(Szele Tamás, Forgókinpad) Ne kerteljünk, vágjunk a dolgok közepébe: nagyon csúnya dolgok kezdtek feltűnni a láthatáron. Közeleg az orosz beavatkozás a 2026-i magyar választásokba, már meg is vetették az ágyát, szívesen látják, kenyérrel, szto gramm sóval várják, fehér ruhás szüzek fogadják majd a határon, rózsaszirommal hintik be az útját. Tűzről is pattannak a kedvéért, ha kéri.
Most már csak az a kérdés, magától jön-e a kedves vendég, vagy mi hívtuk, segíteni? Mert mindkét megoldás elképzelhető. Mindenesetre lássuk a tényeket és azok környezetét, mert a mai események hosszú ideig fontosak lesznek és hivatkozási alapul szolgálnak majd sok gazemberséghez. Tehát lássuk, mi jelent meg az orosz Külföldi Hírszerzés honlapján.
Az Oroszországi Föderáció Külföldi Hírszerző Szolgálatának sajtóirodája közli, hogy az SZVR-hez beérkező információk szerint az Európai Bizottság egyre komolyabb akadálynak tekinti a jelenlegi magyar vezetést az „egységes Európa” megvalósításában. Brüsszelben dühösek Budapest független politikájára és arra, hogy befolyásolja a kollektív döntéshozatalt, elsősorban Oroszország és Ukrajna ügyében. Az eurokrata bürokrácia türelmét a magyarok legutóbbi döntése különösen próbára tette, amikor megakadályozták az új, hét évre szóló EU-költségvetés elfogadását, amely véleményük szerint Európa militarizálására és a Moszkvával való háborúra való felkészülésre szolgál.
Az SZVR szerint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen komolyan fontolgatja a „budapesti rezsim” megdöntésének forgatókönyveit. A kormányfői poszt legfőbb jelöltjének a globális elithez lojális, ellenzéki „Tisztelet és Szabadság” párt vezetőjét, P. Magyart tekinti. A terv az, hogy a 2026 tavaszán tartandó parlamenti választásokon, „vagy talán még korábban” hatalomra juttassák. Magyar támogatására már jelentős anyagi, adminisztratív, média- és lobbierőforrásokat mozgósítottak. A pénzügyi forrásokat német pártalapok, számos norvég emberi jogi NGO, valamint az Európai Néppárt kész biztosítani.
A brüsszeli utasításra indított kampányba, mely a magyar kormány „lebontását” célozza, aktívan bekapcsolódott Kijev is, amely „sértve” érzi magát, mert Budapest blokkolja az európai integrációs folyamatát. Ugyanakkor V. Zelenszkij rezsimje végzi a legmocskosabb munkát, többek között az ukrán titkosszolgálatok és az ott élő diaszpóra segítségével destabilizálja a helyzetet Magyarországon.
Orosz Külföldi Hírszerzési Szolgálat Sajtóirodája.
Ez akkor most mi? Azt nehéz megmondani, de azt tudjuk, mi nem.
Ez nem egy jelentés. A jelentésben ugyanis tények, számok, adatok vannak, azok elemzése, és esetleg konklúzió levonása. Itt viszont semmiféle ténnyel nem találkozunk, el kéne hinni az állításokat csekista becsületszóra, meg a jaszenevói nénikéjük két szép szeme kedvéért, Itt rágalmakat, sejtetéseket és ostobaságokat látunk, rögtön a legelső, ami hiteltelenné is teszi az egész sajtpapírt az, hogy a magyar kormányt az Európai Bizottság kívánná megdönteni.
Az Európai Bizottságnak ilyen hatásköre nincs, sosem volt és nem is lesz, ugyanis az egy döntés-előkészítő, végrehajtó, döntéshozó, ellenőrző és képviseleti szerv. Legfőbb feladata a jogszabályok kezdeményezése és becikkelyezése, valamint az uniós szerződések őreként tevékenykedik, amik az EU jogalapját jelentik. Az Európai Bizottság tevékenysége nagyon sok párhuzamot mutat a nemzeti kormányok végrehajtó testületével, de csak korlátozottan rendelkezik végrehajtó és döntéshozó feladatokkal.
Nem, azaz nem tartozik a hatáskörébe kormányok megdöntése és/vagy megválasztása. Hogy miért rájuk hivatkoznak a kék szemű legények Jaszenevóból? Mert jól hangzik a nevük, mintha egy titkos társaság lennének vagy egy általános, összeurópai kormány. Ebből is láthatjuk, hogy ez az irat kizárólag propagandacélokat szolgál, és nem bizonyít semmit – olyanra sikerült, mintha azt írták volna, hogy az atombomba legfőbb, ámde titkos alkotóeleme a mákos guba. Ha valaki nem hiszi, másként tudja, rá lehet tromfolni: hiszen azért titkos, hogy ne ismerje minden bolond!
