„Koenig úr, bár neve magyarul királyt jelent, akár császár is lehetne. A rendőrsapkák császára. Világbajnok. A Guinness Rekordok Könyve is felvette az 1994. évi kiadásába, miután hivatalosan bebizonyosodott: a lustenaui osztrák férfiúnak van a legnagyobb rendőrsapka-gyűjteménye a világon.” Ekként kezdődött az az írásom, amelyik a szép reményű, nagy olvasottságú, ám a magyar sajtópiac „átrendeződésének” áldozatául esett Képes Európa hetilap 1995. évi 38. számában jelent meg. (Rudy Koenig 80 esztendősen, 2017-ben elhunyt…) A folytatás:
„A hatvan felé közeledő Herr Koenig is rendőrként kezdte; rangja ma: szolgálaton kívüli kapitány, és csak azért nyergelt át a biztosítási szakmára, hogy több ideje (meg pénze) legyen réges-régi szenvedélye, a rendőrsapkák, egyenruhák és egyéb kellékek gyűjtésére, rendszerezésére.
– Persze korántsem öncéllal – szögezi le Rudy R. Koenig, (állítása szerint a Nemzetközi Rendőr Szövetség (International Police Association osztrák szekciójának tagja). – Nemzetközi rendőrmúzeumot alapítottam, ami magángyűjtemény ugyan, de vasárnap délelőttönként a nagyközönség rendelkezésére áll – velem együtt.
Lustenau, a svájci határon fekvő osztrák városka (három átkelője is van!) sokáig csupán a csipkéiről, hímzéseiről volt ismert, újabban pompás szabadidő-központja, úszó-fürdőparadicsoma is csalogatja a kikapcsolódni vágyókat.
A Wikipedia ezt írja Lustenauról: A konstanzi zsinatra (1414–18) érkező Zsigmond királyt ötezer magyar huszár kísérte, akit Svájc nem engedett területére, így a sereg osztrák oldalon maradt és évekig a város környékén táborozott. A legenda szerint táboruk nagy közkedveltségnek örvendett a környék hölgyei körében, innen a város neve (magyarul kb. kéjmező).
És persze a „zsarumúzeum”, Herr Koeniggel az élen.
– Nemrég jöttem haza Amerikából, heteken át rendőrsapkákra vadásztam – újságolja. – Egy mázsa túlsúlyt fizettem a repülőgépem, mert ha már odaát jár az ember, akkor nem csupán egyensapkát, hanem a szakmával kapcsolatos minden egyéb elérhetőt is magával hoz.
Másfél évtizeddel ezelőtt kezdett el rendőr-egyensapkát gyűjteni, de 1987-ben – helyhiány miatt – kénytelen volt abbahagyni. „A véletlen folytán hozzájutottam egy 100 négyzetméteres helyiséghez, persze azonnal újra föllángolt bennem a gyűjtőszenvedély. Pár hónap alatt berendeztem a múzeum magvát: kirakati bábukat vásároltam, fölöltöztettem őket a legkülönfélébb nációk rendőr-egyenruhájába, elláttam őket a szükséges kellékekkel, fegyverrel, gumibottal, jelvényekkel, bilinccsel, táskával, rádióval… A keletnémet rendőrségnél, a Volkspolizeinél rendszeresített motorkerékpárt is sikerült szereznem. Aztán hirtelen elfogyott a hely. Holott, láthatja, meglehetősen takarékosan alakítottam ki a polcokat, vitrineket.”
Rudy R. Koenig legféltettebb kincse, büszkesége a rendőrigazolvány-gyűjtemény. Nincs a világon még egy olyan személy, aki ennyi rendőrségnek lenne tagja. Az igazolványokat ugyanis az ő nevére állították ki, a hamisíthatatlan dokumentumokról a szakállas, szemüveges Koenig képe néz vissza. De ugyanilyen értéket képviselnek az aranyozott, ezüstözött parancsnoki fejfedők és jelvények is. Amerikában is csak a „captaint” meg a „chief”-et illeti ilyesmi. Összeköttetés, baráti kapcsolat, ajánlás egyaránt kell(ett) ahhoz, hogy e hatalmas gyűjtemény összejöjjön.
– Kereken 3500 különféle rendőrsapkám van, és babákon 100 egyenruha. A még ládafiában pihenő legalább negyven öltönyt csak azért nem tudom bemutatni, mert egyelőre nincs több pénzem kirakatibaba-vásárlásra. És bár további száz négyzetméterrel sikerült bővítenem a múzeumot, több anyag nemigen fér el itt.
Szinte semmi sem hiányzik – jegyzem meg.
– De igen! Kelet-Európából egyedül az albánokkal nem sikerült eddig kapcsolatot teremtenem, a szkipetárok országából tehát semmim sincs. Van netán valamiféle albán kapcsolata, szerkesztő úr? Szívesen kiegészíteném a magyar rendőrsapka- és egyéb kellékgyűjteményemet a – tudomásom szerint – részben megváltozott új fejfedőkkel, jelvényekkel. És persze az új magyar rendőrigazolvány számára is van még helyem a vitrinben. Remélem, nem zárkóznak el Budapesten attól, hogy az én nevemre állítsák ki…”
(Nyitó képünk forrása: Facebook; a többié: thegap.at)
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)