Az osztály lubickolásra készen áll!

A jól megszokott, óra elején elhadart jelentések ideje lehet, hogy már idejétmúlt és napjainkban már csak kevés iskolában van hagyománya, de ha az unalmas létszámok és hiányzók elkántálása helyett ilyen vidám, fürdésre, lubickolásra felhívó szólam lenne a hetesi jelentés tartalma, sokan örömmel bevennék újra a szokásrendjükbe.

A tanév utolsó heteiben még a legkiválóbb diákok is ábrándos tekintettel ülnek a padban, s lelki szemeik előtt nem a magyar- és a világtörténelem képei peregnek, hanem a rövidesen kezdődő vakáció, a vízpart, a szabadság. Nem is kárhoztathatja őket ezért senki, bár az ábrándozástól egy nappal sem lesz rövidebb a suliba járás ideje, legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a tanáraik mentőövet dobnak, s az utolsó napokban megkönnyítik életüket azzal, hogy iskolán kívüli, kreatív programokat szerveznek számukra. Melyik diákkal nem lehetne madarat fogatni, ha ne adj isten, az osztályterem helyett egy fürdőben tölthetné az időt? A jó hír, hogy erre most minden lehetőségük meg is lesz, ugyanis a Magyar Fürdőszövetség meghirdette „Sulival a fürdőbe!” kezdeményezését. Június első két hetében a fürdők és strandok különféle kedvezményekkel, kiegészítő szolgáltatásokkal buzdítják a diákokat arra, hogy látogassanak el hozzájuk egy kis felüdülésre, lazításra, az egész éves megfeszített munka utáni kikapcsolódásra.

Felnőttként mindannyian nosztalgikusan tekintünk vissza diákéveinkre, ám sokkal erősebbek azok az emlékek, amelyek a közösséghez, az együtt töltött felhőtlen percekhez kapcsolhatók. A kirándulások, a klubdélutánok kitörölhetetlen nyomot hagynak bennünk. Ilyen élményt nyújthat egy-egy közös strandolás, fürdőzés is, amire aztán szívesen emlékeznek akár évek múltán is.