A nagy alkotások polgármestere

Ezzel a címmel jelent meg 1968. augusztus 4-én a Győr-Sopron megyei napilap 7. oldalán Czigány Jenőnek, a győri várostörténet-kutatás és műemlékvédelem 20. századi lelkes apostolának írása Zechmeister Károlyról, a négy folyó városa, Észak-Nyugat-Dunántúl legnagyobb ipar- és iskolavárosa 1888-1906 között volt polgármesteréről. Akkor, amikor ez az írás megjelent, senki sem sejtette, hogy a 21. század második évtizedében történtek egy része emlékeztetni fog a Zechmeister hivatalba lépését megelőző időszakra és okokra. Elődje súlyos sikkasztási ügybe keveredvén bukott meg. A győri polgármester 2019-i dicstelen távozását hasonlóképpen botrány okozta…

Czigány Jenő írta: “A közelmúltban abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy végigolvashattam, tanulmányozhattam a város „legtevékenyebb” polgárának, Zechmeister Károly polgármesternek 1884 és 1905 közötti években vezetett naplóját, amely kérlelhetetlen őszinteséggel világítja meg e mozgalmas kor eseményeinek hátterét.

Emléktábla a győri Zechmeister utca 3. számú ház falán.

Ügyvédi diplomával a zsebében, 1880. december 21-én lépett Győr város „szolgálatába”. Ő valóban szolgálni akarta, de szolgálni is tudta szeretett városát. Nem foglalkozásról, hanem hivatásról tesz tanúságot naplójának első oldalán tett bejegyzése: „Forrongó tetterőm tért keresett magának, a köztisztviselő lettem, feladtam saját szabadságomat és függetlenségemet azért, hogy mások javát jobban előmozdíthassam.” Majdnem húszesztendei polgármestersége alatt többszöri húsz esztendő mulasztásait igyekezett pótolni, s egyben évtizedekre lerakta a város továbbfejlődésének alapjait. Viszonylag fiatalon, 36 éves korában került a polgármesteri székbe akkor, amikor két igen nagy jelentőségű probléma foglalkoztatta a város lakosságát. Polgármesterré történt megválasztása előtti évben történt minden idők legnagyobb sikkasztása az árvapénzekből. Országos botránnyá dagadt az eset, s a vétkesek közül többen a halálba menekültek a felelősségrevonás elől. Megrendült a bizalom a közélet tisztaságában. Zechmeister polgármester fegyelmet szilárdító vasakarata azonban a bizalmat mind a törvényhatósági bizottság, mind a város lakossága körében csakhamar helyreállította.

A másik probléma még mélyebben ható volt a város életében. A vasútvonalaknak országszerte történt kiépítése következtében Győr elveszítette azt a hegemóniát, amelyet az 1860-as évektől kezdve kialakított és biztosított magának a gabonakereskedelemben, mely már 1869-ben a lakosság 15 százalékának adott kenyeret. A város életének fenntartása új élettér kialakítását tette szükségessé, mert kenyeret kellett teremteni a lakosság jelentős része számára.

Zechmeister Károly legnagyobb és soha el nem hervadó érdeme, hogy a várospolitika akkor is korlátozott lehetőségei között megtalálta az utat, amelyen töretlen hittel és akarattal megteremtette Győr iparosodásának alapjait. Várospolitikai tervei olyanok voltak, hogy a szocialista társadalmat építő ember számára is tartalmaznak nagyon is megszívelhető megállapításokat. Polgármesterségének nyolcadik évében, 1896. április 29-én ezt írta naplójába:

