Megjárta a poklok poklát – ezekkel a szavakkal írta le a számunkra szinte elképzelhetetlen szenvedést, amit Olekszij Anulja ukrán hadifogolyként élt át orosz börtönökben. A budapesti ukrán nagykövetségen szervezett találkozón beszélt az orosz propagandáról, amelynek a családja is áldozata lett és megtudtuk, miután kickboxszal edzett fizikumának köszönhetően túlélte a viszontagságos 10 hónapot, most együttműködik a Nemzetközi Büntető Törvényszékkel. (A nyitó kép forrása: gulyasagyumedia.hu)

Ukrajnában, Izraelben és Lettországban műtötték, eddig 18-szor, s egy még hátravan – mondta el a hosszú, háromórás beszélgetésben Olekszij Anulja, az ukrán kickbox-mester, aki természetesen oroszokkal is számtalanszor megvívta a maga harcát a ringben. Volt, hogy börtönőrei a neve alapján ismertek rá. Ki segítette, ki még jobban gyűlölte.  Az ukrán nagykövetség udvarán nagyon szűkkörű meghívotti körnek beszélte el csaknem 10 hónap történéseit, mi mindenen kellett átmennie három orosz börtönben, illetve büntetőkolónián.

– Amikor az orosz határtól 90, a belorusztól 60-kilométerre lévő Csernyihivben az oroszok támadást indítottak 2022. február 24-én reggel hat óra tájban, a feleségem orosz szülei, akik Beloruszban éltek, azt mondták: Zelenszkij a saját népe ellen támadt, hogy úgy állíthassa be, mintha az oroszok kezdeményezték volna a háborút, és így behívhatja a NATO katonáit. Ezért Oroszországnak Ukrajna segítségére kell sietnie. Ez terjedt el a faluban…

Ezek után a felesége megszakította a kapcsolatot a szüleivel. Ő pedig másnap önként beállt a hadseregbe. Akárcsak az édesapja és a testvére. Az oroszok a falu templomába zárták be a helyben összefogdosott embereket és felgyújtották az épületet. Édesapja is ott veszett. A testévre még mindig harcol. Nem maradt férfi a családban. Tizennyolc órán át álltak ellen az orosz támadásnak március 8-án. Száznegyven ukrán katona két tankkal védekezett – az oroszoknak 380 tankjuk volt. Mindenki meghalt a csapatból, egyedül én életem túl.

Negyvenkilenc repesz fúródott a fejébe, két fogát kilőtték, az állkapcsa ketté tört. Amikor megindultak a tankok a falu felé, egyedüli túlélőként menekülni próbált. Fél napon át egy csatornában bújt meg. Átkúszott a szomszéd községbe, ahol egy asszony adta fel őt, mert pénzt ígértek neki, miközben elhitették vele a propagandát. Azt mondták az oroszok, ő a Pentagon embere és kiválóan megtanult oroszul. Orosz tetemekkel megrakott teherautón, összekötözve szállították a fogolytáborba, ahol – hihetetlennek hangzik – ráadásul egy fiatal fiú meg akarta erőszakolni. Védekezésül Olekszij azzal érvelt, hogy ti, oroszok törvényben tiltjátok a homoszexualitást. Mire a srác a képébe vágta: na és, nem mindegy? Ki akarták végezni, egy egykori versenytársa felismerte és így menekült meg.

Kurszkba vitték át, ahol azzal vádolták meg, hogy oroszokat ölt, a nyakláncát kereszttel pedig tőlük lopta el. Ezért kiverték két fogát, s miután kiköpte a vért, újra megverték, mert a szent orosz földet nem szennyezheti vérével – figyelmeztették.

Ennél borzasztóbb részleteket is elmondott. Mindezekről röviden csak annyit, hogy a harmadik helyen (Tula megyében) férgeket, penészt a falról (mintegy antibiotikumként is, mondta komolyan) és patkányt is evett. Tizennyolc órán át állnia kellett, még az udvarra sem engedték ki. Naponta tízszer is kínozták, hogy megtörjék, hogy átálljon az oroszokhoz…

Olekszij ma már, újra szabad emberként, kapcsolatban áll a Nemzetközi Büntető Törvényszékkel, bizonyítékokkal és információkkal segíti a munkáját. Az egyik kínzója, bár Finnországba menekült, elkapták, most ukrán börtönben ül.

Sok részletre kiterjedő elbeszélése után már-már félve mondtam neki, hogy interjút készítenék, de csak oroszul vagy angolul tudnék beszélni vele. Rávágta: oroszul még azért tud. (Itt jegyzem meg: Budapesten nem egy olyan ukránnal találkoztam, aki közölte velem, hogy a háború óta nem hajlandó oroszul beszélni.)

– Ennyi borzalom után, hogyan tovább, mit kezd magával? Hogyan lehet mindebből kigyógyulni?

