(Berend T. Iván jegyzete) S a nép, az istenadta nép,/ Ha oly boldog-e rajt’/Mint akarom, s mint a barom,/ Melyet igába hajt?” – kérdi Edward király, aki ötszáz walesi bárdot máglyára vettetett, mert nem énekeltw az ő dicsőségét Arany János A walesi bárdok című versében. Ezek a sorok bújkáltak bennem a bosszúállást már meghirdető Trump elnöki beiktatási ünnepségén. De vissza a földre, pontosabban konyhaasztalunk mellé!
Takarítónőnk, Mária, és férje, mindketten Mexikóból vándoroltak be illegálisan évtizedekkel ezelőtt és nyerték el – vagy tíz év múlva, Reagan elnök amnesztiarendelete után – az amerikai állampolgárságot. Mária jó, természetes ésszel megáldott, okos asszony, bár csak két (!) elemi iskolai osztályt végzett. Mivel a katolicizmusból a pünkösdista szektához pártolt és minden héten jár templomba, mint elmondta, a pap arra szólította fel őket, hogy Trumpra szavazzanak. Immár harmadszor, ismételten, ők valóban ezt is tették. „Én a republikánusokra szavazok, mert konzervatív vagyok” – mondta többször, s nem igazán hitte el nekünk, hogy demokraták is lehetnek konzervatívok. „Kamala Harris az abortusz mellett van – én nem”, mondta. Nem kell mondani, hogy nagyon szerényen élő emberek, akik kemény munkával keresik meg kenyerüket. Amikor Mária másodhetente megérkezik reggel, mindig leülünk hármasban kávézni és beszélgetünk. Mi sem természetesebb, hogy most Trump elnökségéről. Nehéz igazán feldolgozni, hogy ő és férje vajon miért szavaznak következetesen Trumpra.
Trump beköltözött a Fehér Házba, beleült az elnöki székbe. Attól hangos Amerika, hogy „földcsuszamlásszerű” diadalt aratott a választásokon, ami „példátlanul erős mandátumot” biztosít neki. Legkevésbé sem meglepő, hogy ezt elsősorban maga Trump állítja: „Hallatlanul nagy győzelmet arattam, a legnagyobbat száz év óta”. Ezt szajkózzák közvetlen munkatársai is. Nos, Trump 312, Harris pedig csak 226 elektort nyert.
Az amerikai választási rendszer azonban meglehetősen antidemokratikus, nem az elnyert szavazatok száma (az úgynevezett ‘popular votes’) a döntő. Azok az államok, ahol nyert: vagy az illető állambeli szavazati arány szerint megosztott számú elektort küldenek a két jelölt támogatására a Választási Bizottságba, vagy – a legtöbb állam így jár el – bármennyivel nyert az egyik jelölt, akár ha csak egy tucat szavazattal is – az összes elektort a győztes megválasztásával bízzák meg. Trump kétségkívül megnyerte a választásokat, de csak a szavazatok 49.9 százalékával (77.2 millió szavazat) szemben Harris 48.3 százalékával (74.8 millió szavazat), vagyis mindössze 2.4 százalékkal nyert többet. De Trump támogatásával ezek szerint a fenti szabályok szerint 312, Harris támogatásával csak 226 elektort bíztak meg. Ez azután alaposan eltorzítja a 49,9/48,3 százalékos arányt. Ez nemcsak, hogy nem az utolsó ez év legnagyobb győzelme, de 1888 óta, lassan másfél évszázad óta, két kivétellel, a legkisebb. Ugyanez mondható el a Kongresszus tagjainak a választásáról is, ahol a republikánus pártnak mindössze ötfős többsége van, a legkisebb többség a Nagy Válság óta. A szenátusi választásoknak is csak felét nyerték meg és a tizenegy kormányzóválasztáson egyetlen új kormányzói hellyel sem növelték előnyüket. Ez minden volt, csak nem földcsuszamlásos diadal. De kétségkívül győzelem volt.
A legutóbbi háromnegyed évszázadban volt néhány földcsuszamlásszerű választási győzelem: például Lyndon Johnsoné, aki majd’ 23 százalékkal kapott több voksot, mint ellenfele 1964-ben, vagy Richard Nixoné 1972-ben, ő több, mint 23 százalékkal nyert több szavazatot ellenfelénél. Legutóbb Ronald Reagan esetében beszélhettünk földcsuszamlásszerű győzelemről, mivel több mint 18 százalékkal több szavazatot nyert el, mint riválisa. Az azóta eltelt négy évtized során azonban egyetlen elnök sem nyert kétszámjegyű fölénnyel választást.
De hát kik is szavaztak Trumpra?
