A Bizottság alelnöke további aggályokat vetett fel Brüsszelben a magyar jogállamiság kapcsán – írja a Politico. Timmermans egyben azzal vádolta a tagállamok kormányait, hogy azok nem hallgattak az Európai Parlamentre, amikor a törvényhozó testület megfogalmazta a kifogásait Magyarország kapcsán. A politikus kijelentette a magyar helyzetről rendezett vitában, hogy Brüsszel sok tekintetben osztja az aggodalmakat, így főként az alapvető jogok, a korrupció, a romákkal szemben alkalmazott bánásmód és az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében.
Külön is szóvá tette a CEU kiűzetését, miközben szerződésszegési eljárás folyik a történtek kapcsán. Nehezményezte továbbá a sajtó monopolizálását. Felidézte, hogy a „Stop, Soros!” miatt az EU már a második fokozatba kapcsolta a szankciós eljárást. Az unió figyeli a rabszolga-törvényt, a közigazgatási bíróságok felállítását és közbeszerzéseket is.