„Alig érek rá egy dolgot befejezni, már két új áll helyébe. Itt az építés alatt lévő laktanya, a nemsokára megkezdődő városház, téli kikötő és áruraktár, tervezés és szolgalmazás alatt a sertéspiac kifejlesztése több ágazattal, új vágóhíd, gyárváros létesítése stb. Egyenesen megyek előre kitűzött utamon, nem törődve semmi melléktekintettel, igyekszem terveimet keresztülvinni, először a közgyűlés előtt, azután a valósítás terén. Tisztában vagyok azzal, amit akarok, s törekszem másokat is ennek helyességéről meggyőzni és megnyerni, ami sokszor igen nehezen megy, mert rendszeresen erős a conzervatizmus, nagy a kételkedő okoskodás és a féltékenység…Győrnek bírnia kell mindazzal, amit modern várostól a mai kor megkíván s lehetőleg ki kell fejlődnie…
Az én lelkesedésem és határozottságom, úgy látom, másokba is bizalmat és bátorságot öntött, szétkergetve az érdekek közjóval kendőzött hadát, s teremtett olyant, amit csak álomnak mertek tekinteni.”
Végigtekintve viszonylag rövid, de alkotásokban gazdag életére, önkéntelenül feltámad a gondolat, honnan vette, kitől örökölte és mi tartotta állandó, soha nem csökkenő feszültségben alkotókészségét? Egyszerű iparoscsaládból származott, az egymás iránti megbecsülés és a megélhetésért folytatott szakadatlan munkában telt élet tanította meg emberszeretetre, a mások és saját munkájának megbecsülésére, és nem utolsósorban a tekin­télytiszteletre, amelyet meg­adott másoknak, de joggal megkövetelt a saját személyére nézve is. Úgy élt, hogy ezt meg is követelhette.
Atyja mézeskalácsos és gyertyakészítő kisiparos, a győri iparostársadalom megbecsült tagja volt.
Amikor a polgármesteri székbe került, a városfejlesztés során a megvalósítandó feladatok tömege várta. Elsőnek, 1889-ben az eddig magántársulat tulajdonában lévő vízművet vette városi tulajdonba. Megkezdte a város általános csatornázását. A csatornamű megvalósításával szinte elválaszthatatlan szükségletként jelentkezett a villamosmű megvalósítása is.
Ez utóbbi 1904-ben kezdte meg az áramszolgáltatást.
Az egyre növekvő forgalom megkövetelte a folyók által szabdalt város elöregedett fahídjai helyébe vashidak építését. Előnyös bankhitelből 1892-ben a mai Petőfi-híd elődjeként megépült a 107 méter hosszú Hosszú híd. Két évvel később már átadhatták a forgalomnak a Rába-szigeti két hidat s a Híd utca elején a rábcai vashidat. Révfalu és Belváros között a hajóhíd helyébe 1902-ben épült fel az állandó fahíd a gyalogosforgalom számára. Zechmeister Károly és a magisztrátus sürgetésére 1892-ben “aluljáróssá” alakítják át a pályaudvart, és megépül az addigi sorompó helyén az akkori Baross-híd.

A város rohamos fejlődése nap mint nap újabb és újabb igényeket hozott felszínre. A Kossuth Lajos utca 13. alatti közkórház elavult, korszerűtlenné vált. A lakosság számának gyarapodása és az egészségügy fejlődése egyre sürgetőbbé tette új kórház építését. A modern orvostudomány igényességének figyelembevételével, Zechmeister polgármester és dr. Petz Lajos főorvos fáradhatatlan tevékenysége eredményeként 1895. november 3-án átadható volt rendeltetésének a pavilon-rendszerben épült Szentháromság kórház. (Tervezte Hübner Jenő.)

A Domb utca végénél volt közvágóhíd ugyancsak elöregedett. Az 1900-as évek elején megépítik mai vágóhidunkat. A Domb utcai régi vágóhidat laktanyává, majd szeretetotthonná, azután ismét laktanyává alakították át. Ma a Tüdőbeteg-gondozó Intézet épülete.

