Egykoron, évtizedekkel ezelőtt hosszú, sokszor igen hosszú időt kellett eltölteni a Bem rakparton ahhoz, hogy egy külügyi munkatárs vezető pozícióba kerüljön. Ennek egyik oka az volt, hogy az 1960-as, 70-es években számos vezetői poszton „bebetonozott” emberek ültek, s az apparátusi dolgozók normálisnak tekinthető hierarchikus előmenetele emiatt nehézségekbe ütközött. Sok kolléga megrekedt tanácsosi beosztásokban, s nem tudott továbblépni. Ritka hollónak számított, ha egy fiatalabb munkatárs vezetői feladatot kapott. Jómagam (a bal oldali képen e sorok szerzője, Erdős André, ma már nyugalmazott nagykövet) 1986-ban, 45 éves koromban részesültem nagyköveti rangú előléptetésben; akkor még „fiatalnak” számítottam a Külügyminisztérium berkeiben. (A nyitó képhez: élénk vita a Biztonsági Tanácsban a boszniai fejleményekről.)
Kiszámíthatatlan mai világunkban, „az egyre fokozódó nemzetközi helyzet” kapcsán ránk zúduló híranyagok tengerében mind időszerűbbé válik az egyébként már régóta létező kérdés, hogy tulajdonképpen milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a külpolitikában mozgó diplomatának? Alapvető dolog, hogy közel kell éreznie magát a földrajzhoz, a történelemhez, a nyelvekhez. Ezek mind elengedhetetlen tartozékai egy felkészült külügyérnek. Elhelyezni a partnert a térképen, tudni valamit országa történelmi útjának főbb állomásairól, örömeiről és bánatairól, képesnek lenni megfelelő nyelven és szókinccsel kommunikálni vele. Nos, mindez a diplomácia sine qua non-ja. Enélkül eredményes, hatékony külpolitikai tevékenységet folytatni egyszerűen nem lehet.
De van még valami rendkívül fontos, aminek hozzá kell tartoznia a diplomata szakmai munkájához. Ez pedig a magatartás, a hozzáállás, ami korántsem annyira szakmai, mint inkább emberi tulajdonság. Felhívni erre a figyelmet, hangsúlyozni ennek fontosságát – elkerülhetetlen igény és követelmény.
Miről van szó? A nyitottságról, az empátiáról, a rugalmasságról, a kedélyességről a különféle találkozók, beszélgetések során. Ezt, persze, elismerem, könnyebb mondani, mint csinálni, hiszen „még” a diplomaták is emberek, mindegyikük a maga jellemvonásaival, természetével, sajátos életfelfogásával. Vannak köztük mosolygósak és morcosak, nyitottak és zárkózottak, természetesek és önteltek, és még sorolhatnám az ellentétpárokat.
Egy jó hangulatú diplomáciai eseményen…
A szakmai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy emberileg kellemesebbek, szakmailag pedig jóval eredményesebben kamatoztathatók azok a kapcsolatrendszerek, amikben a partner, például, érdeklődésemre nem az aznapi vezércikk szólamait sorolja fel gépiesen, hanem félrevon egy sarokba, s azzal kezdi, hogy „figyelj, az én véleményem szerint…”. Tehát, ha „veszi a bátorságot” és a maga vízióját is felfesti nekem egy adott témában, s nem egy olyan kollégával hoz össze a sors, akinek a szeméből érzelemmentesség, üresség sugárzik vagy aki egy tapodtat sem mer letérni a felsőbb szervek által számára megküldött instrukciókról.
Előfordult az is, hogy olyan diplomatával tudtam közvetlenebb, őszintébb viszonyt kialakítani, akinek kormányával fővárosom korántsem állt ilyen kapcsolatban, mivel számos politikai ellentét választotta el egymástól a két államot. És volt olyan példa is, hogy egy velünk szoros kapcsolatot ápoló ország képviselőjével nem sikerült megtalálni azt a személyes hangot, ami hűen tükrözte volna ezt a hivatalos bensőséges baráti, szövetségesi viszonyt. Mindez pedig azért lehetséges, mert a diplomaták is halandó emberek, mint bárki más.
1999 márciusában a cseh, a magyar és a lengyel ENSZ-nagykövet közösen ünnepli országa felvételét a NATO-ba.
Tévesnek tartom azt a közhiedelmet, ami szerint a külügyérek robotok, akiket beprogramoznak, s aztán mechanikusan végrehajtják a feladatot. Bizonyára vannak, akik így viselkednek. De legalább is nem szabad, hogy ilyenek legyenek. Tény, hogy a diplomaták alapvetően sajátos, egyéni emberi tulajdonságaik alapján teszik a dolgukat, s ezen igen nehezen lehet változtatni. De tudni kell, hogy magatartásuk, fellépéseik segítheti vagy, ellenkezőleg, gátolhatja az eredményes munkájukat. (Folyt. köv.)
A sorozat második része itt olvasható, tessék kattintani!