A lakosság nagy rétegeit figyelembe véve a nagyvárosi, milliárdos Trump legfőbb szavazótábora a vidéki, mezőgazdasági régiók (63 százalék) és kisvárosok (60 százalék) lakossága volt. Ugyancsak ide sorolhatóak a fehér amerikai férfiak: az ő 59 százalékuk Trumpra adta szavazatát, míg Harrisra csupán 39 százalékuk szavazott. Ezt követte a fehér nők, a legnagyobb, a szavazók 40 százalékát kitévő csoportja, akiket nem zavart, hogy szexuális erőszak miatt elitélt emberre szavaznak: 53 százalékuk szavazott Trumpra és 46 százalékuk Harrisra. Kamala Harris szavazóinak zöme a kisebbségek soraiból került ki. A fekete szavazók 83 százaléka rá voksolt és csak 16 százalékuk Trumpra. Az úgynevezett latinók, vagyis dél-amerikai eredetűek 56 százaléka Harrisra adta szavazatát és csak 42 százalékuk Trumpra. Igaz, ez rosszabb arány volt, mint az annakidején Bidenre szavazó 63 százalék.
Kamala Harris elveszített szavazókat, akik előzőleg még a demokrata Bidenre voksoltak, de most részben átpártoltak Trumphoz. A harminc év alatti fiatalok például 2020-ban 61 százalékban Bidenre szavaztak, most viszont csak 52 százalék Harrisra, miközben Trump 46 százalékukat vonzotta magához. Hasonló volt a helyzet az elővárosi, valamivel tehetősebb lakosság esetében is: Biden 49 százalékukat nyerte meg Trump 48 százalékával szemben. Harris viszont csak 46 százalékukat, míg Trump 52 százalékot hódított el közülük. Harris erőssége a városok szavazói voltak, de kevesebben, mint korábbi választásokon, mivel ezeknek egy része is átpártolt Trumphoz.
Miért történt mindez? Az egyik ok Kamala Harris személye volt – hiba volt Trumppal szemben egy színes nőt kiállítani, aki ráadásul értelmiségi – nem nyerő kombináció az amerikai nép körében. De más baj is volt. A demokrata párt nem volt képes az egyszerű dolgozó emberek számára elfogadható programot produkálni, ami az élelmiszerárakkal, inflációval, gazdasággal foglalkozott volna, viszont a legutóbbi években tömegeket idegenített el az úgynevezett identity politics (faji kérdések, szexuális orientáció stb.) groteszkségig terjedő hangsúlyozásával – ez a párt balszélső szárnyának dominanciáját eredményezte. Nyilván ezer más ok is közrejátszott abban, hogy a demokrata meggyőződésű szavazókon kívül keveseket sikerült csak megnyerni. Ennél sokkal nehezebb magyarázatot adni arra, hogy viszont mi vonzotta a szavazókat Trumphoz. A populista bevándorlás-ellenesség bizonyosan az egyik tényező volt.
Számomra a legmeglepőbb, hogy a valamilyen felsőfokú végzettséggel rendelkezők többsége, 55 százaléka is Trumphoz csatlakozott. Ugyanilyen meglepő, hogy a szegényebb néprétegek, azok a családok, amik csupán évi 50 ezer dollár jövedelemmel rendelkenek, s a demokrata párt hagyományos támogatói voltak, most ugyancsak részben leszakadtak a demokrata pártról, s fele részben már Trumpra szavaztak.
De miért is lepődöm meg azon a jól ismert jelenségen, hogy a tömegek olyanokat támogatnak, akik biztos, hogy csak kihasználják, de azután elárulják őket? A történelem lapjait megtöltik az ilyen „meglepetések”. Ez irracionálisugyan, de meglehetősen gyakori jelenség. Társadalomtudományi kutatók kimutatták, hogy az emberek előítéleteik alapján gyakran hoznak ésszerűtlen döntéseket. A német tömegek támogatták és hatalomra emelték Hitlert, hogy azután elvigyék őket katonának, lakásaik romba dőljenek, és ők maguk milliószám veszítsék életüket. A magyarok tömegei támogatták Horthyt és lelkesedtek a terület-visszacsatolásokért, amikből semmi hasznuk sem volt, de annál nagyobb kárvallotjává váltak e politikának. Annak idején Reagan és Bush elnök, most pedig Trump várhatólag megnyirbálja a szociális védőhálót, és közben tetemes adócsökkentést hajt végre a gazdagok érdekében – s e politika kárvallottjai tömegesen és lelkesen támogatták őket. Miért?
Mert az emberi politikai vakságra, mint kősziklára, lehet építeni.