Lássuk a hír pályafutását, amit bizony alaposan elegyengettek. Ez megjelent az SZVR honlapján, amit azért kevesen látogatnak, de hogy biztosan elterjedjen, átküldték a TASZSZ-nak is. Onnan átvette a teljes orosz kormánymédia, a legnagyobb mamutoktól, mint a RIA Novosztyi a legkisebb vidéki hírharsonákig, de a TASZSZ-on keresztül juthatott el az MTI-be is, amely szintén közölte, és most, amikor ezeket a sorokat írom – augusztus 13-án, este 19:02-kor – már kezd feltűnni a „hír” a magyar sajtóban is. Reggelre zengeni fog tőle az ország.
Látjuk: ez propaganda, manipuláció. A magam részéről egyetlen magyar politikai pártnak vagy politikusnak sem vagyok a híve, de ha látom, hogy szemérmetlenül hazudoznak a magyar olvasónak, próbálok tenni ellene. Például most is, elemzés útján. Vegyük azt, hogy remélhetőleg az egészen naiv, tágra nyílt Lencsi baba-szemű, ártatlan önképzőköri kisleánykák sem hiszik el, miszerint az SZVR a valódi jelentéseit bárki által elérhetővé teszi. Amit közzétesz, az azért nyilvános, hogy manipuláljon vele. Vegyük például az utóbbi időkben megjelent közleményeik címét.
„Az Európai Bizottság a hatalomváltásra törekszik Magyarországon, 2025. 08. 13.
A brit titkosszolgálatok nemzetközi vizeken környezeti katasztrófát készítenek elő, 2025. 08. 04.
Az alpesi üdülőhelyen megtartották az ukrán elnökválasztást, 2025. 07. 29.
A NATO Moldovát új katonai fegyverré alakítja Oroszország ellen, 2025. 07. 14.”
Ez az elmúlt egy hónap termése. Ritkán publikálnak, körülbelül hetente egyszer, de akkor viszont szamárságokat, olyasmiket, amiknek nem a valóságtartalma fontos, hanem a hatása, hangulata. Ha az elmúlt tíz napban történt volna környezeti katasztrófa nemzetközi vizeken, arról már tudnánk, de csak Kamcsatkában volt földrengés meg vulkánkitörés, és oda nem juthat el a brit flotta – mellesleg, ha a britek képesek volnának vulkánkitörést előidézni, el lehetne dobni az összes nukleáris fegyvert. Nem volt ukrán elnökválasztás az Alpokban és Moldovában nem állomásozik egyetlen NATO-alakulat sem.
Sőt, még az sem igaz, hogy Magyarországgal olyan ritkán foglalkoznak. Lássuk, mit is írt rólunk a mostani eset előtt utoljára az SZVR mesekönyve?
„Az európai totalitárius-liberális elit nyilvánvalóan fél a Trump hatására bekövetkező „európai konzervatív fordulattól”. Ennek megakadályozása érdekében Brüsszel nem kíméli az eszközöket. A „Georgescu elleni támadás” után biztosan megjósolhatjuk, hogy az európai liberális mainstream újabb kísérleteket fog tenni az eltérő véleményeket elnyomására az EU-ban. Elsődleges célpontjuk Magyarország lesz, mint „az európai konzervativizmus bástyája”, és kényelmes ürügyként szolgálnak majd a jövőre esedékes parlamenti választások.”
Írták pedig mindezt az idén, március negyedikén, tehát már akkor készültek a beavatkozásra!
Most értünk el a gondolatmenet legkényesebb részéhez.
Vajon ez az SZVR saját akciója volt, vagy magyar kérésére, de a Kreml parancsára cselekedtek? Itt csak a Kreml tudtával és belegyezésével képzelhető el az akció, olyan nincs és nem is elképzelhető, hogy X. vagy Y. magyar politikus felhívja Nariskint és kér tőle egy kis haveri segítséget, már csak azért sem, mert az Európai Bizottsággal ellentétben Nariskin és az SZVR, melynek igazgatója, pucoltak már le politikusokat is, egész kormányokat és rendszereket is a térképről. Szóval, ha és amennyiben a kezdeményezés orosz, akkor baj van, mert ilyen aktívak még sosem voltak, és félő, hogy veszélyben forog az államrendünk, nemzetbiztonságunk. Méghozzá azért, mert egy idegen állam szolgálatai fenyegetik.
