Az olimpiára készül a tajvani légitársaság

Vigyázó szemetek Ázsiára vessétek! – mondaná ma a költő. A gazdasági életben, a turizmusban és a légi közlekedésben egyaránt óriási fejlődés tapasztalható az ázsiai kontinensen, amelynek mértékével nem is nagyon van tisztában az átlagosként emlegetett magyar halandó.

Mindenesetre némi ízelítőt kaphattunk ebből a dinamizmusból a tajvani China Airlines (CAL) magyarországi vezérképviselete és a bécsi (valójában: schwechati) repülőtér által rendezett tájékoztatón. Elsősorban a hazai utazási irodák képviselőit látták vendégül Sárdi Rezső ügyvezető és munkatársai. A meghívottak ezúton értesülhettek az idén 60. születésnapját ünneplő tajvani légitársaság újdonságairól, különös tekintettel a jövő évi, Japánban rendezendő olimpiára.

„Nagy várakozással tekintünk a 2020-ban rendezendő olimpiai játékokra, hiszen Tajpejen keresztül 13 japán városba juthatnak el mind a sportolók mind a szurkolók, rövid utazási idővel, a világ legmodernebb A350-es repülő gépeivel” – hallhattuk a cég szakembereitől.

A magyar utazókat is érinti számos újdonság, például hogy a China Airlines-nál a turistaosztály magasabb alosztályú jegyeinek érvényessége egy évre változott, valamint hogy több alosztálynál módosult a feladható poggyász súlya: 20-ról 35 kilóra. Rövidesen bevezetik, hogy aki akar, fizetség ellenében választhat ülőhelyet, ami nem elhanyagolható a 11 óra hosszat tartó, Európából Tajvanra repülés esetén. 

A magyarok körében Tajvanon és a japán városokon kívül a legnépszerűbb China Airlines úti célok: Ausztrália, Új-Zéland, Bali, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Mianmar és Kambodzsa. Ugyancsak kedvelt úti cél Guam, Palau, Burma és a Fülöp-szigetek.

Akik Új-Zélandra tartanak, megszakíthatják útjukat Ausztráliában. További vonzerő, hogy három hónapot vízummentesen tölthetnek Tajvanon. Az átszállásoknál a várakozási idő kitölthető ingyenes városnézéssel délelőtt vagy délután. Több utas, illetve csoportok esetén a China Airlines gondoskodik Budapestről Bécs-Schwechatra eljutásról.

Az is elhangzott a tájékoztatón, hogy államközi megállapodás értelmében évente 100-100 magyar fiatal utazhat Új-Zélandra és Tajvanra, ahol egy évig dolgozhat vagy tanulhat, felfedezheti a környéket a Working Holiday vízum birtokában.

Megtudhatták a rendezvény vendégei, hogy az éppen 25 évvel ezelőtt alapított Hahn Air a világ vezető e-repülőjegyes légitársasága: két évtizeddel ezelőtt kezdték meg ily módon a repülőjegy-értékesítést. A Hahn Airnek már 360 partnere van; öt kontinens 196 országában 100 ezernél is több utazási irodában használják a szolgáltatásait. A hazai utazási irodák körében is népszerű jegykiállító légitársaság, amely kérésre foglalásokat is végez.

Korántsem fapados: repülőgépbelső tajvani módra.

A Hahn Air csoporton belül a Hahn Air Lines, mint a légitársaságokat tömörítő IATA tagja, belföldi és nemzetközi, valamint charter-járatokat üzemeltet. A legmodernebb Cessnákkal köti össze a többi között hetente négy alkalommal a németországi Düsseldorfot Luxemburggal. Tavaly megindította első, menetrend szerinti nemzetközi járatát Düsseldorf és Palma de Mallorca között.

A Hahn Air különösen fontosnak tartja a nemek közötti egyenlőséget; a cégnél napjainkban vezetők kétötöde nő.