– Lettországban, a sikeres műtétem után kértek meg először, hogy beszéljek a történtekről. Aztán már Németországba is meghívtak. A Bundestag képviselői, hallva fogságom történetét, azt kérdezték tőlem, de hát erről ők miért nem tudnak? Miért nem tudtak ez ideig? Magam is meghasonlottam, amikor megértettem, hogy az oroszok még mindig azt hiszik, hogy a németek a fasiszták. És Európa is. Ez teljesen abszurd! Az anyatejjel szívják magukba, nemzedékről nemzedékre ezt a téveszmét. És persze mindezt az amerikaiakkal is egybemossák. Az orosz vidéken az emberek azt hiszik, hogy őket támadták meg a németek, amerikaiak, egyszóval a fasiszták. Azt gondolom, most egy olyan szerencsés történelmi pillanatban vagyunk, amikor a németek válláról le lehetne venni ezt a terhet, amit évtizedek óta cipelnek magukkal. Kívánom, hogy bárcsak még több hadifogoly felépülne úgy, mint én, és beszélne ezekről a tapasztalatokról. De azt hiszem, itt nemcsak fizikai felépülésre lenne szükség, hanem lelkire is. Félő, hogy akik mindazon átestek, amin én is, magukba zárkóznak, mert képtelenek feldolgozni a velük történteket.

– Érdekes, hogy eljött hozzánk, Magyarországra, pedig az ország nem tekinthető igazán ukránbarátnak. Ilyen a hírünk…

– Értem, mire akar kilyukadni. Azt gondolom, ez csak átmeneti periódus az ország életében. Bár a nép maga választja meg a vezetőit, nem hiszem, hogy a többség úgy gondolkodnék, mint az ország vezetői. Mégis csak szomszédok vagyunk. Ausztriában vannak magyar barátaim is, és azokkal nagyon jó kapcsolatban vagyok; az ottani magyarok meglehetősen sokat politizálnak. Azzal is tisztában vagyok, hogy az orosz hírszerzés elég jól beépült Magyarországra, és a befolyása sem kevés. Pont olyan, mint amilyen nálunk volt. Azt gondolom, a magyarok még egyszerűen nem ébredtek rá, hogy mibe keveredtek. Félő, hogy ugyanaz történik most az országgal, mint a szovjetek időszakában. Szóval: én külön tudom választani önöket a politikusoktól, még akkor is, ha szembe akarnak állítani bennünket. Egyébként, ha hiszi, ha nem, a nagynéném kárpátaljai. Ő segítette a családomat evakuálni. Közel lakunk a belorusz határhoz. Tudom, léteznek nyelvi problémák, de mi senkinek sem akarunk ártani, legyen az magyar, zsidó vagy szlovák. Azt mondom, ha nyelvről van szó, a legfontosabb, hogy emberi nyelven beszéljünk egymással. Ha egyszer vége lesz ennek a háborúnak, remélem iszunk egymás egészségére és kibékülünk.

– Hogyan lesz vége ennek a háborúnak?

– A háború a végkimerülésig fog tartani. Addig tart, míg az utolsó erejüket és erőforrásaikat is bele nem adják a felek. Információs háborút is folytat Oroszország. Állandóan a korrupcióról beszél, arról, hogy az ukránok már feladták. Sajnos, az emberek nem járnak utána, mi az igazság, beletörődnek, nézik a tv-t, hallják a propagandát, sokak műveltsége meglehetősen hiányos, amivel a hírszerzés is tisztában van. Az a helyzet, hogy ma Oroszországban az okos emberek is képesek rossz dolgokra, mert megfizetik őket. Az egyszerű nép ilyen háborúba nem kezdett volna bele. Jó lenne, ha Oroszország végre rájönne: Ukrajna nem csak kitartó, tartani is képes magát, és ereje is van hozzá. De ott még nem tartunk.

– A NATO segítségére építhetnek.

– Igen, de a NATO mindig csak annyit segít, amennyivel egy kicsit tovább kihúzhatjuk. Oroszország joggal érezheti azt, hogy Európa gyenge, mert nem látni szavahihető politikust, igazi vezéreket.

– Németország jóformán az erején felül segít.

– Segít, igen segít. De nem tud annyit, amennyire szükség lenne. Putyinnak sikerült magáról olyan képet kialakítani, mint aki bátor és erős vezető. Talán azért, mert amit mond, az alapján cselekszik is. Legalábbis sokan úgy látják.

– És azért is, mert hatalmas országként áll szemben Ukrajnával, hatalmas erőforrásokkal és óriási hadsereggel rendelkezik.

– Nem vitás: vannak erőforrásai, van nagy  hadserege, ám ami hiányzik ebből az országból, az a minőség, az intellektus. Amikor orosz foglyokkal is beszélgettem, kiderült: 9-10 osztályt végeztek van, nem érdekli őket a tanulás. Rögtön pénzt és sokat akarnak keresni. Ezért állnak be katonának. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nincs a világon még egy akkora katonai erő és potenciál, amivel a NATO rendelkezik. Ha mindent megadott volna az ukrán légvédelemnek a NATO, akkor már előrébb tartanánk.

– Mit gondol ma egy átlagos ukrán ember? Van értelme még harcolni?

– Mindazok, akik még Ukrajnában maradtak, tudják, érdemes és kell harcolni. Ha nem győzzük le Oroszországot, akkor mindannyiunkat megölnek. Nem hagynak minket békében élni. Akkor népirtás lesz, visszatér a régmúlt, s megismétlődik mindaz, ami megtörtént a litvánokkal, észtekkel, lettekkel, lengyelekkel, magyarokkal. A mai képlet szerint a civilizáció harcol a barbárokkal. Attól félek, ugyanott tartanak ma, mint Hitler idején. A narratíva is ugyanaz, és ott van a jelképük is, a ’zétki’, a z betű mindenhol. Akárcsak egykor a horogkereszt. Hogy hirdessék magukat. Kísért a múlt. Ez ma a valóság.