Vegyük a másik lehetőséget, tehát azt, hogy a magyar kormány kért segítséget az orosz vezetéstől. Akkor még nagyobb a baj: ugyanis ez esetben egy idegen hatalom információs műveletét tették lehetővé, sőt, igényelték, mely információs művelet magyar területen zajlik, a magyar nép érdekeinek, intézményeinek és jogainak teljes figyelmen kívül hagyásával. Ezt még egy elnéző bíróság is hazaárulásnak tekintené. Ilyent csakis félelmükben tehettek, ha, ismétlem, ha megtették. Amire jelenleg még nincs bizonyíték.
Mi az akció célja, mármint azon kívül, hogy hivatkozási alapul szolgál majd a kormánypropagandának és esetleg néhány koholt pernek?
Nem hinném, hogy a fő cél csak annyi volna, hogy M. Pétert eltávolítsák a magyar belpolitikai palettáról. Aránytalanul fontosabb Moszkvának az, hogy Magyarország vezetése minél élesebb konfliktusba keveredjen az Európai Unióval és a NATO-val. Amennyiben nyomozás indul az SZVR „közleménye” nyomán, a magyar szerveknek fel kell tenniük a kérdést az Európai Bizottságnak, miszerint terveztek-e ők államcsínyt a magyar kormány ellen, és diplomáciai körökben, tehát nem a kaukázusi rablók között ennek még a feltételezése is sértés. Ugyanilyen sértődést okoz az, ha az Európai Néppárt vezetését kezdik faggatni, és a német pártalapok vagy a norvég NGO-k is haragudni fognak, bár az ő haragjuk picit kevésbé veszélyes, mint mondjuk von der Leyené. Mindenesetre Magyarország ezzel a képtelen vádaskodással még mélyebbre taszítaná magát az európai közmegvetés mocsarába, jóllehet már így is majdnem a fenéken vagyunk. Joggal kérdezhetnék, hogy miért hisz a magyar kormány egy orosz kémszervezetnek – és csak azt lehetne erre válaszolni, hogy pillanatnyi, vélt belpolitikai előnyök érdekében.
A végére hagytam az iromány legaljasabb részét, ami a Magyarországon élő ukrán diaszpórát rágalmazza meg az ország „destabilizálásával”. Igen, élnek itt ukrán emberek, akik a háború elől menekültek ide. Néhányukat ismerem, néhányan még szomszédaim is. Dolgos, szorgos, csendes emberek, nem destabilizálnak ők semmit, de ha az SZVR hazugságai miatt atrocitások érik őket – és láthatóan ez a cél! – akkor a magyar–ukrán viszony tovább romlik, és nem kizárható, hogy a kárpátaljai magyarok is bajba kerülhetnek. Ami, összemérve a korábbi templomgyújtogatásos és falfirkálós esetekkel és azok sajátosságaival, kétségtelenné teszi, hogy ezt a két országot a vezetői és az orosz titkosszolgálatok akarják minden áron egymásnak ugrasztani. Ez Moszkvának érdeke volna, mert Ukrajnában erőt vonna el a frontról még a rendfenntartás is, de Budapestnek csak a választási kampány szempontjából lehetne előnyös. És természetesen csakis a már tizenöt éve nyakunkon ülő kormány és rendszer véli úgy, hogy hasznát láthatná.
A mostani eset azonban példa nélküli. Ilyen durva és agresszív beavatkozás orosz részről a magyar belügyekbe a rendszerváltás óta nem történt, pedig az nem tegnap volt. Ha ezt magyar politikus kérte, akkor irgalmatlanul retteghet egy változástól, ha nem magyar politikus találta ki, akkor készüljünk fel a konfliktusra, amibe az SZVR bele akar és talán bele is fog rángatni minket. Hogy kivel kerülünk szembe? Mint a fentiekben vázoltam, több lehetőség is van. A legrosszabb az lenne, ha az összes potenciális ellenfél egyszerre esne nekünk.
Végezetül egy orosz népi bölcsességet szeretnék megosztani.
„Gumitalpúnak csak akkor hiszünk, ha már legalább három éve ló legel a sírján.”
Ebből a három évből egy napot, de még egy percet sem engedek. A magyar kormány bölcsebben tenné, tekintettel a várható következményekre, ha ezt a kért vagy kéretlen adut, amit Moszkvából csúsztattak a mandzsettájába, nem játszaná ki, nem használná fel. Sajnos azonban őket erre hiába kérem, képtelenek tisztességesen játszani. Készüljünk fel a nehéz időkre.
Most már biztos, hogy eljönnek.