Ezredéves fennállásának megünneplésére készült az ország. A város is megunta az 1752-ben emeletesre átépített régi otthonát a Rákóczi Ferenc utca 1. alatt, s bekapcsolódva a millenniumi ünnepségekbe, megtette az első kapavágást az eddig vásártérnek használt területen új városházának építésére. A költségek 940 000 aranykoronát tettek ki. Ebből 510 000 koronát a város pénztára, 430 000 aranykoronát a Bisinger-hagyaték kamatai biztosítottak. 1898 őszén már az új épületben működött a közigazgatás, de az ünnepélyes felavatása csak 1900. március 19-én történt meg. Ekkor leplezték le a városháza előcsarnokában Győr „legjótékonyabb” polgárának, Bisinger Józsefnek carrarai fehér márványból faragott szobrát.

Zechmeister polgármester várospolitikájának középpontjában a város iparosítása állt. Elismerés illeti már azért is, hogy a törvényhatósági bizottságban többséget tudott biztosítani ahhoz, hogy olcsó telekjuttatással, adókedvezmény adásával mozdítsák elő hazai és külföldi érdekeltségek győri gyáralapítását. 1883 és 1905 között az alábbi gyárjellegű vállalatok létesültek: Magyary J. kályhagyára 1883, Schlichter L. téglagyára 1883, Szeszgyár 1884, Szalámigyár 1893, Vagongyár 1896, Klein cirokseprűgyár 1898, áruraktár a Duna-parton, a város 60 ezer forintnyi érdekeltségével 1899, Selyemfonoda és selyemgubóraktár 1900, Pamut- és Gyapjúszövőgyár (a mai Győri Textil) 1901, Füstcsőgyár 1902, Villamosmű 1904, Benes vegyészeti gyár 1904, Hamuzsírgyár a szeszgyárral kapcsolatban 1905, Richards posztógyár 1905, Gráb-féle viaszosvászon- és műbőrgyár 1905.

Emléktábla a győri Zechmeister utca 25. számú ház falán.

Az a tény, hogy ma az „iparváros” meghatározás elé a „kulturált” jelzőt is csatolhatjuk, ugyancsak elválaszthatatlan Zechmeister Károly tevékenységétől. 1892-ben a polgári leányiskola, 1904-ben polgári fiúiskola nyitotta meg kapuit a tanulóifjúság előtt. Érezte, hogy a bencések gimnáziuma mellett feltétlenül szükséges állami középiskola működése is. Ez irányban kifejtett tevékenységének eredményeként a város által ajándékozott telken, városi költségen 1892-93-ban felépült az állami főreáliskola (ma Révai Gimnázium) épülete. A kereskedelem és ipar egyaránt sürgette szakiskolák létesítését. 1897-ben az állam és a város közös fedezeti forrásából megépül a Felső Kereskedelmi Fiúiskola, 1902-ben pedig az iparosítás igényeinek megfelelően a Fa- és Fémipari Szakiskola az ugyanezen évben készült épületben kezdte meg működését A polgármesteri állás tekintélyének teljes súlyával támogatta a Városszépítő Egylet társadalmi tevékenységét. A főreáliskola előtt megvalósítják á Honvéd lige­tet, s már ekkor elhatároz­ták a Bisinger és Batthyány ligetek létesítését.
Élete állandó harc volt a haladásért, az ember emberibb életéért.
A vasszorgalommal, acélos energiával és szívós kitartással végzett munka végül is felőrölte egészségét. E roppant munkában megtört alkotó élete, férfikorának teljé­ben. 1910. január 28-án, 58 éves korában halt meg.
A városháza előcsarnokában ravatalozták fel, s utolsó útjára az egész város tisztelete, szeretete és gyásza kísérte, valóban városa halottja volt.
Emlékét őrzik alkotásai és a temető díszsírhelyén állított síremléke, melyet a tisztelet emelt múló porai fölé.”

Fontos írások Zechmeister Károlyról:

https://mult-kor.hu/20100203_ma_sem_feledik_gyor_legjelesebb_polgarmesteret
https://www.gyoriszalon.hu/news/9498/61/165-éve-született-Zechmeister-Károly
https://library.hungaricana.hu/en/view/GYOV_GYt_30_2010/?pg=0&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/GYOV_GYt_31_2010/?pg=0&layout=s